Hosszas hallgatásom alatt elég sok minden történt, amit így már nagyon nehéz visszafelé lekövetni, de a nyaralásról gondoltam azért összerakok néhány képet és sort, hátha adok néhány ötletet a jövőbeli utazásaitokat illetően. Ez évben a Côte d’Azur-re, az Azúrpartra (van ilyen magyarul?) utaztunk le a francia Rivierára. Sok szállásfajtát kipróbáltunk már, most egy mobil home-os megoldást választottunk egy rengeteg csillaggal rendelkező tengerparti komplexumban, Port Grimaud-ban.

Magában ebben a tengerparti kis faluban már jártunk vagy 12 éve, így megörültünk, hogy megfelelőnek tűnő szállásra bukkantunk a település területén és előző évi nyaralásainkhoz képest baráti áron ; olyan 3500 EUR volt a 9 nap. Megmondom a zőszintét Maunika, én aggódtam is egy kicsit, hogy vajon mi a bánatért kerül ez az egész ilyen relatíve kevésbe (arrafelé minden iszonyú drága), de szerencsére nem kellett csalatkoznom a dologban. Egy olyan típusú mobil home-ot béreltünk ki, amiben egy kisebb nappali-konyha komplexumból két oldalon két szoba nyílik, szal nem egymás szájában kell a szülőknek és a gyerekeknek aludni. A ház előtt fedett kis terasz székekkel és asztalokkal, szal egyértelmű volt, hogy csak a sörbeszerzési helyet kell megtalálnom, a nyaralásra betervezett fix programomat, a « nemcsináloksemmitvazze, sörözökmintállat » agenda pontot meg tudom majd valósítani.

Maga a komplexum pedig egy pálmafákkal és egyéb egzotikus növényekkel teleültetett parknak tűnik, éttermekkel, bárokkal, boltokkal, medencével és egyéb kényelmi felszerelésekkel. A beach olyan jó 30 méterre volt tőlünk és ismét megbizonyosodtam, hogy sokan szervezetten és maguktól dőlnek bele a kardjukban nyaralás során; természetesen rengeteg felárért partra néző házikók is vannak, persze, ha szereted, hogy az emberek majdhogynem a teraszodra terítik ki a lepedőt és állnak neki napozni. Jól néznek ki az ilyen bungallók képei a brossúrákban, mert olyankor fényképeznek, mikor senki sincs a parton. Na most ez egy egészen « kicsikét » más a valóságban.

A beach

A parton található két étterem, ami enyhén szólva meglepett az az, hogy mikor rákerestem a neten a környék legjobb éttermeire, mindkettő benne volt az első tízben. Az egyikben többször is burkoltunk, jó volt a kaja, gyors és udvarias kiszolgálásban volt részünk.

A patrouil de France is fellépett, mivel a francia nemzeti ünnep a nyaralàsunkra idejére esett.

Az egész nyaralásban az egyetlen dolog, amit nem voltam képes megszokni, az a kommunikációs nehézség volt a francia személyzettel. Beszélünk franciául, de természetesen nekem és a zasszonynak van akcentusunk, a gyerkőcök második « anyanyelve » a francia, szal ők nem érintettek a problémáinkban. Nos, abban a pillanatban, hogy elkezdtünk beszélni, a pincérek és általában a személyzet tagjai nekiálltak borzasztóan szar angollal válaszolni. Na most Béláim, higyjétek el, hogy kaját rendelni, ilyesmi tökéletesen tudunk franciául és bonyolultabb kommunikációkban is megálljuk a helyünket. Így aztán volt, hogy feladtam és angolul beszéltem velük, amit persze meg ők nem értettek, vagy pedig rendkívül kínos beszélgetés zajlott ; mi beszéltünk franciául, a francia személyzet meg « zö mönü isz rédi » stílusban nyomatta angolul, de legalább rendületlenül. Ettől a hozzáállástól meg nem lehetett őket eltántorítani. No de ennyi veszhet Mohácsnál, pár napig zavart, aztán beszéltem velük magyarul, az meg világnyelv.

Port Grimaud bejàrata

Fontos kiemelni, hogy udvarias személyzettel találkoztunk általában, ez még a francia kollégáim szerint is csodaszámba megy a csodálatos, ámde kissé érdekes emberek által lakott Franciaországban.

