2021. feb 03.

Kis magyar komment kultúra, vagy inkább cool turha?

írta: zuzzer
Kis magyar komment kultúra, vagy inkább cool turha?

Valaki rákérdezett a fércbukos – Határátkelő – megjelenés alatt, hogy mikor lesz már olyan, hogy az az 5+1, mittomén hány dolog, ami tetszik ott, ahol éppen vagyok. Nos, ez a megjegyzés, vegyítve néhány szokásos "hülye vaggyal" pár dologra világosan rávilágít, ami szerintem problémás egy kicsit.

Ad1, pont azt írtam az adott posztban, hogy majd készül az n+1-ik olyan poszt is a "mit imádok Svájcban" témakörben, csak az olyan hosszú lesz, hogy nincs humorom belekezdeni. Ad2, tehát Máúniká, indirektben elismerted, hogy b---tál elolvasni azt posztot, amiről szilárd véleményed van. Ad3, tényleg n+1-ik poszt lesz majd, mert csak én írtam már vagy hármat, mivel.... imádok itt élni.

Most viszont inkább a blogolással, posztolással kapcsolatos gondolataim írom meg, meg minden egyebet, ami a fejemben lejátszódott temérdek agymunka eredményeként állt elő.

Rendes gyerekként ismét ideteszem a figyelmeztetést, hogy NEM fogom vattába csomagolni a véleményem, bármennyire is erre várna némelyikőtök és igen, lesz olyan elmebajnok, aki mindent magára vesz, mint Lakatos Kolompár a nyolc inget szombaton a próbafülkében. Én viszont sajnos nem vagyok Dr. Bubó, szal ha egyetlen személy véleménye ennyire megfekszi azt a kis érzékeny lelketeket, ne olvassatok tovább a következő pontnál.

Íme a pont : .

A magyar ember olvasni tud, szöveget értelmezni annál kevésbé. Életemre esküszöm, hogy nem bántásból írom, ez egy tény. Olyan vitákat folytatok néha, ahol konkrétan ugyanazt mondom, csak másképpen mint a vitapartnerem. Sportos, gyenge példával „Rui Pedrot ki kellene már rúgni. Hülye vagy vazze, inkább azt a portugál gyerököt kék kirúgni. Azt mondom vazze, Rui Pedro.” És ez megint egy „nagyon jó” példa volt (figyelem, idézőjelet használtam!)

Egy halom embernek fogalma sincs arról mit jelent az időzőjel. Az lehet más emberek gondolatainak megosztása (annak jelzése, hogy nem én vagyok akkora polihisztor, hogy szarás közben rájöttem mire jön a légy) azaz annak a jelölése, hogy ezt nem én mondom, vagy gondoltam ki annó, nem jár érte kredit. A másik pedig alapfokú, szarkazmust legalább messziről észrevenni képes embereknek jelzi, hogy itt kérem vagy erős, költői, írói túlzásról van szó, vagy azt jelzi, hogy esetleg az ott használt jelző, kifejezés az író szerint sem fontos, jelentős, vagy tragikus.

Mikor leírom pölö, hogy „hatalmas” problémák közül válogatok a csekély szövegértelmezésre képes olvasótáboromnak szegényes szórakoztatási célzattal, akkor a normális emberek értik, hogy mit jelent az idézőjel. Én viszont kapom a felháborodott kommenteket a másik oldalról, hogy hülye vagyok, micsoda nagy problémáid vannak már parasztgyerök, gyere kapáni, osztan majmellátod. Én mondjuk ezt persze alapesetben helikopterről szarom le, de megdöbbenni azért néha még megtudok. Nincs az a szint, ami alá néhányan le ne tudnának ereszkedni. Ezért hisztek el Ti (és ez a „Ti” pontosan tudja, hogy róluk beszélek) minden szart, amit mondanak nektek, mert érteni és értelmezni az nem megy. A szomszéd lop mint állat. Legalább nem komenista. Szerintem meg tolvaj. Vazze, egy adott problémához az ahhoz illő koordináta rendszert használjátok már könyörgöm. Tolvaj = bűnöző. Nem okos, meg ügyes, meg.... akkor se ha a lányod veje.

