2021. júl 06.

Sportpolitika haladóknak

írta: zuzzer
Sportpolitika haladóknak

Nem tudom akarok-e én írni egyáltalán.

Az élet persze zajlik anélkül is, hogy én megszólalnék bármilyen ügyben is, de a lényeg inkább az, hogy fáradok. Anno biztos emlékeztek azokra az időkre, amikor egy kis bomba romba döntött egy kávéházat Bagdadban, akkor volt „hűha, meg asztajóistenit!”, most meg ha egész Bagdad felrobbanna, akkor is annyi lenne az emberek reakciója, hogy „az messze van” és mennének vissza vajat csipegetni.

Nagy vonalakban ezen a vonalon mozgok manapság, engem sajnos már nem tud senki semmivel se meglepni, így az íráshoz való kedvem is valahol a semmi és a lanyha között mozog. No, azért amit elkezdtem pár napja, most megosztom veletek.  Emlékeztek biztos a jelmondatomra: ha kell, ha nem.

Manapság volt és van némi mozgolódás sportügyben, gondoltam megosztom módfelett népszerűtlen véleményemet a témában, amiből Liszenko kéretlen tanítványaként, majd átcsapok a politikába. Képzeljétek, szavak szintjén egy platformra keveredtem kakaduval, pont azt mondom, amit ő, csak én hiszek is benne és ha kormányra kerülnék, a szavaim mentén is cselekednék, ami neki nem megy, mert a jachton nincs focipálya.

Tehát szerintem sem kóser a politikát a sporttal keverni, mindenki mehessen szurkerolni és jólérezni magát, ahová kell és ahová akar. Nos, O1G-nek és tsai-nak nem sikerült. Én például a motor ”sportokat” nem szeretem, mégse tépem egy adott autós siker esetén a számat, csakhogy az éppen lelkes polgártársaim kedvét elvegyem az örömködéstől. Haver megtalálta a jó dolgot a benzingőzös kavarásban, én pedig nem, na bumm. Pontosan ez a véleményem a focit illetően is. Gyerekkorom óta, valszeg édesapám miatt ráharaptam erre a dologra, ami azóta se ereszt, szal környezetem őszinte döbbenetére hamarabb érdekel egy magyar NB3-as csapat U15-ös utánpótlás csapatának a meccse, mint megannyi olimpiai sikersport.

Természetesen örülök, ha gyorsabban úszunk, messzebre hajítunk, nem fulladunk labdával a kezünkben a medencébe, de őszintén? Nem érdekel igazából, sőt, határozottan nem kedvelem a tényt, hogy kevés igazi érdeklődésre számot tartó rétegsportban elért eredménnyel le van a sportoló élete rendezve. Sajnos a kajak-kenu, vízilabda tipikusan olyan sport, amit 50 országban ismernek, 20-ban űzik komolyan, ebből jön aztán nekünk rengeteg arany. Leírom lassan is, hogy érthetőbb legyen; a teljesítményt akár kártyavár építésben is elismerem, kalap megemel, külön öröm, ha magyar az illető aki a legmagasabb kártyabudit építi, de nem érdekel, tehát nem nagyon tudok mit kezdeni a kommentekkel, mikor jönnek, hogy miközben Kleinheisler vérhólyagot rúgott a labdára, éppen mittomén milyen sportban volt világkupa döntő. Igen, vízilabdában? Gratulálok, remélem nem fulladt meg senki. Ilyen vagyok, csak az érdekel, ami érdekel.

Nos, tegnap (régen kezdtem írni a posztot) és az előző meccsek alapján is azt kell mondjam, hogy rendkívüli módon megörvendeztettek az aranylábú gyerekek és nem is annyira az eredményekkel, hanem a hozzáállásukkal és a szerethető harci szellemmel. Ez se fog sokaknak tetszeni, de – nagy sóhaj – sajnos a világ olyan, hogy helikopterről szarja le a magyar kultúrának nekünk mégoly kedves és értékes részeit is, míg azt vazze a helyi kisboltos is tudja, hogy a magyar csávó szemben miért ordítja le éppen a ház tetőszerkezetét, legalábbis ilyen EB-k idején. Nekünk, főleg nekem meg nem kell más, csak, hogy végre nem rajtunk élcelődik a sok kolléga és egyebek, mert ilyenkor férfiemberek egy igen jelentékeny hányadánál az első kérdés, hogy honnan is jöttél, aztán a biokomputer csekkol, hogy ott van-e a csapatod az eseményen, vagy nem. Aztán persze, ha eredmény is van, akkor meg itt van a kánaán. Nos, mi, azaz én most idiotisztikus szinten büszkén sétálgathatunk a magyar mezünkben az utcán és most nem dacból, hanem mert a csapatunk megmutatta hogyan kell küzdeni. Elismerő beszólások, kollégák gratulálnak, mindenki elismeri, hogy inkább nézték volna tovább, hogy Fiola leeszi a húst futtában valaki lábáról, mint a mancsaftot. Utcafrontunkon kifeszítve a magyar zászló és egy sál, ami a svájci színeket is megjeleníti, azóta se voltam hajlandó leszedni. Ennyit a sportról.

