2022. máj 26.

Csalódtam bennetek, magyarok közel 50 százaléka

írta: zuzzer
Csalódtam bennetek, magyarok közel 50 százaléka

A magyarok közel 50 százaléka szerint az ukránok megtámadták saját magukat és folyamatosan bombázzák a saját városaikat, valamint az óvodákat és az iskolákat. Magyarok közel 50 százaléka szerint Ukrajna mint agresszor galád háborút vív az ősi orosz földön, hogy onnan a hősi orosz seregeket ürdüngtől való „nyugati” – oh... drága jáóistén, leírtam, kűggyed az angyalokat, hogy megmentsenek – segítséggel elüldözze.

A magyarok közel 50 százaléka szerint teljesen korrekt rakétákkal lerendezni bárminemű vitát, odabaszok valami bombát, aszt annyi. Magyarok 50 százaléka szerint totálisan OK gyerekeket, családokat, EMBEREKET a saját otthonaikban bombázni, géppuskázni, ágyúzni, teljesen elfogadott, nemzetközi eljárás bárkit legéppuskázni a bicikliről, tömegsírokat ásni az összes elfoglalt városban majd feltölteni húsáruval, bárkit simán hátbalőni, embereket kínozni és végül megölni szinte már követendő példa.

Azt hiszem ennyi bőven elég lenne, hogy a magyarok közel 50 százalékát a végbelem végén található segglyukam fényezésére, avagy onnan származó termékek fogyasztására ösztökéljem, sőt, a leírt cselekmény kivitelezési szakaszba való helyezésére utasítsam. Írjuk le Béláim, hogy világos legyen mindenféle értelemzavaros, aluliskolázott vadbarom számára is, ne kerülgessük a szart ; még egy ilyen szarrágó, semmirekellő, undorító, köpönyegforgató, műveletlen, buta, tájékozatlan, hiszékeny, kicsinyes népet a föld még nem hordott a hátán mint a magyar.

A magyar állam szerepe pedig ebben az őrületben elfogadhatatlan, nyomorult, kicsinyes, szűklátókörű és egyenesen undorító. Dől az álhír, a buherált hír, videó mindenünnen, a magyar állami média a hazugsággyár kategória határait is feszegetve lassan az orosz propaganda hivatalos csatornájává válik. Szörföltem egyet a fércen is és nézegettem egy kicsit, hogy miket kommentelnek a magyarok például a euronews, vagy egyéb hírforrások hírei alatt. Komolyan mondom, sírni lett volna kedvem, mikor kis mamóka szóról-szóra valamelyik magyar szemétgyár minden alapot nélkülöző hazugságát mondta fel Zergebasztapusztáról. Magyarország mint állam, agyilag legalábbis, elveszett. Oroszseggnyalóföld lett belőlünk. Amire a tatárok, törökök, osztrákok és tadamm, oroszok nem voltak képesek az évszázadok során, mi azt megoldjuk hozott anyagból.

eu_haborus_veszhelyzet.jpg

Sorry a maradék normálistól, sajnos nincsenek annyian, mint ez az ország arcára telepedett lepedék. Minden tiszteletem és ölelésem azoknak, akik a menekülteket fogadják, segítik és útbaigazítják, saját otthanaikban fogadják őket és próbálják kicsit könnyebbé tenni az életüket legalább pár napra. Szobrot érdemelnének ezek az önkéntesek, mert elvégzik a fasiszta állam feladatait úgy, hogy segítség helyett jórészt csak vegzálják őket.

Elmegyógyintézetté változik lassan az ország? Könyörgöm, ezek a véglények hol élnek? Ott sose süt a nap? Ti honnan tájékozódtok? Alsóbivalybasztánba csak királyi média jut el, vagy esetleg a russia today? Tudjátok ti egyáltalán hol, melyik bolygón, melyik földrészen éltek? Amit nem értel az nem létezik? Szakadjon rátok az a csodálatos orbáni jólét, ennyi hülye köré falat kéne építeni, nehogy véletlenül más népeket is megfertőzzenek.

Eladtátok a lelketek maradékának a maradékát egy köbméter gázért, egy liter kibaszott benzinért, követitek a minigecit a pokolba is, undorító patkányok vagytok nem magyarok, egy az ország lelkét pusztító halálos vírus. Mennyi most az ukrán gyerek kilaja, 3 köbméter?

Mondtam már, kábé 5 hónapja hivatalosan is letagadom, hogy magyar vagyok, jobb nekem ez így, persze sajnos sokan tudják. Inkább utáljon 10 millió magyar több mint 50 százaléka, mint hogy valaki is ebbe a beltenyésztett szarházi csoportba tartózónak higyjen. Faszom tele veletek idióták.

