“Véget ért a móka mára, zárul Miki mókatára!”, csak hogy egy gyerekkori, indokolatlanul idetett klasszikussal indítsak. Azaz véget ért a szabim, remélem együttéreztek velem :(

Valójában már múlt héten, de most támadt kedvem a hajónapló kedvéért összegezni egy kicsit a tapasztalatokat, azért, hogy ha Ti ezekre a vidékekre tévedtek, legyen némi extra információ is a birtokotokban. Szokás szerint amit leírok az az én szubjektív véleményem, nem kell meggyőzni, hogy nincs igazam, ezzel a lehetőséggel együtt tudok élni. Persze mint tudjuk messze állok a hivatásos túrabloggertől, azért mégis megpróbálom közérthető formában összegezni, hogy merre jártunk, mit láttunk és mit tapasztaltunk.

Tehát, bienvenue de la Suisse!

Mivel ez évben Covid barátunk rendesen odapakolt a programoknak és a nyaralási lehetőségeknek, mi előre menekültünk, azaz úgy döntöttünk, hogy a naponta változó szabályok helyett ami egyes országokra vonatkozik, mi a helyben nyaralást választjuk ebben az évben. Mellékesen tetőtől talpig be volt oltva a nyaralás kezdetén a család 75%-a, míg a fiam megkapta már akkorra az első adag Pfizert, szóval valamennyi védettséggel ő is rendelkezett. Mivel 16 év alatti, meg kellett várnunk, amíg a 12 év fölötti korosztály oltását is engedélyezi a svájci állam, így ő kicsit elmaradt dátumilag mögöttünk. Ez is bőven benne volt abban a döntésünkben, hogy ez évben eltekintünk a kappa és egyéb variánsok kitenyésztésétől és itt kalandozunk a „környéken”.

Érdekes ez egyébként, mert mivel itt élünk, az alap turistás helyek és vidékek nekünk még távolról sincsenek kipipálva, hanem ott pihennek az „oda bármikor elmehetünk, itt van max két óra útra tőlünk” listán. Miskolci vagyok, de például életemben egyetlen egyszer jártam az avasi templom környékén, pedig a belvároshoz nagyon közel van és ez a város jelképe. Kicsit így vagyunk Svájccal is, mindent megnézünk az évek során, de nem úgy és olyan ütemben mint ha valaki mondjuk 2 hétre érkezik fix programmal, vagy tudja, hogy az expatriate lét egy évre szólítja a környékre. Nos náluk messzemenőkig megértem, hogy mindent be akarnak ezen előre megszabott időkorlátok közé tuszkolni, mi meg itt élve, kicsiny, ámde nagyon lusta disznóként évente ha 2-3 helyszínt kipipálunk, az már jó.

Nos, ilyen híres hely például Grindelwald és Interlaken vidéke, ahol még sose jártunk, azaz ez a szó egyenes értelmében nem teljesen igaz, de rendesen szét még nem néztünk, az biztos. Egy másik kategória meg Tessin (Ticino), ahol meg már jó néhányszor jártunk, de továbbra is imádjuk, szóval ezek az irányok merültek fel, mint célállomás.

A szokásos módon, a zasszony rászabadult a netre és megbombázott vagy 25 linkkel mindenféle hoteleket, apartmanokat illetően, amivel – szintén szokás szerint – jól fel is idegesítettem magam, mert én gyűlölöm az ilyen készülődés, hova, mikor, miért dolgokat, meg mondjam meg melyik legyen, meg jelentkezzek be a booking-ra és fizessek. Én sofőr szeretek lenni, elviszem oda a családot, ahová mondják és fenntartom a jogot a morgásra, ha valami nem olyan mint aminek elképzeltem.  Mondjuk a feleségem elég nagy rutint épített ki az utóbbi években, így még sose fürödtünk be semelyik szervezéssel se (asztalon alulról háromszor lekopog). Amit másképp csináltunk még ebben a vakációs szezonban az az, hogy nem egy kiindulópontra mentünk 10 napra, vagy két hétre, hanem voltunk itthon is, mentünk egy helyre, hazajöttünk egy kicsit, majd elmentünk egy másik irányba pár napra.