Mellé azért a szeretve nem tisztelt maffia is megtette a magáét, hogy az ellenzéket csapdába csalva, pedofil törvény ürügyén odabasszon egyet a megmaradt józan észnek és nem hetero beállítottságú honfitársainkat odadobja koncnak a szélsőjobboldali ősmagyar hétszilvafás fasisztáknak. Jól ráéreztek egyébként, hogy ez a réteg egyre vastagodik és a Jobbik konszolidációjának farvizén szert lehet tenni néhány szavazatra a vállalhatatlan oldalról is. Azt meg már régen levetkőzte a fideSS, hogy bárminemű skrupulusa legyen, nekik akár a csillagbörtön is mint szavazati forrás merülne fel, ha az ottani lakosság nem lenne eltiltva a közügyek gyakorlásától. O1G meg újfasisztákkal „költ el egy kellemes vacsorát”, mert beszart, hogy kap a pofájára Münicsben, az meg nem jön jól így kampány idején. Változatos nép a magyar, bajszos szar mellé már gyáva szarunk is van.

dreamteam.jpg

Utópiában meg él egy halom olyan ember, akinek krumpli se kell, ha zsigeri gyűlölködésre beállt és bekövesedett agyát napi szinten ellátják utálni valóval. Persze a legjobb az, ha ezt az istenhazacsalád tömjénes bűzében lehet pácolgatni,nyilvánvaló hazugságok hangoztatásával, hiszen ha a nagyvezír megmondta, akkor az úgy is van. Nagyon nem szeretném a vakokat és a gyengénlátókat megbántani, semmi ilyen szándék nincs bennem, az én szemem is egyre gyengül, de a hulló vakolatot, széteső, kórházaknak csúfolt hodályokat azért én még szürkületben is meghaló helynek látom. De nem, nálunk olyan világszínvonalú az egészségügy, olyannyira a legmodernebb módszereket, technikákat alkalmazzák, hogy csak a nyugati karvalytőke lapjainak ármánya, hogy Magyarországon Coviddal lélegeztetőgépre kerülni egyenlő a halállal. Na jó, igaz, szerintem is hazudnak, mert ha jól emlékszem, csak 90%-os a halálozási arány, ami alapból is az egyik legmagasabb a világon 100’000 lakosra vetítve. Nem, ez nem így van, mindenkit megmentünk, sőt, megmentettünk, mint halhattuk a nemzet alacsonynövésű, legpálinkakedvelőbb géniuszától. Ahogy anno a szultánnak mondták: az örök világosság fényeskedjék neki! Csak minél előbb! (a szerk).

tenyleg.jpg

Nos ezek az elmebajnokok, O1G, Zsírdisznó, Kakadu, Tömjén, Roggyant és a 133 „bátor” (ejtsd, gyáva, korrupt, szarérhugyért megvett szarházi) többi maradványa összeültek, hogy megvédjék a gyerekeinket a pedofiloktól, az meg az utóbbi évekbeli gyakorlatnak megfelően egyértelmű volt, hogy ezt úgy teszik majd, hogy özvegy Bétóvenné Szinkópa Mária Zergebasztapusztáról és társai is megtalálhassák benne a nekik kedves pontokat, hiszen az a hüjjje gyerek a szomszédban is hogy öltözködik má, meg szerintem....buzi (súgja a szomszédasszony fülébe)! Hogy ez nekik miért gond, azt az általuk olyannyira imádott jáóistén se tudja, mert állítólag a szeretetet és elfogadást forszírozta földi helytartója útján, de kicsire nem adunk, majd Orrbaszájba Józsi beleír valamit a Bibliába is két ereszkedés közben. Az alkotmányba is sikerült, törvényt is sikerült saját maga ellen írni, pont a Biblia ússza majd meg a magyarítási hullámot!? Szerintem ezek reggelente ötletelnek valahol a királyi vő által szállított pálinka fölött. „He, a nappaliban már ott vagyunk, a stadionokban ott vagyunk, a klubokat mi tulajdonoljuk, Pénztárosé a Balaton meg a Fertő tó, alig van má einstandolni való.....mi lenne, ha a hálószobákba is betennénk a .... ööööö..... lábunkat?!”

