A Határátkelő blog hirdetett meg anno decebal egy olyan akciót, hogy írjunk a lakhelyünkről, külföldi szűkebb pátriánkról egy kis bemutatkozó, kedvcsináló posztot. Nos szokás szerint néhány brossúrával lemaradtam a dologról, főleg azért, mert bokros teendőim mellett izomból elfelejtettem, hogy elkezdtem ezt a posztot írni... de majd most! Határátkelő barátunk megadott néhány kérdést, azokat használtam mint itiner.

Egy paraszthajszálnyira azért eltértem a megadott kérdésektől, azaz bővebben értelmeztem őket. Ennek egyszerű oka van, az, hogy az én „városom”, Neuchâtel, egy elég kis pont a térképen. Ez a város éjjel alszik, nem olyan mint New York, vagy egyéb monszter város, ahol minden pillanatban van mit tenni és egy élet se elég a bejárásához. Sőt, sokszor nappal is alszik, de ez egy tipikus kisváros szindróma.

Fogadjátok szeretettel, vagy utálattal a lenti posztot, ha a kibírhatatlan stílusommal van baj, akkor eddig olvassátok, a negatív véleményetekre, esetleges frusztrációitokra igazából nem vagyok kíváncsi, de ha ki akar jönni, nem bánom, hadd jöjjön.

(Előre elárulom, hogy mi vagy 10 éve kiköltöztünk egy szomszédos kis faluba, szóval a „városom” az Neuchatel, ahol hosszú éveket nyomtunk le, ahol most is dolgozom, de azért fizikailag 10 km feszül köztem és a városközpont között. Ja... a képek elég összevissza vannak becsatolva, majd összekötitek az izét a bigyóval, én mindenesetre bízom bennetek.)

Melyik az a hely, ahová először elviszed a városodba látogató ismerősöket?

Egy baráti, rokoni látogatás általában a történelmi belváros bejárásával kezdődik, ami szerintem maximum 3-4 órás program, tokkal-vonóval, kávéval és sörökkel, lehet ebéd is belefér. Azaz múzeumok nélkül, mert abból is van pár a városban. Aztán előbb vagy utóbb, de azokat, akik nem vízparti városban élnek, odavonzza a Lac de Neuchâtel partján elnyúló sétány, a Quai Osterwald.

 Nem kell hozzá nagy szerencse, csak egy átlagosabb nyári, vagy tavaszi szép idő és a „túlparton” – azaz jóval messzebb, de a perspektíva csalóka – látszanak az Alpok és különösen jó időben az Utópia nevű, szobornak számító mólónál elhelyezett hegycsúcs térképen lehet elemezgetni az idáig látszó Mont Blanc-t és egyebeket. Nagyon érdekes és központi eleme a parti sétának egyébként ez a rövid mólószerű műalkotás, minden vizit alapeleme a rajta, mellőle, róla készített selfie és családi fotó. Mivel mi errefelé lakunk, azt hiszem legalább hárommilliószor lefényképeztem már a mű ezen tárgyát, Zuzzerrel, Zuzzer családdal, vagy anélkül. Nagy bánatom egyébként, hogy bár jó fényképezőgépem az van, jó képeket nem tudok csinálni, így mindig minden homályosabb, mint amilyen valójában. Lustaságom nem engedi, hogy a fényképezés rejtelmeiben is elmélyedjek.

Az utóbbi években a város sokat tesz azért, hogy vonzóbbá válljon a belföldi és külföldi túristák számára, szobrokat helyeznek el, felújításokat végeznek, így az alapból kedves, kisvárosias környezet is egyre szépül. Volt például egy szabadtéri szoborkiállítás, aminek keretében teleszórták a város állatfigurákkal. Úgy néz ki ezek egy részét meg is veszi a város, szóval maradnak a látnivalók.

