A posztjaim általában személyes indíttatásúak, mégis, ez a mostani lesz az, ami lehet csak és kizárólag rólam szól.

No ne kerülgessük a forró kását, mondjuk ki, hogy fosok a repüléstől kábé olyan jó 10 éve ha nem több. Én is úgy kezdtem mint sokan, hogy mit nekem ez a dolog, olyan nem volt még, hogy egy repülő véletlenül fennmaradt. Aztán megszülettek az alacsony gyerekeim és én kérem szépen, azaz nem éppen szépen beszartam. Már nem szeretek repülni és ahogy szokott lenni, a melóm miatt meg kell.

Tizeniksz éve elmentem én Ausztráliába, Indonéziába, akárhová, most meg a berni templomtoronyba nem merek felmenni. Ez miért van nem tudom, a főnököm meg azt mondja menjek repülésterápiára, mikor magyaráznak, hogy ez ilyen-olyan biztonságos, aztán.... egy jó kis repüléssel zárul a dolog. Ja, kutyaharapást szőrivel.... az a pálinkával se jött be, szal, kössz, nem. Inkább próbálom limitálni a madár imitátorként eltöltött perceimet az életben. A fóbiámat magam kezelgetem, azaz sűrűbben megyek rövidebb utakra, csak minden második biznisz útból dumálom ki magamat. Ezt a “posztot” (figyelem elterelést) a KLM 1960-as járatán írom valahol Zürich és Amsterdam között.....

Zuzzer ùgy érzi, jò lesz ez....

Ha megpróbálom kitalálni honnan eredeztethető ezen fóbiám, akkor két dolog jut eszembe, egy legendás utazásom Korzika szigetére, valamint egy másik, amikor kenguru kapitánnyal landoltunk Zürichben. Nos Korzikára anno biznisz miatt utaztam, lyoni átszállással és – beleégett az agyamba – a jónevű TWIN légitársaság gépével. Mondjuk gyanakodhattam volna egy kicsit, mikor név szerint köszöntöttek mindenhol, no legyen elég annyi, hogy majdnem megtagadtam a beszállást, mert ha valamit utálok, azok a “finn” légitársaság gépei, a kis finggépek. Ez meg vazze egy hat üléses mittoménmi volt, ahol a pilóta mögött foglaltam helyet, fejemet szolídan jobbra hajtva, hogy egyáltalán beférjek a géptörzs görbülete miatt. No, ezt a kis szar kávédarálót minden kis szellő össze-vissze dobálta, kiváltképpen a visszaúton, amikor nagy szerencsémre még viharokat is kifogtunk. Repülünk lazán és mint egy falevél a forgószélben, kerülgetjük a hatalmas gombaszerű viharfelhőket, mikor haverom a kapitány aszongya, hogy “akkor most kapaszkodjunk, mert nem kaptam engedélyt, hogy a következő viharfelhőt kikerüljem…” Apám, volt ott minden. Azt például tudjátok, hogy a gép oldalán végigsöprő jégesőnek olyan a hangja, mintha a második ukrán front vette volna tűz alá? Mondják, hogy egy zuhanó gépen aránylag kevés az ateisták száma, meg tudom erősíteni, vallástalan létemre meg is keresztelkedtem a köztünk repkedő poharak vizét használva. Mikor leszálltunk éppen csak nem köptem magam mögé, de el capitano arcán se látszódott, hogy olyan jól érezte volna magát…

A másik kisebb dolog volt, zuhantunk pár száz métert ZRH-ben a reptér fölött ereszkedés közben. A gond az volt, hogy eleve pár száz méterre voltunk a talajszint fölött, szal a mellettem magabiztos mosollyal ücsörgő svejci frequent flyer úgy tépte szét ijedtében az újságját, hogy ihaj. Aztán másodikra leszálltunk, pattogtunk párat a flaszteren és megerősíthetem, hogy a stewardess-ek is izzadnak.

.... és 20 perccel később folytatom, mert belerepültünk egy viharfelhőbe…. Nincs is szebb, mint mikor a főpilóta megtiltja a helyünk elhagyását és a budihasználatot, valamint ismétlődően figyelmeztetnek legnagyobb félelmemre, azaz a turbulenciák kiszámíthatatlan viselkedésére. Eközben pedig a sztyuárdeszek biliárdgolyóként pattognak arcukra merevedett “laza” mosollyal a gép két oldala között….

Zuzzer tudja, ez nem lesz jò...

Ez már csak egy ilyen útnak tűnik, többet görcsölök mint írok.... turbulencia….

Megint ....

Még mindig ...

A felhők fölött mindig kék az ég, de a levegő is mozog, “biztos a zoroszok mozgassák a zatomot a fődbe!”. Egy biztos, szerintem az éghajlatváltozás nagyon meglátszik a légiközlekedésen, a régi hosszútávú útjaimon nem volt annyi légmozgás (mi lehetne még a turbulencia alternatívája, hogy ne ismételgessem magam?), mint manapság egy 1 órás európai utazáson.

No mindegy, valami azt súgja, hogy nem fogom ezt az elmozdulási metódust megszeretni, szal ennyi, együtt kell élnem fóbiáimmal.