Interlakennel kezdtük, azaz ez a kisváros lett a kiindulópontja az első héten elkövetett kalandozásunknak, itt foglaltunk egy apartment egy – milyen meglepő - apartment hotelben. Mivel Svájcról van szó, gondolom nem kellene külön megemlítenem, hogy sovány disznócsorda árban mérnek mindent, így egy kicsit aggódtunk, hogy az árat is figyelembevevő keresésünkre mit dobott a sors. (Ja, meg annyit még, hogy gyakorlatilag minden elkelt már mire észbekaptunk, néztünk mi 5 csillagos wellness hotelt is, de a királyi lakosztály kivételével fully booked volt minden platformon, minden.) Végül 4 napra, 3 felnőttre és egy gyerekre 1200 frankba került a szállás és higyjétek el, ez elég barátságos ár volt ahhoz képest, amiket még dobott a net és ahol hely is volt. Nos, csak ajánlani tudom ezt a Thun-i és Brienz-i tó közötti egyik csatorna partjára épült „hotelt”, mind az apartment, mind a location, egyszóval minden tip-top volt.

Kilátás az apartmentből

Aparthotel Goldey, egy meglepően jó hely 

Tipikus Interlaken

Ilyenkor óhatatlanul is mindig eszembe jut, hogy két éve mit fizettünk Pénztáros Lőrincnek Magyarországon egy elvileg négy csillagos hodályban és mit nyújt ezzel szemben kényelem szempontjából egy Svájcban csak három csillagot összekaparó aparthotel. Jó, Lölőnél eltörhettem volna a lábam a nem karbantartott medence partján a köveken, itt meg nem volt medence. Amúgy mindenben jobb volt a szállás és úgy egyben a „máshol vagyok otthon” érzés. Ja és bocsi, de mégiscsak Interlakenben voltam és nem Alsóküküllőbasztapusztán, bár azzal se volt helyszín szempontjából különösebb gondom. Ha elhatározom magam, képes vagyok ott jó ellenni, ahová éppen vetettek a kőzetlemezek.

Interlaken mint említettem egy stratégiailag fontos és fantasztikusan látványos régiójában fekszik Svájcnak, két tó között mint a neve is mutatja, jobbról hegyek, balról hegyek, hová legyek, hová megyek?! Gyakorlatilag az összes „high tourist” hely elérhető autóval vagy vonattal, mi Grindelwaldba mentünk először, mert kiszúrtuk magunknak a „First cliff walk by Tissot”, ami egy fantasztikus, futurisztikus kilátó a Jungfrau, Mönch és Eiger irányába. 2168 méterre visz fel a felvonó, ami már magában is egy élmény, hát még a látvány, ami eléd tárul, ha egyszer elérted az utazás végcélját! Mivel ez a nyár gyakorlatolag érdeklődés hiányában Svájcban elmaradt, óriási szerencsénkre a nyaralásunk ezen ideje alatt fantasztikus időnk volt és elmesélhetetlenül gyönyörű arcát mutatta az Alpok. Volt már pár ismerősünk, akik ide, vagy a Jungfraujoch-ra kicsengették a dellát és gyakorlatilag az orrukig se láttak el a ködben, akár Taktaharkányban is lehettek volna. Eközben nekünk akkora mákunk volt, hogy.... de nézzétek inkább a fotókat, mint, hogy én szerencsétlenkedjek az írással!