Számomra érdekes módon, ahogy egyre bölcsebb vagyok, úgy változnak a nyaralási szokásaim és elvárásaim. Régen, mikor a haverokkal Görögországban voltunk, hétfőn beültünk egy bárban és már csütörtökön kimentünk a bícsre, most meg valahogy nehezen megy ez a szép, békebeli semmittevés. Napon sülni egyikőnk se szeret, szal ez a « kifekszek egy törülközőre a homokba 8 órára » programpont nálunk nem játszik családilag. Naponta többször lementünk persze úszni meg labdázni, azalatt is sikerült itt-ott megpirulni. Èn meg mostanában mindig mennék, legyen akár 50 fok. Így aztán kedvesem kinézett egy kis falut, amit Eze-nek hívnak és elmentünk megnézni a botanikus kertet, amit egy nagyon vadregényes kis várszerű képződményben alakítottak ki.

Képek Eze village-bôl

A szokásos csodálatos kilátás és ilyenek, amik természetesen a tinédzsereinket nem nagyon varázsolják el, de azért túléltük a szokásos “mámeginegyvár” jellegű kommunikációs kríziseket is. Ekkor támadt az az ötletem, hogy megnézem már mennyi lenne elugrani Monaco-ba, hátha Albi ráér egy sörre, vagymi. Mint kiderült 8 kilométerre vagyunk Monte Carlo-tól, szal a hülyének is megéri, hát még nekünk alapon átruccantunk és elsőre jól eltévedtünk ebben a hatalmas országban. A főd alatt eléggé nem műxik a GPS, itt meg ha 3 métert rossz irányba hajt az ember, mindjárt fodulhat is vissza. Végül megnéztük az oceonográfiai múzeumot, mindenféle őrségváltást, megcsináltuk a kötelező fotókat és leléptünk.

Monte Carlo

Jártunk még Saint Tropez-ben csendőrlesen és Antibe-ban a vízi állatkertben ; előbbi egy kedves kis vízparti település, ami nekem tökéletesen megfejthetetlen okokból vonzza a milliomosokat (szebbet is, nagyobbat is láttunk ezret), utóbbi meg gyerek menyország a sok élőállatos show-val. Ezeknek persze manapság nem túl jó a sajtója, Willie-t mindenféleképpen ki akarják szabadítani, a baj csak az, hogy a fogságban felnőtt állatok rendkívül gyorsan amortizálódnak szabadon engedve.

A csajok driftelve álltak be a családi yacht-al.

Louis de Funès eszetekbe jutott?

Nektek mi a véleményetek a francia autópályákat illetően ? Helyből el vagyok szokva a kapus megoldástól, plusszban kisebb elágazásoknál a GPS állandóan le volt maradva és volt 20 méterem eldönteni, hogy jobbra vagy balra menjek az aktuális ipszilon elágazóban a fizetőkapu után. Sok gond ezzel nem volt, hacsak a hazafelé való ùton begyűjtött cirka egy órányi extra kanyargást nem veszem annak. Grenoble felé akartam menni « felfelé », erre elkavartunk valahol és Toulonban találtuk magunkat nem szabadon választott vársonéző tùrán, csùcsforgalomban a belvárosban. Toulon csodás, én ettől még elsütöttem az összes magyar, angol és francia káromkodást, amit volt balszerencsém eddigi életem során megtanulni. Az a nagy harci, hogy bár 20 méterrel az elkavarás után észreveszed, hogy hűha, viszont nem tudsz visszafordulni, mert egy barátságos táblán az áll, hogy a következő lehajtó 50 km-el arrébb van…

Tehát ez a túra is jól sikerült, bár arra értünk vissza, hogy a szomszédasszony minden igyekezete ellenére elintézte 5 bonsaiomat, kánikulában ugyanis egy napot se lehet a locsolásból kihagyni. Szolgáljon ez a poszt korán elhunyt bonsai-aim emlékére.

P.s. hogyan toldalékozzuk az ilyen szavakat, hogy « bonsai » ? Bonsai-jaim, bonsai-aim, bonsaijaim, vagy …. ?

Szánsájn és világbéke!