Diósgyőrben, szurkeri körökben kicsit holtszezonosan, de azért áll a bál, azaz inkább folytatódik az ultra-fórum-grillterasz-… saga. Mert mi lenne, ha nem úgy lenne ? Gondolom a szurkerek mindenhol hasonlóak, de Diósgyőrben különösképpen nehéz úgy vezetni egy klubot, hogy az a fanatikusoknak is tetsszen. Persze ez gondolom jön az úgynevezett ultrák alapállásából is, ami mint tudjuk a szembenállás, más szóval szélkakasmód. Mindig szembe a széllel, tökmindegy merről fúj. A lenti kis szösszenetet néhány hete írtam egy kedves ismerősömnek, most ide is felrakom, mert írott szó el nem vész. A lenti iromány reflekszió egy megelőzőre, remélem azért így is érthető lesz az alaphelyzet.

“Szia Zsuzsi, azzal foglak most sokkolni, hogy nem nagyon értem ezt az egész műbalhét. Ne verj meg jó ? Tudom te nem fogsz megpróbálni mindenáron félremagyarázni, mert azért egy egész könyvet nem szándékozok írni, anélkül meg minden vélemény, csak félvélemény.

Anno én is az Arafat féle időkben kezdtem el idegenbe meccsre járni, voltunk ezer helyen, feledhetetlen szegedi osztályozón, kabai cukortúrán, kecskeméti barackpálinka kóstolással egybekötött sportesemény látogatáson, mittomén hol, szal van némi sejtésem a dolgokról annak a fényében is, hogy földrajzilag igencsak messze sodródtam a katlantól.

Az is lehet persze, hogy mint írtad, azóta a sokdiplomás, nyelveket beszélő emberek kerültek túlsúlyba  a táborban, bár valamennyi kétely van bennem. Voltak jó és kevésbe jó túrák, az viszont tuti, hogy engem még csak diósgyőri szurker támadott be életemben, más csapat szurkolója nem. Tudod, « önfia vágta sebét ». Voltam nem egy olyan túrán is, ahol a « nem velük vagyok » táblát nagyon szívesen magamra akasztottam volna, mert egyszerűen « égett a pofámon a bőr » az éppen aktuális események tükrében, inkább lettem volna akárhol, csak nem ott és nem diósgyőri sállal a nyakamban. Aztán persze mindig sikerült elmagyaráznom magamnak, hogy a Diósgyőr az nem ez a csapat aprómajom, hanem a CSAPATOM, így mindig visszatértem. Nos, örömmel hallom, hogy a dolgok ilyen pozitívan megváltoztak az utóbbi években és nincs már ok arra, hogy némi előzetes gyanakvással tekintsen bármely csapat szurkolója, vagy a rendőrség a diósgyőri « ultrákra » (ki nem állhatom ezt a szót…) és komolyan mondom, szeretném is ezt elhinni. Sőt, Neked bármikor el is hiszem és örülök a ténynek.

Amit viszont nem értek….

“Amíg élek én nem érdekel más”, de ha valami változás történik bármilyen okból a kis pocsolyámban, akkor kivonulok, beszüntetek, nem szurkolok. Kicsit olyan ez, mintha szülőként csak akkor szeretném a gyerekemet, ha jól viselkedik.

No meg milyen dolog már az, hogy “nyugati” mintára nem az ultráknak, hanem a családoknak, gyerekeknek, szurkolóknak szerveznek meccset, programot ?! Milyen dolog már, hogy valaki foglalkozik a marketinggel, ahelyett, hogy tovább panaszkodhatnánk, hogy még egy mezt se lehet venni ?! Milyen dolog már az, hogy csak arccal és névvel lehet fórumozni ??? Milyen dolog már, hogy valaki(k) menedzseli(k) a klubot és nem rövid, hanem annál egy kicsit hosszabbtávú elgondolások alapján ?! Mostanában az agyam majd elhajítottam, mikor nagy tudású és általam tisztelt bloggerek az ökörsütésig vezették vissza az okfejtést a csapat gyengélkedése miatt és ez csak egy példa a sok közül. Lassan arra kell gondolnom, azaz ez jön át a cikkeken és a fércbukon, fórumon megjelenteken keresztül, hogy sajnáljuk, hogy odavész a « szegény csapat » imidzsünk. Nagyon gyorsan el kellene végre magyaráznia valakinek az embereknek, hogy működik egy vállalkozás, mert tetszik, nem tetszik, álromantika ide, vagy oda, egy klub az bizony egy olyan vállalkozás, amit profi módon vezetni kell. Nem feltétlenül akkor jó egy menedzsment, ha nyer a csapat, hanem ha megteremti fenntarthatóan annak a feltételeit, hogy ott elégedetlenkedhessünk a lelátón, mert “vazze… grillterasz”. Végre látszik, hogy történik valami az infrastruktúra, szervezet, marketing, klubvezetés viszonylatban is, nem csak az utolsó pillanatban való licensz utáni rohangálásról szól a sportélet. Lehet a játékospolitikával is egyetérteni, vagy egyet nem érteni, lehet kritizálni a döntéseket, de ahogy nálam sokkal okosabb emberek is megírták már, a rossz döntésnél csak a nem döntés a rosszabb. Ezek a dolgok azok, amik jók ma Diósgyőrben és döbbenetes innen kívülről szemlélni, ahogy ilyen “noone like’s us” mentalitásba belemeredt emberek elveszik a többi ember kedvét a meccsre járástól. Főleg nekem furcsa ezt látni, aki egy fél éve az ötödosztályba sorolt “másik csapatom” meccseit látogatom és üsse kő, vazze felőlem a pálya közepén is süthetnék népnemzeti motívumokkal ellátott hosszú bugyogóban az ökröt, ha cserébe legalább második ligás lehetne a csapat.

Igen, az ún. ultrákra szükség volna a jó hangulathoz, de nem mindenáron. A világon senki sem pótolhatatlan, ők sem azok. Inkább legyen egy darabig csend – nem hinném, hogy a napos oldal ezt engedné – de legyen rend is, legyen jelentése a szabályoknak, törvényeknek, legyen súlya a szónak és ne arra hajolgasson a vezetőség, amerre egy szűk csoport irányítani szeretné. Így kellene elkezdeni sok helyen és kérdésben az országban és folytatni Diósgyőrben. Látni kellene néha a fák mögött az erdőt.

UFF, én beszéltem. “