Emberek, hegyre föl

Érdekes egyébként, hogy pont a jó idő miatt mi is kacérkodtunk a gondolattal, hogy feljebb megyünk inkább a Jungfrau-ra, de aztán ha figyelmesen megnézitek a fotókat, akkor lehet látni, hogy aznap talán mégis megszívtuk volna, mert – én hiszem ezt, nem biztos – pont ott volt egy nagyobb felhőpamacs, ahol a kilátó van, szal.... süt a nyár, te meg ülsz az egyetlen felhőben a környéken. Azért ez nem hiányzott volna, nem adtuk meg a sorsnak az esélyt, hogy ánuszba inzultáljon ezen a szép napon!

Úton a First-hez

Majdnem ott. Bebarnáztam.... oda ki kék menni?

Bátraké a cseresznye, izé, a hegy

Elengedtem a korlátot! Egy tériszonyostól elképzelhetetlenül nagy teljesítmény.

A sör is a bátraké, bár cseresznyére megfosat

Gyakorlatilatiasabb embereknek annyit, hogy a felvonó fejenként 64 frankba fájt, oda-vissza persze, mert mi nem voltunk annyira „bátrak”, hogy legyalogoljunk, a felfelé mászás meg szóba se került, mert nem értünk rá egy héttel a tervezett megérkezés előtt elindulni.... Egyébként sokan bevállalják, gyakorlott túrázók persze, akiknek az oda és annak módja, az erőfeszítés adja meg egy hegycsúcs meghódításának az örömét. Mi inkább ilyen tipikus bámulós túristák vagyunk, néha mászunk csak, érjünk oda hamar, wow, meg háááááá.... aztán sör, meg takaréklángon pirított alpesi gyík a teraszon reszelt sajttal megszórva. Valamint fontos tudnivaló, hogy a mi jegyünk ennyiért nem fedezte a tirolienezést, kisbiciklizést és egyéb turista nyalankságot, tehát extrákért meg lehet egy ilyen kirándulást bolondítani, de akkor szerény becslésem szerint csak ilyen-olyan jegyre ott hagyhat egy 4 fős család legalább 500 frankot. Nem ezért, hanem zsigeri gyávaságunk miatt mi nem szálltunk le egy sassal a hegyrű (bazi nagy sasmadaras tirolienféleség), egyéb adrenalin boostert se kerestünk.

Nekem lesülni is sikerült, a szokásos turista baromság, enyhe szellőben, magashegyen nem éreztem a napot, de aztán rólam mintázták a Marlboro vöröset a nyomdában. Azért persze némi továbbmászásba csak sikerült belehajszolnunk magunkat, szép volt, csak éppen rohadtul nem jó irányba mentünk, így nem találtuk meg a fordítva tartott térképre rajzolt tavat. Nem bántuk meg egyáltalán a kis extra túrázást, hegyek, völgyek, kis hó amíg a szem ellát, szóval megérintett minket a les Alps.

Megjegyezném zöldfülű kategóriás hegyi kecskeként, hogy az itt mindennapos „megez megaz lecsúszott, leesett, lezuhant...” híreket is jobban értem már, egészen gyanús helyeken se volt egy fikarcnyi korlát se, még a leginkább turistás helyeken se nagyon, elég egyszerű volt elképzelni, hogy télen az emberek nem felvonóval (vagy levonóval?) mennek vissza Grindelwaldba, hanem simán lezuhannak. Persze egyértelmű, hogy az Alpokat nem lehet kikorlátozni, népszerű jobboldali faromizmával élve "háhe.... minék men toda, ha mászni se tud? Csináta vóna otthon a négy fal között!".