Standard program még, hogy ha szép az idő, akkor felmegyünk a város fölé a Chaumont-ra, ahol egy kilátó található és gyönyörű kilátás nyílik a „Pays de trois lacs-ra”, a három tó országára. Ezen a vidéken ugyanis három tó van csatornákkal összekötve; a kilátóból szép kilátás nyílik a morati, neuchateli és a bieli tóra is. Azzal, hogy összekötötték a tavakat egy újabb programra nyílik lehetőség, hajókázni is lehet, akár mindhárom tavat magába foglaló útra is be lehet fizetni.

Mi a három legjobb ingyenes dolog a városban?

A lélegzetvétel, a nyugalom, a tópart. De most komolyan, mi ingyenes az életben, főleg Svájcban? Kis túlzással ha valami csak 10 frankba kerül, az már ingyenesnek minősül :) . Mivel Neuchâtel a róla elnevezett tó partján fekszik, adja magát, hogy az emberek a tópartra mennek sétálni, amint az időjárás megengedi. Ott aztán persze hamar találnak a gyerekek és felnőttek pénzköltési lehetőséget, fagyizók, kisebb teraszok, büfék települnek ki a part közelébe tavasszal és nyáron. Szerény személyem nem túl szerencsés, mert a gyerekeink pont abban a kibírhatatlan tinédzser korban vannak, hogy egy olyan séta, amire a szüleik vágynak a „neee máááá..... megint sééééta....” kategória kellős közepére esik. Viszont van séta a tinédzsereken túl is! Manapság kezdünk nélkülük is elszabadulni ides-tova, nehéz megszokni, hogy ne próbáljuk őket rábeszélni a kimozdulásra, de az ő életük, mi nem fogjuk holmi kényszer szórakozással elrontani. Szeretünk néha csak kiülni a partra és bambulni, nézni a vizet, az Alpokat a vízen túl, ami pedig hyper túrista elbűvölő időszak, az a napos tavasz-nyári napokat lezáró naplemente, ami eszméletlen színorgiával kényezteti az emberfiát.

Ingyenes még a tény, hogy gyakorlatilag bárhol le lehet menni a partra fürödni; mint mindenütt Svájcban, itt se lehet lezárni partszakaszokat az emberek elől, elvileg senki se építkezhet úgy a partra, hogy az általa „birtokolt” partszakasz elérhetetlenné válljon az emberek számára. 

Hol érdemes enni, ami visszaadja a város ízeit és hangulatát?

Ez is egy érdekes kérdés, mert embere válogatja, ki mit szeret és mi adja vissza neki a város hangulatát. Javasolnám, hogy az ízeket válasszuk szét a hangulattól. Mi legjobban egy olasz (Fleur de Lys) és egy mexikói (Desperado) éttermet szeretünk a hangulat miatt, amik „valószínűleg” nem nagyon jellegzetesen neuchateli konyhát visznek. Nagyon tudnám viszont ajánlani a kissé kieső helyen található, egyszerű kiséttermet a Pinte de Pierre-á-Bot-t, ahol vagy huszoniksz különféle fondü közül lehet válogatni. Egy másik javaslatom pedig a La Charrue lenne Fenin-ből, vagy a mi kis falunkból a Manoir de la Poste; ezek neuchâteli éttermek kantonális szempontból, de helyileg a kanton Val-de-ruz régiójának kis faluiban találhatóak, úgy 10-15 perc autóútra a belvárostól.

Ajánlanám a helyi specialitást a steak sur ardoise-t, ami egy olyan húsétel, amikor a sztéket egy átforrósított pala lapon hozzák ki különféle szószokkal, salátával és sültkrumplival. Az étkezési szertartás része, hogy nagy előkét kap mindenki a nyakába a sercegő hús levei elleni védekezésül és voila, jó étvágyat. A sütés végső stádiumát mindenki magának végzi, vagy jól átpirongatja a húst a kövön, vagy véresen tömi magába a döglött állatdarabkákat. Vegánoknak nem ajánlanám azért :)

