2020. jún 08.

Csak mondom a magamét

írta: zuzzer
Csak mondom a magamét

Elkészültem a fűnyírással, ami azért jelentős esemény, mert utána lehet tőlem észosztásra számítani. Van akinek a fürdőszobában a zuhany alatt, vagy a budin kábelfektetés közben jönnek a világmegváltó gondolatok, nos nekem a focimeccsek és a fűnyírás ilyen fétis, ott pörög az agyam folyamatosan. Sokszor persze csak azon, hogy adott esetben hová ásnám el a szomszédot, de néha komplexebb, sőt, hovatovább munkával összefüggő gondolataim is szoktak támadni. Olyan azért eddig sajnos még nem volt, hogy amatőr Roggyant Tóniként feltaláljam, hogy hogyan lehetne a magyar, vagy svájci államot néhány százmillára okosba megfejni, de értelmesek azért már voltak.

Nos, nincs menekvés, most is néhány gondolatot szeretnék veletek megosztani, ami saját bioprocesszoros adatfeldolgozás és az agyamban lejátszódott mérhetetlen mennyiségű agymunka eredménye. Azt hiszem nem vagyok egyedül a nagy felismerésekkel, így gondoltam megszondázom, hogy Ti hogyan látjátok a dolgokat. Apropó az van számos, itt volt Trianon évfordulója, a Black Lives Matter tiltakozások is gőzerővel robognak, míg valami fideSS köcsög is lenyúlta a már sokkal korábban illusztrációnak kinézett karikatúrámat is (dehogy az enyém, ahogy olvastam egy katolikus hitvédelmi oldalon jelent meg, a fércbukon láttam, azt nyúltam le).

nemnemsoha.JPG

Nos, amióta Európa szerencsésebb felére vetett az élet és alkalmam van az otthoni és itthoni társadalmat mintegy belső kívülálló szemlélni, elég sok mindenben változott, azaz inkább finomodott az álláspontom. Finomodott, mert nem totális hátraarcról van szó, például a pseudo-fasisztákat mindig is utáltam és utálni is fogom.

Ahogy kiérkeztünk és elmúltak a mézeshetek köztünk és a fogadó ország között, persze elkezdett valamilyen szinten hiányozni a hazánk és az otthoni életünk. Nálam ez abban csapódott le, hogy még jobban – egyik hobbim a történelem – beleástam magam a magyar történelembe és elkezdtem mindenféle jelképekre vadászni, kinyomtattam régi térképeket, vettem zászlót, miegymás, mert „büszke magyar nem fradista, lé, olé””, meg ilyenek. Aztán nyilván az ember idomul bele a környezetébe és egyre nagyobb arányban vette észre azokat a dolgokat, amiknek országváltással hirtelen végeszakad.

Nem kellett már hónap végén számszakilag elemezni a számlánkat, mert úgy, hogy mindent megvettünk, az itteni fizunkból maradt. Nem kellett holmi borítékokat töltögetni alkalmomadtán, hogy valaki, orvos, mittomén elvégezze rajtunk ami elvileg a munkája. (Mondjuk ezt otthon se nagyon volt gyomrom csinálni, de azt a nézést, amit a műtétemet – mint kiderült nem – elvégző főorvos vágott az üveg skót viszkire, sose feledem.) Nem kellett senkit se ismerni semmihez, a szakember meg akkor is adott számlát, ha 15 fillérbe került az intervenció. Hosszú a lista, nem untatnálak vele Titeket. Tehát nagyon gyorsan meglazult az a fajta érzelmi kötelék, ami arra sarkalt, hogy valamiféle, a virtuálisnál mélyebb kapcsolatban legyek az otthonnal, azaz mint néhányszor említettem, itthon lettem otthon.

Másrészről viszont ennek az lett a folyománya, hogy egyre kevésbé érdekelt gyakorlati szempontból a fényes múlt. Nagyon érdekes témának megmaradt a történelem és következményei, de mivel a napi életben igazi nehézség jó darabig nem adódott, így magasról tett rá az ember, hogy hol, mikor és ki miatt veri a magyart a sors. Hirtelen olyan dolgok, amik otthon időről-időre rendkívül fontosak voltak, elmúltak azok lenni, főleg, mert eszedbe se jutott jódolgodban.