Másnap a Harder Kulmot támadtuk be, hasonló cuccos kisebb méretekben mint a First, itt viszont a felvonó direktben Interlakenből indul, az aparthotelünktől 5 perc sétányira volt a lenti állomás. Ez 30 pénzt kóstált oda-vissza fejenként, szal sok mindent lehetett mondani, azt kivéve, hogy az egyik legolcsóbban kivitelezhető nyaralásunkba vágtunk bele. Maga a hely is mint szinte minden hasonló egy hájperdúper kilátóba, selfiző turistákba és étterembe torkollik, ahonnan aztán ezerfelé lehet túrázni. Itt ismét kiemelném, hogy maga a túrázás nem annyira a mi műfajunk, feszt alulbecsülünk távolságokat, magasságokat, pedig itt aztán télleg el akartunk egy pontra menni. Aztán egy órányi emelkedés után persze visszafordultunk, mert csak azért se találtuk meg amit kerestünk. Egy korábbi posztomban, mikor a festői Randában jártunk említettem, hogy a svájciak nagyon vicces emberek, kiírják, hogy mittoménmi 30 perc. Rutinos amatőrökként mi ezen azért jókat röhögünk általában, akarom mondani hörgünk párszor negyedórával utána, mert volt olyan svejci 30 perc, ami nekünk másfél óránkba telt és közben folyamatosan emlegetettem a helyi hegyikecske klub összes tagját egyenként, pejoratív szövegkörnyezetben...

A Thun-i tó a Harder Kulm-ról nézve, srévizavé

Nyúl a Harder Kulm-on

Mi volt még Interlakenben? Hát csak a szokásos nagy zabálások, óriáskerekezés, végigettük a környék éttermeit, amik közül egy olasz éttermet a Citta Vecchia Ristorante et Pizzeria-t is nagyon tudjuk ajánlani, meg a többit is. Oltári nagy döbbenetemre a belvárostól pár méterre egy Hooters-t is találtunk, néhány lejárt szavatosságú hölggyel egyetemben, úgy látszik nehéz jó munkaerőt találni. Nem is az ebben a munkakörrel együtt járó tüdő mérettel volt gond, mert nagytüdejű lányok-asszonyok vannak elegen Svájcban is, hanem az összhatással. Volt olyan szegényke, akin azért repedt már... no nem a sarok, hanem a kisgatya. Azért a fiammal és később az anyjával is beültünk az élet dolgairól elmélkedni, mert sörük az volt jó. Más szóval folyékony, mert én csak asztat szeretem.

 Interlaken ilyenkor dugig tele van arab "turistákkal", egész családok jönnek lepelben, leplezetlenül, nagymamával, kutya, macska, hintaló. Látni véltük a vallásos elhivatottság legmagasabb fokát megtestesítő típust is, azokat, akik úgy jönnek, hogy „na asszony, megyek kurvázni, meg a kaszinóba eljátszani apu milliárdjait, itt leszünk egy hónapig. Fogd, itt a platina Visa, aszt azt veszel amit akarsz, meg járhatsz lepel nélkül, azért a kicsi Ahmedet tartsd valahogy életben, csá!”. Valamint a vahabitákat is, mint egy csapat fekete szellem, kicsiny téglalap alakú nyílással a szem előtt, meg egy divatmajom férfi totál nyugatiasan öltözve terelte ezeket a szegényeket. Mondjuk leples nagyit pizzát enni se láttam még, pont olyan, mint ahogy elképzeltem, pizza megragad, lepel felemel, pizza betuszkol, lepel alatt kérődzik. Iszony mennyiségű pénz ez a svájci gazdaságnak, van olyan 50 méteres útszakasz, hogy három Carl F. Bucherer, meg Jaeger-LeCoultre, meg Audemars Piguet óraszalon sorakozik egymás mellett. Ezen státuszszimbólumok némelyike meg többe kerül, mint az éves, bónusszal növelt svájci fizetésem, pedig eleget keresek szerencsére. Kis platina néhány gyémánttal és megérted, hogy miért veszíti el a kezét néhány barom, mikor ilyenekkel mutatkozik mondjuk Kolumbiában.