Mint mindenütt Európában, ahol egy helyen egyszerre egynél több kurd vagy török nemzetiségű ember lakik, itt is van egy pár kebabozó is, ha csak egy lahmacunt, vagy normál kebabot akarunk megragadni és arcunkba gyűrni. Nem a legdizájnabb hely, de a Place Pury-n található kebabos jó cuccot csinál, külön szeretem, hogy ha kérem, akkor kissé magyaroschra fűszerezi a cuccot, azaz dob alá vagy egy deciliter paprikaszószt is. Az átlag svájciak – kollégáim svájci része a kontrollcsoport, szal tudom, nem statisztikailag releváns a felmérésem eredménye - ijesztően kevès fűszerrel bírnak el ugyanis, így még a kebabos is óvatosan méri a mannát.

Bulizósoknak ajánlom a kikötőben a Marinát, a King sörözőt (azaz a King pub kikötőbe kitelepült nyári kiadását). A King igazi fiatalos, egyszerű hely, míg a Marina inkább koktélozós, beszélgetős, felnőttesebb hely, drágább is. Mi a zasszonnyal szeretjük az Inside Boxot és a Les Brasseurs sörözőt is, mondjuk azt a haverokkal is szeretjük. Helyben főzik a sört általában három verzióban és ki ne hagyjátok a tartare de boeuf-öt, amit ajánlok kissé „relevé” kérni! Akkor adnak hozzá olyan kis csilipaprikát, hogy megsiratjátok a vacsorát, ha nem óvatosan teszitek magatokévá a cuccost. Megy is rá a sör rendesen.

Hol érezhetjük leginkább a város történelmét?

A Collegiale-t tudnám ajánlani, a város azon magját, ahol a helyi „katedrális”, egy ökumenikus templom áll – a város sok pontjáról jól látható -, a kertjéből szép kilátással a városra, a tóra és szép időben az Alpokra. A melléképületekben a helyi kormány ülésezik, mindenféle kantonális hivatalokkal egyetemben. Az ide való felmászás során az út mellett található a börtöntorony, ami a legrégebbre datált még álló épülete Neuchâtelnek. Ide nem ingyenes a belépés, legutóbb ha jól emlékszem 1 frankost kellett bedobni ahhoz, hogy a forgóajtó beengedjen. Megéri, mert a tetejéről nagyon szép a kilátás.

Az óratorony környéke is ajánlott, nagyon szépen rendbehozták a zsoldos katona szobrával díszített forrást, ilyen mondjuk más témájú szobrokkal több is van a városban. Városi busszal könnyen elérhető helyen, de már nem a szigorúan vett Neuchatel határain belül van egy egy múzeum – tudom, ezek unalmasak általában, de ez szerintem nem – van a Laténium, ami egy modern múzeum és a környék múltjával foglalkozik, a várost és az úgynevezett „lacustre” azaz „tavi” kultúrát illetően.

Minek hagyjunk helyet a bőröndben, azaz mit érdemes vásárolni?

Szeretitek a sajtokat? Nos, ha igen, akkor egy szép guriga Bleauchâtel-nek hagyni kell helyet; az egyik legjobb kéksajt, amit valaha volt szerencsém megkóstolni. Aztán – persze attól függően, hogy repülővel, vagy autóval érkeztetek – én vinnék a sajt mellé pár üveg chasselas alapú fehérbort, például a Châteu d’Auvernier pincészet borai közül. Ez az én ízlésem, természetesen a többség vörösbort ropogtat egy izmos sajt mellé, más típusúaknál nekem is az jön be. Tény, hogy bár a svájci boroknak nincs akkora sajtója mint a franciáknak, itt azért óriási öngólt lőni nehéz. Ihatatlan lőrét még nem sikerült vennem, persze ehhez ajánlom a bűvös 10 CHF per palack árat lefelé nem átlépni, felfelé meg a határ a csillagos ég. Manapság nagy divatja van a reduktív boroknak, sok jó cuccot lehet találni, mindenki megtalálja a neki legkellemesebb borocskát. Amúgy sörileg itt is kitört pár éve a diverzifikációs forradalom, szal mindenféle iható és kevésbé iható cuccot lehet venni.