A többieknek, a gondolkozó lényeknek, meg álljon itt egy kis színes, az utóbbi 2 hét oroszországi fejleményeit illetően. Nem a nyelvtani szabályok mitt írtam kisbetűvel Mordor nevét, szögezzük le. Ha síkidióta olvassa, akkor egy kis ízelítő abból, hogy mit imádsz, te egysejtű barom, bár gondolom te ezt Agyarisztánban is szeretnéd. Nem az „igazi” híreket sorolom fel, azokat bármilyen nem a maffiaállam által einstandolt média termék honlapján és az összes, mondom ÖSSZES egyéb külföldi hírplatformon elég részletesen közlik, ezek apróságok, egyenesen csodálatok tárgyából, a nagy szovj... izé, fuckingoroszországból.

  • A ruszki kormány felszólította a Wikipediát, hogy törölje az invázió, háború és agresszió szavakat a kibaszott „speciális katonai akcióról” szóló szócikkekből. Agyrém vazze... odaszarok a lábtörlődre és még én vagyok megsértődve, hogy valaki leírja, hogy „odaszart a lábtörlőmre”. Vazze, ezeknek kollektíve gurult el a gyógyszerük.
  • A ruszki kormány bejelentette, hogy a youtube egy terrorista szervezet, az Instagrammot meg betiltotta, csinálnak helyette rossgramot.
  • A tiktok orosz használói nem férhetnek hozzá semmilyen külföldi tartalomhoz, akármiről legyen is szó. Ja, nem csodálom, tele van orosz agresszorok és a jó édesanyjuk, vagy kurvájukkal folytatott, lehallgatott beszélgetésekkel. „He... Szerjózsa, oszt ha úgy látod nyugodtan erőszakolj meg néhány ukrán picsát, csak én ne tudjak róla...”, hogy az egyikből idézzek.
  • Egy halálos gyerekek részére fenntartott kórház elé kivezényelték a kis betegeket, hogy egy gyönyörű Z betűt formázzanak. Természetesen a fénykép meg az összes állami szargyár kezdőoldalán ott virított egy darabig, mint háttérkép.
  • A moszkvai és a szentpétervári állami egyetem bejelentette, hogy minden olyan diákot kirúgnak, akik akármilyen a „nem létező” háborúval kapcsolatos eseményen résztvesz, arról kommentál, a háború szót használja.
  • Putin 45289-szor is árulóknak, levadászandó ellenségeknek nevezte a háborújának ellenzőit, arra biztatva a híveit, hogy jelentsék fel őket. Egyébként 15 évet is kaphatnak, ha „bűnösnek” találtatnak. Ahogy mondta, ez egy régóta szükséges és „természetes” (natural) megtisztításához vezet az orosz társadalomnak....
  • Ruszki „szakértők” talk showban ismét az atombomba bevetése mellett kardoskodtak, hiszen akkor „egy csapásra el lehet hallgattatni a lengyel parasztokat, Vrsó egy másodperc alatt megszűnik”. Mindezt egy a valósággal minden kapcsolatát elvesztő, elmebeteg elnök országában, ahol a falu bolondjára bízták a piros gombot...
  • Medvedev szerint ez egy kiváló alkalom arra, hogy bevezessék a halálbüntetést, lesz kiken gyakorolni.
  • Az orosz ortodox fasszopó egyház pedig támogatásáról biztosította az ország „nagy honvédő” speciális katonai akcióját, hangsúlyozva, hogy „az orosznál nincs békeszeretőbb nép a világon”. Ha létezne a nagy képzeletbeli barát, már régen rájuk rohasztotta volna az eget.
  • Egy új törvény lépett életbe, ami alapján 15 év börtön jár annak, aki külföldön megkérdőjelezi, vagy kritizálja a kormány intézkedéseit. Nos, ez már ott tart, hogy az én cégemnél szabályok sora van érdemben, még létező oroszországi kollégáinkkal például csak kiválasztottak kommunikálhatnak, nehogy ők, vagy expatként külföldön dolgozó orosz kollégák szarba kerüljenek egy e-mail miatt. Egyébként büszke vagyok a cégemre, úgy basztuk be magunk mögött az ajtót, hogy öröm nézni, az orosz gyáraink helyét is „sóval hintjük be”.

Volna még, de minek, aki érti az eddig is értette, a sok nyomorult elmemenekült meg csak olvasni tud – talán – de értelmezni, gondolkozni nem.

Akkorát csalódtam bennetek, magyarok közel 50 százaléka, hogy már mondani se tudok mit. Ne legyen nektek könnyű a föld.

Szólj hozzá

vélemény háború war magyarok álhírek 50% bombázás Orbán Brüsszel Ukrajna Putyin Putin O1G Viktátor Agyarisztán Pu