Van Svercárszkajában egy, ha jól tudom az UNESCO által is valamiféle “emberiség öröksége”, vagy ökörsége (?) címmel elismert esemény, ami a mottója szerint is minden generáció életében egyszer kerül megrendezésre, mondjuk ezt elég szabadon kezelik. Ez a Fete des Vignerons, azaz a Borászok ünnepe Vaud kantonban. Az előző kiadás 1999-ben volt, a mostani pedig ez év jùlius-augusztusában, Vevey városában.

Ezt úgy kell elképzelni mint egy gigantikus szüreti fesztivált, guggen music bandekkel, számtalan színpaddal, fellépővel, street és egyéb food truckok, sátrak, sörözők és borozók garmadájával. Ehhez társult még a vevey-i főtéren felhúzott huszonikszezer férőhelyes mobil stadion, amire még Vikus is csettintett volna az élvezettől (háttérben harsongva zúgó tapsvihar). Mondjuk ezt az esemény után very hirtelen el is bontották, nem hagyták ott a városnak mint drúzsba padárok, mondván, hogy « ittvane, most már tartsátok fönt piaci alapokon…. ». Ebben a stadionban aztán minden este összejött több mint húszezer jó svejci és egyéb ember és egy nagy showműsor vette kezdetét.

Apròcska mobilstadion, még üresen

Stadio Communale et Mobile néhàny nézôvel

Beindulòban a haca, meg a càré

Nézegettem egy darabig, hogy vajon megfelel-e egy látogatás a párdiba egy családi programpontnak, aztán vettem négy jegyet az előadásra, mert sikeresen kiszámoltam, hogy a következő kiadásnál már Wakantankával fogom múlatni az időt, valahol over the rainbow. Nem volt egy olcsó mulatság, olyan 1100 frank körül fájt a biléták ára ; igaz nem volt olcsó, de legalább drága volt. A túra dátumául augusztus 10-ét választottam, azért ezt, mert a tematikában ez volt a mi lakhelyünk, azaz Neuchatel kanton napja. Mivel az időjárásjelentés szerint délelőtt esőre lehetett számítani, csak délután tűntünk fel Vevey-ben. Természetesen az utolsó szög pozíciójáig maximálisan megszervezett eseményről beszélünk, szal a város határában kijelölt parkolóban hagytuk a gépet egy jelképesen magas összegért és onnan szállítottak be a belvárosba buszokkal. Azaz minket egy busszal, a többieket buszokkal, mert mi kevesen, ők meg többen voltak.

Vicces svàjciak parkolòcédulàja; a szàmot sajna mint kiderült, nem viccnek szàntàk

Ettünk-ittunk, sétáltunk, múlattuk az időt, mert igazándiból a nagy hacacáréra fájt a fogunk. Nos, olyan este 7 körül beszabadultunk a stadionba és kiderült, hogy megvehettem volna a legolcsóbb jegyet is, mert mindenhonnan jó kilátás nyílt a « küzdőtérre » és egyébként is, szinte közénk is kijöttek az énekesek és szereplők.

Nekünk nem osztottak kàrtyàt

Szìnes kavalkàd

Maga az előadás egy megfoghatatlanul nagy, látványos, pszihedelikus látomásszerű dolog volt, mindenféle svájci történelmi utalással és szimbolikával nyakon öntve, az egy főre jutó fehér keresztek száma például igen magas volt. Hogy mit láttunk azt nehéz elmondani, sokszor többszáz szereplő énekelt, táncolt és életképezett egyszerre, mindezt egy fényshow alapjain. Talán azzal lehetne a legjobban leírni a dolgot, hogy olyan volt, mint egy tùlméretezett olimpiai megnyitó, nekem legalábbis olyan érzésem volt, mikor lent ment a parádé, a stadion 4 oldaláról meg nagy létszámù kórusok nyomták a dalokat.

Maga a fő színpad, az említett küzdőtér egy hatalmas, vízszintes képernyő volt, amin a táncosok alatt ment a színorgia ezerrel. Nos, ilyen szimbolikailag alulképzett embereknek mint mi vagyunk, azért 1.5 óra mùlva már eléggé fájt a sejhajunk, főleg mikor megérkeztek a tehenek is, hogy kolompjaikkal kivegyék a részüket az ünnepségből. Szimbolikailag ez teljesen világos volt : “ez itt Sváááájc, ééééérteeed ??? “

Szerintem a svàjci zàszlòs talapzat rejtett utalàs Svàjcra

A tehenek bevonulása csupán csak vagy 20 pecig tartott, jól összeszimbolizálták a terepet, magyarul összeszartak mindent amit lehetett. Hogy ennek az allegórikus megközelítésnek mi lett a végkifejlete, az nem tudom, mert az ungaro-svájci bandám élén egy pillanatnyi szünetet kihasználva leléptünk és hazamentünk.

Némely zuzzerek még a tehenek elôtt

Tehát, mivel egyszer van ilyen tehénvásár, izé, előadás minden generáció életében, azt mondom megérte megnézni a dolgot. Ha viszont valamelyikőtöket mondjuk felkérik a Távolba Nézési Világbajnokság megnyitó programjának megrendezésére, tanácsaim a következők:

Ad1, jó lenne legalább egy darab ismertebb, akár komolyabb zenei betét is. Nem feltétlenül a saját darabjaid, vagy rég elfelejtett szerzők etüdjei a legjobb hangulat csináló művek.

Ad2, kevesebb tehén talán több. Mire bevonszolod a sor végét, viheted ki az elejét és ripsz-ropsz, oda 25 perc.

Ad3, attól még, hogy szimbolika, meg művészi, meg elvont, nem biztos, hogy leköt 20ezer embert 2.5 órára.

Ad4, ha már hosszù, akkor legalább a nézők ülései legyenek olyan puhák, mint a felcsùti stadion cserepadja. Bőrkeményedés nőtt királyi finomságù alfelemre, a zasszony meg letiltott a fenébe az ilyen zenés-táncos eseményekre való jegyvásárlásról.

Ad5, lépjetek kapcsolatba a svájci események szervezőivel, mert tényleg csak a tehénszar nem volt megtervezve, minden klappolt programilag és logisztikailag is.