Szokás szerint már megint egy repgép fedélzetén kezdem ezt a posztot, egy holland sajtkereskedő mellé beékelődve a csurig tele gépen (múkoggy!!!). A járat egy KLM Cityhopper vagymi, remélem nem azt jelenti, hogy a city fölé érve ugrani kell…

Valahonnan világvégéről jöhet, azaz direktben a bícsről és még büdös is mint egy hónapja nem takarított sajtgyár. Becsülöm az egy szál tong papucsban világjárókat, bár náluk a legalacsonyabb az egy főre eső lábujjak száma.

Kollégám kérdezte, hogy kiperkáltam-e az extra lábhelyért az összeget, de sajnos elfelejtettem, így szegény lábamtól csak elnézést tudok kérni, megfizetek mindenért.

Előttem egyik kedvenc utastípusom, akit egyenként kell minden egyes repüléssel kapcsolatos alapszabályra figyelmeztetni; ülés függőlegesbe, mobil lerak és flight mode, csatold már be bazme és társai. Természetesen takeoff előtt 1,3 másodperccel csendesen az ölembe hajtotta a székét, szal már nem csak a sztyui basztatja, hanem valami mádzsár gyerek is elküldte non-verbálisan Taktaharkányba. Asszem már érti....

Balkéztől a látványosan dolgozó REÜ (rendkívül elfoglalt üzletember) próbálja irodának berendezni a székét és a neki jutott fél köbméter légteret; ahogy nézelődik már várom mikor kérdezi meg, hogy tartanám-e a papírjait.

Ludmilla is utazik, szigorúan rövidbundában, hosszú aranylánccal gazdagon díszítve és a luivüitton is épp hogy elfér a szék alatt. Baj van, a díszítmény egy része túl meleg, szal leveszi, de a sztyui kéri, hogy rakja fel a hóbelebanctartóba. Azt nem lehet, azt Jevgenyij most vette a duty freeben és félti. Stewardess ezt leszarja és elviszi jó messzire a cuccost, mert csak ott van hely. Ludmilla fel van háborodva: nyem ertem kabat mert nem itt! Felhiv Putin!!! Russzkaja gepen jobban van hely, russzkaja gep balsaja! Ez gep malenykaja! Aztán megnyugszik.

Itt van velünk felturbózott szájú csodanő is, szokás szerint akkora bőrönddel, hogy lehet a csomagtérbe se fér el, nemhogy a székek fölötti luggage binekben. Persze eljátssza, hogy márpedig télleg felrakja oda, de hogy-hogy nem, nem fér! Sehova se fér, szal megy le a gép hasába. Na ezeket az embereket totál nem értem. A szemükkel, vagy az agyukkal nagyobb a probléma? Egy 5 fős családot is kapacitáltak már a csekinnél, hogy Mari nénnye komódját csak nem kéne kézipoggyásznak álcázni, de megpróbáltak mindent felhozni. Én persze ebben is szélsőséges vagyok, büntetném.

Vannak a sky prioritisek, amit a biznisz klász nélküli gépeken még nem fejtettem neg mire jó. Én a 10D-n ülök, ő a 6D-n; hamarabb ér Amsterdamba?

Most éppen közelebb kerültem ahhoz, hogy a fapados járatos extrém sportot megértsem; mivel nem volt biztos, hogy a priznic ami miatt utazom megtörténik, flex jegyet vettem. Hávazze, ezért azért 1090 CHF kicsit sok, mégha Uncle Philip fizeti, akkor is.

Gondolkoztam amúgy, hogy elmegyek a legkorábbi, gyakorlatilag hajnali géppel, de közbeszólt a rutin. Mi történik, ha nincs elég utas? Ilyenkor mindig « apró műszaki hiba » adódik és átnyomnak egy másik gépre. Vagy 20x már jártam így, főleg Múnixben. Mily meglepő, hogy a hajnali gép ma is törölve lett! Zuzzerpower, világbéke! ;)

Ja, bingó, REÜ pasziánszozik 3 perc megfeszített munka után, balkézben lazán tartott hivatalos papírokkal és koncentrációtól eltorzult fejjel. Haver, szar a screen takaród, mindent látok vazze ;)

Feltöltött száj nagggyon komoly, aztán rájöttem ám miért; mikor véletlenül elmosolyodott, összegyűrődött a feszített arctükör és úgy nézett ki mint amennyinek saccolom.

Mellettem a sajtos gyerek gyakorlatilag lefejelte a széktámlát, van itt más is mint jetlag, vodkára tippelnék.

No, beindult legkedvencebb fedélzeti programom, az « á, minek szarnék a reptéren, a gépen szexibb ». Így aztán kemény edzésmunkával kigyúrt daliás vállamat lökdösi mindenki, mert mér ne.

A legbátrabb utazókból is van egy csapatnyi, vagy japánok, vagy nem tudom, de nulla darab érthető nyelven beszélnek. Bevallom én így nem mernék nekiindulni a világnak, bár tagadhatatlan előnyei is vannak; addig mondták, hogy “vakaromaszemem”, hogy rájuk legyintettek és beengedték őket a sky priority csoporttal. Láthatóan oda utaznak, ahová viszik őket, mert arckifejezésből ítélve a földrésszel se voltak tisztában. Amúgy melón keresztül az az impresszió alakult ki bennem, hogy a japánok legendás angol nyelvtudása legenda. Mármint, hogy a nagy többség beszél. Bár nem laktam ott, szal tévedhetek. Igaz nem vagyok tévedhetelen, de legalább mindig igazam van.

Megkaptuk a két darab ipari fűrészporból sajtolt szendvicset; megettem az egyiket, határozott hal íze volt, erre most derült ki, hogy csirkés. « We care for our chicken ».... hogy, akváriumban tartjátok őket???

A narancslé jó....narancssárga, mit panaszkodok itt, nem vártam gasztronómiai élvezeteket és amúgy is KLM gép, milyen legyen, ződ?

Most látom csak, egészségtudatosék is itt vannak, úgy néznek ki mint én vegyvédelmis katona koromban. Komoly álarc, minden ami kell. Remélem nem engem védenek maguktól, hanem magukat tőlem.

Nos, landingolunk, elköszönök, “valahány név a naptárba, eljövök még hozzátok, viszontlátásra pajtások!”