Ekkor vettem igazán észre – tudtam én, csak nem figyeltem annyira oda rá -, hogy a múltban ragadtság, rengeteg évvel ezelőtt történt nemzeti tragédiákkal való szünet nélküli foglalkozás az életükkel nem elégedett, sokszor megkeseredett emberek játszótere én meg nem oda tartozom. Ők vannak például otthon sokan, a megélhetési forradalmárok, önjelölt nemzeti szószólók és siránkozók, akik saját zsebük megtöltésének és hatalmuknak megtartása szempontjából abban érdekeltek, hogy ez az állandó nyavajgás ne szűnjön. NEM az ünnepekkel, a megemlékezésekkel van baj, annak meg kell lennie, hogy ne felejtsünk vagy pozitív, vagy negatív okokból. Viszont nem lehet egy egész ország - népszerű, de végtelenül elcsépelt szóval - egy nemzet jövőjét a múlton való siránkozásra építeni. Azaz pontosítok, nem lehetne, de azért mi megpróbáljuk. Mert ha akkor befelé pattan, kifelé pattan, belövi, kihagyja, bevonul, kivonul, aláír, nem ír alá, megtámad, megvéd, nem tesz le, letesz, felvesz, belép, nem lép be, akkor itt lenne a Kánaán. Egyik kézzel tartjuk a markunkat a „jussunkért” az EU felé, másrészről meg minden a nyugat miatt van.

Más, ott van például Németország.... a helyi alt-right mozgalom, a Pegida igazán a keleti országrészben népszerű, ott nagyságrendekkel elégedetlenebbek az emberek az életükkel mint a nyugati országrészben, ami nem is akkora csoda, ha megnézzük, hogy itt és ott mekkora például a munkanélküliségi ráta (mondunk ilyet, vagy megint kicsi beszél újmagyar?).

Aztán ott van a – szerintem – a világ legnagyobb politikai problémája, az Egyesült Államok. Direktben folyik egy hatalmas emberkísérlet, ahol milliószámra nevelik az idiótákat, akik szerint mindenért a feketék, arabok, .... mindenki más a felelős, de ők nem. Vegyél vazze minden nap 3ö deka félautomata gépfegyvert és minden jó lesz. Ezenkívül a jáóistén hét nap alatt teremtette a világot, a legérdemesebb egy föld-levegő rakétával menni NFL meccsre miután a tankoddal beparkoltál a stadionhoz. Ugyanaz játszódik le még nagyobban mint az arab országokban a második világháború után; nem tudom láttátok-e azokat az egyiptomi, szíriai, stb videókat, amin akkori politikusok röhögnek ezekben az országokban azon a hangos kisebbségen, akik fátyol, meg kendő, meg lepedő alá akarták kényszeríteni a nőket.

Nézzük csak hol tartanak most.... Az US kinevelt néhány olyan generációt, akik csont nélkül megválasztották Trumpot elnöknek. Leszarom, hogy hány céget vitt csődbe, hogyan harácsolta össze a vagyonát, ennek komoly irodalma van, akinek kedve van, olvasson. Azt nem fogom, hogy egy kórosan nárcisztikus, kimondottan elmegyógyászati esettanulmány hogyan érhet olyan szintre, hogy egyáltalán választható legyen. Nos, a fentebb említett idiótákra települt rá a fakenews business és egy gátlástalan politikus réteg, akik ezeket a szerencsétleneket szipolyozzák ki azért, hogy ők aztán napestig golfozhassanak és hódolhassanak a pedofília örömeinek. Ebben az országban értek el először arra a szintre – bár Orbanistan a nyomukban van -, hogy a tények már abszolút semmit se számítanak és senkit se érdekelnek. Sorra kerültek elő a videók Trumpról, klasszikus például az amikor azt elemezgeti, hogy ha egyszer elnök akarna lenni, akkor a republikánusok színeiben tenné, mert azok annyira birkák, hogy meg is választanák. Trump as usual elintézte azzal, hogy a Twitterre felzavarta „fakenews” és ennyi. Őszinte döbbenetére mindenkinek, akinek csöppnyi esze is van, senkit se érdekelt ez a táborában.

A nőket a „puncijuknál kell megragadni” kijelentéseket tévő, macsó parasztra szavazott egy halom amerikai nő, akik szövegértésből annyira zsengék, hogy azt mondták „ez is azt bizonyítja, hogy Trump elnök tiszteli a nőket”. Ekkor állnék én fel adott esetben mint amerikai álompolgár, csatolnám fel a háti rakétámat és indulnék el a Marsra. Leszögezném, nem azzal van a bajom ha informált emberek informált döntéseket hoznak, hanem ezzel a plebejus hozzáállással, hogy „ő gazdag, tehát biztos okos is”. Azzal nem tudok kibékülni, hogy ezek a gecik mindent megtehetnek, mert népes az a tábor, aki isten mellett isteni imádattal övezi ezeket a genetikai csökevényeket is és jól látható, hogy semmilyen tény ettől a vallásos imádattól őket el nem téríti. Múltkor láttam egy videót, de százszámra elérhetők, ahol hardliner Trump rajongók egtymást túllicitálva tódították, hogy 911 az Obama hibája. Szegény riporter próbálkozott közbezavarni, hogy akkor éppen George Bush volt POTUS, de a tény hallatán a szempillájuk se rezzent, deeeeee ez bizony Obama külpolitikája miatt volt.