Ha véletlenül a HÁ gazdája úgy dönt – számomra is titokzatos okokból -, hogy feszt ugyanazt a posztomat osztja meg, arról én nem tehetek. Nem kapok részesedést, vagy bármi egyéb előnyöm ebből azon kívül nem származik, hogy fércbukos hozzászólásaik szófordulatai alapján némelyik, a blog alatt becenéven kommentelő trollt elég szépen be tudom azonosítani. No meg nyerek újabb trollokat, azok meg növelik a kattintásszámot, szal már bizniszben gondolkodom, lesz kolbászkerítésországos palack, benzin, rongy, öngyűjtó és lehet serényen vegyészkedni. Arról meg régen leszoktam, hogy olvasgassam a HÁ-n a kommenteket, ha van közlendőd, rakd oda a blog posztom alá. Talán válaszolok, ha normális a stílus. Ja, és továbbra SEM kérek pesti srácok, meg 888, origo meg egyéb hányadék szájtokról cikk linkeket, fake news nem bizonyít semmit.

Azok a legnagyobb nyelvtannácik, akik írásjelekről például még sose hallottak. Én büszkén vállalom, hogy úgy írok, ahogy tudok. Ha tömegek követelnék az utcákon, akkor kommunikációképes vagyok angolul és franciául is, csak akkor nektek is meg kellene tanulni, mint ez a hülye, életképtelen, Zuzzer megtette. Majd megadom a magyar tanáraim névsorát, bár azzal sose vádoltam őket, hogy ötös voltam nyelvtanból. Ha éppen olyanom van megnézem, hogy helyesen írtam-e le azt a szót, hogy sperhakni, ha nincs, szarok bele. És tudjátok miért? Azért, mert ez egy személyes blog, senki nem fizet nekem azért, hogy kézkrémet, meg ilyesmiket reklámozzak, bár igényem az vóna rá. Az példàul hülyén nézne ki, elismerem, hogy „Fabbulón, a böre őrre, eszt használlya nyakkra före!”

Ha úgy írom a példáult, hogy pölö, akkor problémáitokkal nyugodtan forduljatok a fal felé. Ez is egy tapasztalat, az emberek 75%-a frusztrált személyiség, mittomén miért és nem is az én gondom. Nekem is megvan a magam baja, ha akarom leírom, ha akarom nem. Viszont dolgozom egy olyan poszton, hogy vagy 2 hétig követem a külföldi ismerőseim posztjait és a Tiéteket is. Random, nem csak a saját ismerőseimét. Ungarische sorstársaimnál meg tudom előlegezni, hogy „meghalt, elment, ó szegény nagyapám, gyertya, küldj egy áment, geci gyógyszergyárak, hol a vakcina, minek vakcina, eltünt Buksi kutya.......” lesz a posztok 90%-a. Az ismerőseim nagy hányada meg külföldi, mert én se otthon élek. Ott pedig „jobbra síeltem, balra síeltem, itt eszek, ott eszek, innen ugrok le, onnan ugrok le, így megy le a Nap, úgy jön föl a Hold” lesz a témák túlnyomó többsége. Tudom, hogy ennek oka van, sokról sokan nem tehetnek. Viszont pont ezért mondják ránk, hogy depressziós nép vagyunk. Én is. Én se tudok O1G mellett elmenni anélkül, hogy egy szívlapáttal pofán basszam, pedig kéne, tehát írásban teszem meg. Sajnos öreg vagyok változni.

Mindent elhisztek apám, csak az a lényeg, hogy bemondják a magyar királyi „tévibe”. Orbán Viktor a saját testével tartóztatta fel az egérlyukon keresztül áramló migráns, szíriai bőregereket! Egyél málnát habos libatejjel, attól valami elmúlik, ha nagyobb a hazugság, akkor az életed, ha kisebb adagokban mérik, akkor meg valami bűnözőt teszel hyper gazdaggá, mert megveszed a hülyeségeit kilószámra.