S lőn, elkészült Európa egyik legocsmányabban átlátszó, politikai okokból a jelen és jövő fiatal generációit az internetre bízó, 18-ik század szellemében készült törvénye. Mert amiről nem beszélünk az nincs, az a szerencsétlen meg lője főbe magát, ha észreveszi, hogy más mint a többiek. Áhhhh... még véletlenül se segítsünk nekik, menjünk vissza a „fütyi, kuki, jajjjjj, de arról nem illik ám beszélni” középkori állapotokba. Ez a modern Magyarország, erre van szükség, pontosan illik az atillában parádéző múltbanéző hortyloverekhez. Nos valaki mondta nekem egyszer mikor asszem éppen Karácsony Gergelyt lájkoltam, hogy múltkor a Jakabbal tetted ezt. Igazi is volt. Szögezzük le, nekem már minden mindegy, csak ezt a bandát robbantsa már valaki...... ki onnan, ahol pöffeszkedik. Hogy a lakat rohadjon rájuk a megfelelő vendéglátó intézményben!

Aztán jött megint a foci, hogy remekül elterelje mindenről a figyelmet, de most nem erről akarok írni, hanem a kollektív bűnösség elvéről. Mert amiatt, hogy a születés szerinti hazámban egy talicska, ámde bátor, velejéig korrupt aprómajom tölti be a parlamenti demokrácia helyét, engem és sokunkat még nem kellene egy kalap alá venni ezekkel a gecikkel. Kikérem magamnak, hogy szivárványos és egyéb zászlókkal provokálnak meccs előtt és meccs közben, mert nem én vagyok a hunyó. Csak a pontosság érdekében szögezzük le, hogy semmi bajom a szivárvánnyal, akkor is jön, ha nem akarom, főleg eső után. Zászlót is nyugodtan lengethet, akinek ez szükséges és az identitását így gondolja kifejezni. Felőlem, akár minden nap is, akármikor. Nem engem képvisel, de ez még nagyon sok jelképre, zászlóra és színre is igaz (mocskos ződek). De az én toleranciám megérdemli, hogy ne rakjanak egy kalap alá a hőzöngő homodajcslandoló elmemenekültekkel, mert nem az ő oldalukon állok. A politika abszolút nem érdekel akkor, ha bármilyen himnuszt jáccik a Csacskamacska vokál. Akkor felállok, vigyázba vágom magam és b...a a k....a anyját, aki akármilyen zászlóval futkorászik a himnuszt éneklő játékosok orra előtt. Ennyit erről és ezzel is arra utalnék, amivel kezdtem, nem kellene a politikát a sportba keverni.

Viszont van még valami, amiről megvan a véleményem. Legyen már szíves bárki elmagyarázni a csökkent értelmű svejci magyarnak, hogy a meccs előtti térdeplés, amivel a rasszizmusra hívják fel a figyelmet a játékosok, az vajon mitől politikai kérdés? Van jobboldani, meg baloldali, meg liberális, meg szélső mittomén milyen oldali rasszizmus? Lófaszt, vagy van rasszizmus, vagy nincs. Ez egy társadalmi probléma, van ahol komolyabb, van ahol kevesbé látható. Mitől lenne egy térdeplés vazze politikai ügy? „Há mi magyarok nem foglalkozunk politikával”... nem a f...t, pont ez a baj, hogy az általam is elismert magyar foci sikert is a saját legitimizációjára használja a maffia.

Szólj hozzá

politika sport foci külföld isten választások keresztény egészségügy svájc einstand Fidesz Nemzeti Svájc Foci Szájer EB Szájer József Rogán Football Borkai Swiss Switzerland Suisse Magyarorszàg O1G fideSS koronavírus Viktátor Covid-19 Tömjén Zsót