Töltögetem a sok hivatalos papírt mindenféle tücsökföldei sóhivatalnak és eközben rádöbbentem, hogy lassan de rendkívül biztosan már 17 éve élünk itt, Kolbászkerítésországban. Meg kell mondjam, hogy most kezd értelmet nyerni az idősebb korosztály intelme, hogyaszongya 20 meg 40 éves kor között úgy tűnnek el az évek mintha fizetnének érte. Minden relatív, így ennyi év távlatából még a 40 éves korombeli Zuzzer, azaz jómagam is egy fiatal tacskónak tűnik, szal szeretnék annyi lenni.

Ez is eszembe jutott tegnap, mikor egy itteni viszonylatban bűn rossz Xamax –Wohlen meccsen ültem, azaz inkább az, hogy lassan emelhetnének nekem egy szobrot, mert más, amúgy hellyel-közzel épelméjű embert nem ismerek, aki még az ötödosztály Bivalypusztán lejátszott meccseire is elkísérte a csapatot ezen évek alatt. Ehhez vagy idiótának, vagy magyarnak kell lenni; nagy örömömre szolgál, hogy állítólag csak a második kitételnek felelek meg.

Visszagondolva és a végeredmény ismeretében jó kis időszak volt az utóbbi 5 év, három egymás követő bajnokság és feljutás, az első másodosztályban töltött év végén második hely a bajnokságbaa, szal volt itt minden mint a bùcsùban. Jártam olyan kis hegyi faluban meccsen, hogy majdnem a tehenektől érdeklődtem meg hol lesz a meccs, de nem tudtak válaszolni, mert éppen lehajtották őket a pályáról. Csinos kis kerítés körbe a mező kellős közepén, tisztára mint a San Siro, azaz inkább San (tehén) Szaro. Az viszont ezer százalék, hogy megismertem így Siccerland olyan vidékeit is ahová az életben másképpen el nem mentem volna.

Nos, miközben meredt szemmel szemléltem hogyan képes Doudinho 5 méterről elegánsan a stadion fölé helyezni a labdát egy laza bokamozdulattal, valami százas szöget ütött a fejembe. Mondok má, hány itt az igazi pirospaszportos tücsök a csapatban? Sejmenovic szerb, Gomes spanyol, Duric szerb, Di Nardo olasz, Teixeira portugál, Matheus brazil, etc…. Vazze, átmentünk Cselszkibe? Aztán gyorsan leesett, hogy valszeg el vagyok tévedve mint medve a málnában, hiszen ad egy van valamiféle limit, ad kettő a sportokban teljesednek ki a mindenféle generációs bevándorlók gyerekei. Megérzésemben nem is kellett csalatkoznom, mert mint a lenti ábra mutatja egyetlen egy “igazi” külföldi volt a kezdőcsapat tagja.

A Xamax a baloldali, a Wohlen a jobboldalon listázott játékosokkal lépett pályára.

Amùgy a Xamax-ban 3 olyan játékos volt a pályán, akinek már a nagyapja is svájci volt, míg a Wohlenben ezen játékosok arányát 5-re saccolom a számmisztika alaptörvényei alapján.

Azt valószínűleg tudjátok – vagy ha nem most elárulom – hogy a svájci népesség 28%-a külföldi. Ezen felül van még egy tekintélyes réteg, akiknek a gyökerei vannak más országban, azaz bár svájci álompolgár, honosítás útján lett az.

A svájciak nem egy by default nagyon barátságos népség, udvariasak a végtelenségig, de nem kerülsz túl közel hozzájuk, ha nincs alkalmuk, hogy jobban megismerjenek. Mégis tudnak valamit az első-, másod- és egyéb generációs bevándorlók integrálását illetően.

Itt is vannak ugyan extrém kirekesztő köcsögök, szélsőségesek, az átlag mégis képes arra, hogy intelligens módon eldöntse ki az, akit befogad, ki az aki dolgozhat náluk, ki az, akinek az első repülővel haza kell utaznia. Aki viszont maradhat annak minden lehetősége megvan arra, hogy saját életet építsen, ha nem hülye mint egy cövek, mert akkor csak karónak jó.

Mire idejutottam a magasan szántó gondolatmenetben, eccercsak rádöbbentem, hogy kettő darab fékezett habzású másodgenerációs bevándorló édesapja vagyok az anyjuk szerint. Mivel már régóta fenyegetem a családot, Svájcot és mindenkit azzal, hogy mi is álompolgárok leszünk, itt az ideje, hogy a fiam játékjogának birtoklására szerződést kössek a kiscsákóval. Amúgy ő még nem tudja, hogy az apja így ki akar cseszni vele, svejciként mehet gyászhuszárnak a seregbe és “egész” életében vegzálni fogják néhány hetes pótkiképzés címszó alatt. Hiába, mi mindenre képes egy apa a fiáért! :)