Szasztok jóarcok!

Szokás szerint belassultam, most lépi át megint helyenként az agyamban folyó Duna a gátakat, szal most írok, ha kell ha nem.

Nos éppen ledobom a láncot egy olyan ügyben amiben nem nagyon tudok segíteni magamon, hacsak nem azzal, hogy kiengedem a picsába a gőzt az által, hogy leírom mi a helyzet. Volt egy posztom a sarkunkon taposó korosztályokat illetően, amiben nagyon kedves voltam, most nagy valószínűség szerint ezt a hibát nem fogom elkövetni. Persze kéretik nem félreérteni, általánosítok tapasztalataim alapján, tudom ez nem így van mindenkivel.

A mai nap, délután három óra harminc perckor a team munkát azonnali hatállyal abbahagytam! A mögöttem figyelő 26 évnyi egy vállalatnál való dolgozás egy igen jelentékeny részét töltöttem azzal, hogy a „mi” verzióját a mondandónknak és a professzionális realitásnak az „én” elé helyezzem. Mindezt azért, hogy úgy kábé 3 éve az újoncok vazze szemérmetlenül és láthatóan „fogalmam sincs mia a bajod” technikával lépjenek át rajtam, rajtunk. Mindent ők csináltak, mindent ők teszteltek, szartak először büdöset, láttak már karón varjút” és egyebek. A mai napon az egyik köcsög – miközben én is prezentáltam aznap – eladta a munkánk 20%-át mint „és akkor úgy döntöttem”, a másik cserépedény egy újabb 40%-ról nyilatkozott, amit mi csinálunk – miközben halvány lila segédfingja sincs a related projektről -, míg én marha a belém ívódott automatizmusok jegyében nyomtam a „megcsináltuk, eldöntöttük, az xyz osztály kollégáival közösen arra jutottunk” szöveget, mint egy két éves óvodás.

Na ebből olyan szinten elegem van, hogy ezennel szakítok azzal a fazonnal, aki csak én voltam, ahogy a művész úr mondotta volt. Régen jókat röhögtem azon pólókon, amiken a klasszikus „mérnökök = olyan emberek, akik megbízhatatlan és hiányos információ alapján dolgoznak ki működő megoldásokat azoknak, akik elenyésző tudás alapján döntik el, hogy ez jó-e” felirat volt látható, de itt azt hiszem elértem arra a szintre, hogy mától konkrétan túlélő üzemmódba kell kapcsolnom. A nyugdíj túl messze van viszont túlságosan informált vagyok ahhoz, hogy hülyeségeket bevegyek, vagy elnézzek. Nem tudom még mit fogok tenni, de ez borzasztó, egy olyan főnökkel megáldva, akinek a zsebébe lehet szarni, csak őneki jó legyen a sajtója. Integet az asztal alatt, mintegy azt a hülye beosztottat csitítgatva, aki szeretné megjegyezni, hogy vazze 2 + 2 az qrvára nem három, sztandard deviation ide, vagy oda.

Alapjában iszonyatosan szar világ felé mozdult el a vállalati kultúra és az egész professzionális közeg, az nyer, aki tolakodó, a fejedre lép, aki professzionálisan tud vetíteni úgy, hogy a Lumier testvérek csak sápadoznak a sarokban. Persze a sok hülye meg elvégzi a melót, mert ha szar van, annak egyből lesz neve. Akkor hirtelen létezik Zuzzer meg „his group”, de a mi munkánkat mindenki árulja leértékelt szardollárokért.

Szal a mai program review nevű baromság során az európai gyárunk képviselője prezentálta – eleve ki tudja miért – a technikai projektet, aminek a projekt vezetője nekem jelent.... a supply chain képviselője nyomatta, hogy ez a mittoménmi ennyit, amaz meg annyit tud, és hogy ilyen-olyan problémák vannak, miközben az ezen adatokat szolgáltató projektek vezetője szintén az én csoportomban van. Mi több, egész véletlenül mi vagyunk, ő a felelős a projektért. De „természetese” a supply chain nyomja a prezit, meg hozza el a meritet.

Mondanom sem kell, hogy a prezentációk nyomokban igazságot is tartalmaztak.

Ha meg próbálsz egyenesen, a vállalatnál vagy három évvel ezelőttig dívott ”put the fish on the table” szellemében udvariasan közbekérdezni, akkor egy kis idő múlva persona non grata leszel, mert csak akadékoskodol. Értem én, hogy gőzgép, de mi hajcsa???? Holott csak arra világítassz rá, hogy .... öööööö.... nincs vazze ott gőz, ahhoz hogy legyen, meg kéne a Balaton összes vize. Majd lesz!!!! Mikor, hogy? Há mikorhogy...öööö...... részletkérdés, ne akadjunk má ezen föl, vagy le...ja, pííííz az nincs.

Blah-blah-blah.... tudom. De sajnos minden egybevág azzal, hogy ma rengeteg hangember él abból, hogy hangembereket nevel, azaz angliusul, coachingolja őket. Nagyon hasznos tevékenység egyébként, a hideg levegőt az eszkimóknak, a homokot az araboknak, a vulkánokat meg az izlandiaknak úgy eladják apám, hogy még kitüntetést is kapnak érte. Tudom persze, hogy a coachingnak értelme is van, de ami ebből nálunk lecsapódik, azt nem teszem zsebre. A szokásos egyébként, mikor már mindenki hazudik (nevezzük nevén), akkor már az lesz gyanús, aki egyedül, de az igazat mondja.

Könyörgöm, Mr. Huxley, ez már a szép új világ? Mert akkor inkább állítsátok meg a világot, ki akarok szállni!