Mint a legfideSS-es falu riportban. „Há kílek szípen – eszem a zuzádat -, tízezer, az tízezer, vagynem? Há de. Há nem?” mondta az illetékes Fogarasi Árpi mikor kérdezték, hogy miért szavazott itt mindenki a fideszre. Azóta meg vízbű veszik ki a zoxigént, mert elfogyott a tízezer, de enni azt meg kéne valamit.

Miközben az emberek szétszedik az Államokat a George Floyd halála miatti tüntetéseken, ismét belefutottam rengeteg olyan videóba, amire csak a szürreális szó jut eszembe mint jelző. Ott volt a nő, aki annyit „vétett”, hogy nem akart aláírni egy jegyzőkönyvet, mert nem értett vele egyet. Öt fakabát gyűrte bele erőszakkal egy tolószékbe, beszíjazták és a már mozgásképtelen nőbe beleeresztették a sokkoló elektródáit. A nő, akit a szó nemes értelmében letaperolt egy rendőr, erre ő próbálta kiszabadítani magát, mire öt rendőr ütötte verte gumibottal, beleeresztették a sokkolót is és ugyanúgy a nyakára térpedeltek mint Floydnak. Lehetne még nagyon sokáig sorolni mennyire beteg ez az ország, szerintem egy bazi nagy robbanás lesz, mikor az összes társadalmi valós és vált igazságtalanság miatt kitör az anarchisták nagy álma, a második polgárháború. Vannak persze nagyon megható, jó példák is, mikor egy adott város rendőrsége együtt tüntet az emberekkel, mikor a tüntetők tartják vissza az arra rátelepült fosztogatókat és a többi. Nagyon remélem, hogy ebből a helyzetből nem egy nagyobb, közös ellenség képének megteremtésével akar kimászni a Trump rezsim, holott ez volt mindig is a politika szent grálja, kell egy kis háború, vagy Soros, vagy valaki.

Magyarországra visszatérve egy pillanatra, ott is sajnos – és tapasztalatból beszélek – azok nyalják be a betonjobbos és szélsőbalos propagandát, akik sokszor nincsenek az alapvető fogalmakkal se tisztában. Az életükkel elégedetlenek, hiányosan képzettek, azok, akiknek valamilyen okból szükségük van arra, hogy valaki másra lehessenek mérgesek. Soros, vagy Párhuzamos, mindegy csak ne az legyen már, hogy talán a tanárnak meg apámnak volt igaza és oda kellett volna figyelni matekon középiskolában. Mondom, hobbim a történelem - versenyt nem vállalnék be, mert bármely bölcsész megver -, véleményem szerint van egy réteg, aki azt se nagyon érti, hogy hol folyik a Lánchíd, de ossza az eleve tévedéseken alapuló „szilárd” tényeket Trianonról és minden egyébről. Peeersze.... lejár a szerződés hatálya 100 évvel az aláírás után.... anyám, borogass. Az teljesen természetes, hogy a magyar az egy ilyen különleges emberfajta, mindenek felett áll és mindenkinek sarcot kellene fizetni azért, hogy őneki ne kelljen dolgozni. Árpádsávos még az alsógatyájuk is, ha meg megfogod őket valami köcsög, értelmiségiskedő kérdéssel vagy ténnyel, akkor végső érv gyanánt küldenek neked véres baltát messenger-en szigorúan Hunyadi Jánosos háttérképpel.

Megint más. Mostanában volt néhány olyan posztom, ahol írtam arról, hogy hogyan kezelte és kezeli Svájc a koronavírus járványt és természetesen megtanultam a nagy magyar kommentelőktől, hogy pofa be, Svájc az elbaszta. Nos nem szokásom, de ideszúrnék mondjuk két cikk linket (alant), az egyik a Le Matin-ben jelent meg, amit én is homlokráncolások és heveny gondolkozások után idézek, a másik pedig a Forbes-ban. A jó hír, hogy Magyarország is a jobbak között szerepel a listán, de tessék má megnézni legyetek szívesek, hogy melyik ország az első. Merci! Egyébként gazdasági, járványkezelési, intézkedés enyhítési tervek, stb alapján rangsorolták az országokat. Szal ennyit erről, ahogy a stadionban mondanánk: „Nézzetek a táblára, nézzetek a táblára!”

korona1_2.PNG

https://www.lematin.ch/monde/coronavirus-suisse-pays-monde/story/21576791

https://www.forbes.com/sites/johnkoetsier/2020/06/05/the-100-safest-countries-in-the-world-for-covid-19/#4d10063b68c5

Most belassulok, mert eddig gyorsultam, szal legyen nektek nagyon jó a minden és minden jót kívánok innen, Zergebasztapusztáról!

Szólj hozzá