Jókat sétáltunk anyuval is és kihasználtuk mi is, hogy a gyerekeink nagyok lévén már nem mindig akartak velünk jönni, szóval belakmároztunk mint a sovány malac az ólban és pihegtünk is sokat az árnyékban. Szerintem az átlagos sörbeviteli rekordomat is megdöntöttem egy rövid periódus alatt, azóta itthon próbálok kevesebbet inni. Pálinkával helyettesítettem a sört :)

A környéken elmentünk még egy kisebb felvonóhoz, ami a fene tudja, hogy hová vont fel - ha eszembe jut felnyomom a komment szekcijóba - de amiért megemlítem annak az oka az, hogy magyarok viszik fenn a boltot, azaz az éttermet. Beszélgettünk is egy kicsit a felszolgáló úriemberrel és a tulajjal is, nehéz embert találni így a főbérlő dolgozott a konyhában is. Mi meg elég jól és eléggé el nem ítélhető módon szórakoztunk a felszolgáló emberen, mert sok magyar kifejezést szőtt az egyébként küffődiül udvarias kommunikációjába akkor is, ha nem velünk kommunikált. Mondta, hogy „ja, ja ich kenem vágom..... aztán meg az orra alatt, hogy mondtam én neked, hogy nem bírod megenni bazme, de nem hallgattál rám...”. A kaja jó volt és sokat is adtak, mint egy magyar étteremben általában.

 Másnap meg hazafelé vettük az irányt, de ez is ki volt ám találva, először elmentünk az út mentén elhelyezkedő St. Beatus barlangba, ami ismét egy nagyon jó élmény, 49 franknyi családi jeggyel lehet a föld alatt bolyongani 8 fokos melegben. Már a kinti oldalon sörözgetve értetlenkedtem az átlag látogatókon, akik pici babával, akin egy polo, egy pelus és egy pár zokni képezte a ruházatot mentek serényen befelé a barlangba. Mondom, 8 fok és mindenhol tájékoztató táblák, hogy "be fog a segged fagyni egy bugyiban vazze". A barlangról is beszéljenek inkább a képek, annyit még, hogy ha valaki meg akarja dokumentáltan csinálni a Grand tour de Suisse-t, az egyik selfie pont a barlang legtávolabbi sarkában van installálva, mélyen a föld alatt.

Ott fent van a barlang bejárata

Aztán pár kilométerrel odébb megálltunk Oberhofenben egy nagyon érdekes kastélyban, amiben az egyik fő poén az volt, hogy gyakorlatilag a látogatóknak kell felfedezni hogyan működött a cselédfolyosók, rejtett átjárók labarintusa. Érdekes volt, máig fogalmam sincs mindent megnéztünk-e a kínálatból, mert innen oda és vissza, no meg tova lyukadtunk ki, egyszercsak kint voltunk a kapun. Aztán gyors út haza és ripsz-ropsz, locsolhattam a növényeimet.

A vakáció második etapja komolyabb úttal járt, mint említettem a már többszörösen alap-felfedezett Ticino kantonba mentünk, annak is egyik szerintünk legszebb kis gyöngyszemébe, egy Morcote nevű, kishíján függőleges faluba, ami közvetlenül a Lugano-i tó partjára épült, gyakorlatilag belevájva a hegyoldalba. Helyben is simán el lehet lébecolni pár napot, vannak jó éttermek, szabadstrandok, azaz kis mólók, amin vagy napozva héderelsz, vagy beúszol a tóba. Nos, az az egy nap nem volt valami hajde amikor megérkeztünk időjárási szempontból, némi eső is volt, szal az Alpok hegyei ismét mint klíma elválasztó vonal működtek. Otthon indultunk elfogadható időből, az alagút után volt némi zuhé. Mivel rutinos vadmalacok vagyunk, tudjuk mikor kell a Gotthard alagúthoz tévedni, hogy ne kelljen a sokszor 20 kilométeres sorban araszolni órákig az átkelésre várva, így villámgyorsan ott voltunk a .... "hol a bánatba vagyunk???"