Nos ezért örülök, hogy rengeteg fiatal az Erasmus és egyéb programok segítségével külföldre távozik tanulni, nem hallja, hogy az ég piros, csak rosszul nézed. Nem hallja, hogy a nagyban lopás, az business stratégia, lehetőleg egy beszédképtelen, ember szájából. Olyan országban él egy darabig, ahol nem egy nőből meg az EMBERből áll a család, hanem a nők is emberek. Ahol az orosz, fehérorosz és egyéb színű keleti diktátorok politikai rendőrségét annak hívják ami, állami terrorizmusnak. A baj csak az, hogy rengeteget fognak szégyenkezni, mert ha valami nincs ratifikálva, aláírva, kihírdetve, az = Magyarország. Ezen emberek nagy része nem megy haza az életben sem, csak látogatóba, mert észreveszi, hogy ami otthon megy, az a nemzeti önkielégítés rendszere (ejtsd lopj vazze te is, én is lopok, azt majd azt mondom nem loptál, ha te is azt mondod, hogy én se loptam. Mr. 20% Kósa és a többi százalék).

Kredit: Demokrácia van-e Magyarországon? Az Economist válasza a New York Times kérdésére - A kiló nem százat jelent. (blog.hu)

Egy kis részük viszont képtelen akár alapfokon is beilleszkedni, mert az ő problémái, világsiralmai még a nem létező kóbor kutyákat se érdeklik. „Zisz iz a veri fémösz ............ in Hángeri end zi ruméniensz sztíl auör kantri”, csak ott a pont, hogy in Hungary, máshol, jó eséllyel senki még csak nem is hallott róla, főleg nem értik, hogy mi a bánatért akarod az életed a 21-ik században arra felépíteni, hogy mi történt 100 éve. Nem baj, kell a 64 magyar vármegye mozgalomnak, meg a SZVBSZ-nek (Szerezzük Vissza a Brit Szigeteket) civil szervezeteknek az utánpótlás.

Az emlékezet nagyon fontos, a történelmünkre, mégha néha nem is dicsőséges, emlékezni kell, nem szabad semmit se elfelejteni és senkit sem – kéne – az út mellett hagyni. De ez NEM az, ami MOST fontos. Megvédjük Európa határait! Sword of Europe! Was? Quoi? WTF?

Nem tudok mit kezdeni azzal se, hogy a büszke heterók egy bizonyos hányada (hányadéka) állandóan azzal foglalkozik, ami ő nem szeretne lenni. Ez valószínűleg homofóbia néven ismert jelenség, én inkább nemi hipochondriának hívnám. Nem kell szeretni, kedvelni, ismerkedni az esetleg a környezetünkbe tévedő LMBTQ embereket, de azt is jó lenne már felfogni, hogy nem fertőző betegségről van szó, nem attól lesz a kis Pistike meleg, mert ilyen-olyan információt hall, vagy olvas egy mesekönyvben. Ha az lesz végül, akkor azért lesz az, mert úgy született.

Bevallom hat éves koromban eszembe se jutott, hogy a testem alsóbb részeire nőtt nyúlványommal csajokat fogok kergetni később, de az se, hogy fiúkat. Kompletten leszartam és amíg fel nem nőttem adhattak volna nekem olyan könyvet, amilyet akartak. Nem akarok pattanást a seggemre, mert undorítónak találom, hát nem foglalkozok vele minduntalan. Ha meg valaki még törvényt is fogalmaz meg meleg emberek ellen, legalább annyi esze legyen, hogy az ereszen való ereszkedést rendesen begyakorolja.

Isten, haza, család, bár én inkább így használom = Tömjénzsót, Vak komondor, Borkai, Szájer.

Arri veder szén

Szólj hozzá

blog vélemény poszt magyar kommentek vallás komment tolvaj blogolás hipochondria homoszexuális homofóbia Diósgyőr NER Borkai Zsolt Borkai Swiss vak komondor Határátkelő Switzerland Magyarorszàg blog poszt O1G Viktátor NERcegnő NERceg