+1 Ami kimaradt, de mindenképpen szeretném elmondani…

Ez a város „rouge et noire”, azaz piros-fekete, ez a helyi csapat, a Neuchâtel Xamax színösszeállítása. A Xamax egy helyi intézmény, a helyi kultúra és identitás szerves része, egy tipikus kisvárosi, erején felül teljesítő klub. Harmincezres kisváros első osztályú csapattal, a helyi utánpótlásnevelésre támaszkodva. Most is van vagy 6 olyan játékos a kezdőben, aki saját nevelésű, szóval nehezebb is őket anyázni, hiszen a „mi kutyánk kölkei”. A meccsek sokaknak társadalmi események, sok ember inkább beszélgetni, mint meccset nézni jár ki, jellemző, hogy a bérletesek egy része nem is jár meccsre, azzal támogat, hogy bérletet vesz. A vezetőség közvetlen, például egy sorral az elnök úr felett ülök, egy félidőt a mezei szurkolókkal tölt, míg a második félidőben a túloldalon a szponzorokat szórakoztatja.

A stadion építészeti szemszögből érdekes épület, a pálya szintje vagy 8 méterrel van a talajszint fölött, alatta és lefelé pedig több szintes plaza és parkoló található. Gyakorlatilag egy épület tetején van a stadion 12 ezer emberre méretezve. Itt TAO, törvényesnek álcázott sikkasztás nincs, a Xamax költségvetése a töredékét éri el a Videotonénak, vagy majdhogynem tetszés szerinti magyar csapaténak. Talán a Püspökladányt azért budgetben lenyomjuk.

Neuchâtel földrajzilag nem, viszont tömegközlekedési szempontból majdnem minden környékbeli reptérhez képest ugyannyira van, azaz olyan 1.5 – 2 óra alatt mindenféleképpen megközelíthető. ZRH, vagy GVA ebből a szempontból majdnem mindegy, szóba jöhet még Basel, de nekem azt még nem sikerült 18 év alatt kipróbálnom. Zürich-ből is, Geneve-ből is a reptérről indulnak a vonatok, szóval nagyon kényelmes és kellemes a kapcsolat, bár – mint mi nem? – a vonatjegy magyar pénztárcák átlagos űrméretéhez képest húzós tétel lehet, főleg, ha egy egész család utazik és nincs kedvezmény.

Ahogy fentebb említettem, Neuchâtel piros és fekete, de ha nem a sport oldaláról közelítem meg, akkor meg igaz mádzsár ember szívit melengetően piros-fehér-zöld a zászlaja, elforgatva és egy kis svájci kereszttel a sarkában. Nem csak a város, hanem a kanton neve is Neuchâtel; a terület a Svájci Föderációhoz 1815-ben csatlakozott Republique et Canton De Neuchâtel néven, azaz papíron először Köztársaság és csak aztán kanton, de mint tudjuk a modern időkben ez inkább fordítva működik.

Mikor a legérdemesebb Neuchâtelbe látogatni?

Nos ez attól függ, hogy mi a célja az utazásnak. Természetesen nyáron, tavasszal, jó időben a legszebb a város és környéke, viszont ősszel van, szeptember utolsó hétvégéjén a mindent vivő esemény, a Fete des vendanges, azaz a szüreti ünnep. Ez egy három napos, a város totális lezárásával járó fesztivál, ahol mindenki a lovak közé dobja a gyeplőt és megy a borkóstolás ezerrel. A város tele van ilyenkor különféle streetfood helyekkel, guggenmusic bandekkel, discok, sörsátrak, vurstli, minden van, ami szem szájnak ingere. Megpróbálok beszúrni ide néhány videót.

Köszönöm, ha olvastatok, természetesen lehetne még írni sok mindent, most ennyi jött össze. Cserébe megpróbálom megszórni képekkel a posztot.