Fel alá autóztam és nem lelém az apartmentet. Meg is álltam az 5 csillagos Swiss Diamonds hotel előtt a parkolóban, hívtam Inát, hogy itt vagyunk vazze valahol, te hol? Mondja, hogy lát is engem, jöjjünk. Mondom hová? Hát apám kiderült, hogy halál véletlenül sikerült egy lakosztályt lefoglalni ebben az 5 csillagos hotelben. Hogy hogyan lehetséges ez? Őszinte meglepetésünkre maga a hotel épülete és annak is a 4-ik emelete 4 darab privát lakosztályt is magába foglalt (a hotel designja alapján kiképezve), mert az épület úgy lett hotellá alakítva, hogy a privát tulajdonjoga 4 lakásnak megmaradt. Egy zárvány a hotelben, de szerződésileg hozzáféréssel a szolgáltatásokhoz (a hajónapló kedvéért, a Casa Belvedere Olivella névre keresve érhetitek el a szükséges információkat, bár idelinkeltem, hogy ne kelljen keresgélni). Azt mondta a tulaj, hogy persze vannak ebből viták a hotellel, amióta ők nem csak maguknak használják, hanem ki is adják a lakosztályt, de a szerződés az szerződés. Mi nem adtunk okot semmiféle vitára, mert mentünk a magunk útjára, hiába lett volna ingyen, kivételesen nem manikűröztettem.

Morcote-i utcakép

Morcote-i templomtorony, megfáradt svájci-magyar vándorokkal

A hotel maga a Lugano-i tó partján van, 5 perc gyalogútra Morcote „belvárosától”, ami szuper volt, mert csak egy kis séta és ott voltunk a helyi látnivalók közepében és a jobbnál jobb ristoranték közelében. Éhes kölkekkel meg asszonnyal ez mondhatni ideális location. Ha valaki ilyesmire vevő, vagy kisgyerekes, a Swissminiatur is itt van egy köpésre, mi már kétszer voltunk ott a múltban, így most kihagytuk. Elmentünk viszont Lugano-ba sétálni egyet és ha már ott voltunk a tradícionális „csucsúúúú” túra nem maradhatott ki. X évvel ezelőtt, mikor sarjaink még igen alacsonyak voltak, jártunk Luganóban és akkor is felmentünk a Monte San Salvatore-ra. Azóta ha kell, ha nem, amikor a környéken járunk mindig felmegyünk, hogy vessünk egy pillantást Svájc szerintem egyik legszebb vidékére. Hogy miért csucsutúra a neve? Azért, mert a kisfiam nagy vonatrajongóként és még a folyamatos beszélőke beindítása előtt csucsunak szólított minden vonatra hasonlító tárgyat, így lett a funicolare-ből is csucsu. Persze mindig csucsuzunk egy jóízűt, ha erre vet az élet szele. Íme egy régi vidinyó csucsu csávóval és fiatal Zuzzerrel. 

A Monte San Salvatore-ről tipikusan ilyen a látvány...

meg ilyen

Itt lakik Lúg anyó

Öncélú feredőzés, esőben senyvedő ismerőseket idegesítendő

Említettem, hogy ez évben Svájcban gyakorlatilag elmaradt a nyár, azaz ahogy látom az előrejelzéseket, megint Szeptemberben és októberben lesz megrendezve, persze hogy olyankor, mikor már minden szabi oda és a kölkek is iskolában vannak. Nos, ebből a szempontból nagy mákunk volt ez évben, mert a kétszer 4 napos etapokra bontott elutazós szabi előtt is esett, közöttük is esett, viszont egy esti megázást leszámítva hét ágra sütött a Nap. Amint hazaértünk a valóságba, onnan meg vagy egy hétig zuhogott megint.

Nos, """röviden""" ennyi, valami valakit valamiért érdekel, kérdezzen bátran. Felelősségem teljes tudatában kijelentem, hogy a nyugat nem rohad, Soros György nem finanszírozta a költségeinket, valamint Brüsszel egy város. 

Sziasztok,

Zuzzer