Nézem néha ezt a FIFA World Cup-nak nevezett eseményt, ami éppen a kies Katarban zajlik; Ti követitek egyébként? Egyrészt nekem ez a pénzügyi manőverré vált modern futball már rég nem jön be, másrészről azért elég fociőrült maradtam ahhoz, hogy csak úgy belenézés nélkül elengedjem ezt a dolgot. Vannak meccsek, amikor az az érzésem, hogy senki sincs a stadionban, például mikor Közép-Zergebasztapuszta ellen végig hallottam, hogy Deschamps mit ordibál Giroudnak, meg Mbappénak az azért vicces volt hangulati szempontból, tiszta Covid életérzés volt az egész. Aztán szerencsére egy meccs késéssel, de megérkeztek az argentinok is a VB-re, így van már egy pár olyan meccs is, ahol hangulat is van, nem csak leleplezett beduinok, akik azt se nagyon tudják hogy milyen eseményen vannak.

Az egyik „hobbim”, hogy meccsek közben túrom az adatokat, főleg, ha valami totál ismeretlen Kispista Jónás ugrik elő a homályból, valamelyik csapatban. Így aztán rengeteg érdekes infót tud meg az ember, az is ismét megerősitést nyert, hogy amit többé-kevésbé viccesen, de legalább rendszeresen felrovunk a franciáknak és a svájciaknak, az bizony egy jó nagy tálca mézédesen illatozó lószar. Mármint, hogy ők bezony külföldiekből állitják elő a fékezett habzású válogatottjukat.

Vegyük akkor a csigásokat. Persze a párizsi külvárosokban, mélyfrancia vidéken született és felnőtt fekete csávesz játszhatna akár Kamerun, vagy Szenegál válogatottjában is, viszont a franciákat csesztetni azzal, hogy lenyúlják az afrikai labdarúgás színét-javát, szintiszta faszság. Mit szóljanak ők? Az afrikai labdarúgás színe-java francia-alsókukutyini kettős állampolgár, némelyik életében akkor járt Afrikában először, mikor elfogadta egy afrikai ország meghívóját a válogatottba. Aztán először persze pörgött a libalegelő szélén, hogy „szép-szép ez a „hazaszerete, de hol a pálya”. Eyek a srácok a  francia utánpótlás nevelés termékei, francia földön, francia szakemberek álltal kinevelt ellenfélek a francia válogatott számára.

Íme néhány tény illusztráció képpen, legyen mondjuk Szenegál a minta.

Tegnap mentek le keszonba az angolok ellen, a kezdőben 8 olyan játékossal, aki Franciaországban született, szocializálódott, tanult meg járni és focizni, a francia szövetség támogatásával és a francia klubok pénzén. Azaz egy játékos a nyolcból Stuttgartban született, német névvel, ránézésre vagy anya, vagy apa német. Három játékos született az anyaföldön, de egyiküknél sem akadtam annak a nyomára, hogy valaha is a dakari hátsó salakoson nyomták volna az ipart, 24 éves játékos 15 éves korában már egy francia klubban riogatta a kapu mögötti verebeket. Nem néztem meg, de nagy a gyanúm, hogy találnék hasonló érdekességeket, ha a kameruni csapatot kapargatnám meg és még Ghana esetében sem lenne meglepő más nemzetekkel való komoly átfedéseket találni.

Nincs ezzel egyébként az égvilágon semmi baj, hiszen már a fekete pólóban a lelátón tomboló ősmagyaroknak is franciául, németül, angolul kell kommunikálniuk, ha a magyar csapat alapjátékosaival szeretnének elbeszélgetni. Ez a világ rendje, ha szeretjük a globalizációt, ha nem, már a spejzben van, ahogy Hofi mondotta volt. Azon meg mindig jókat mosolygok, mikor a Fradi tábor bonyolult magyar dalokkal szórakoztatja a zöld-fehér színekben játszó globetrottereket. Szerintem azt se tudják, hogy nekik szurkolnak-e vagy ellenük.

Az én csapatom, a svájci válogatott is hasonló cipőben jár, erre pedig még közelebbi rálátásom van, mint a többire. A kisfiam focizott 4 éven keresztül, ha jól emléxem, rengeteg labdát le kellett selejtezni akkora vérhólyagokat rúgott rájuk, finoman fogalmazva se egy Hisztohányó Rinyáldó a csávó, de egyszer a FC Soleur III-nak rúgott egy akkora gólt, hogy majdnem feldőlt a kapu. Azt azóta is felidézgetjük, mint hamvába holt focikarrierjének egyik, hanem (de) a legnagyobb eredményét. Mindenesetre, mint jó fociapuka, rengeteg edzésen és meccsen vettem részt, ahol miután megkaptuk a svájci álompolgárságot, a fiam lett a „svájci” csávó. El lehet képzelni mennyi helyi gyerekben van annyi lendület és érdeklődés, hogy focistának álljon. Hiába, nagyon lejtős az Alpok oldala. A mi kis falusi klubunkban, zéró egész zéró darab echte svájci csávó focizott, inkább jégkorongozni meg sielni szeretnek úgy látszik. Az itt, vagy máshol születettek, akik később válnak helyi állampolgárra, viszont nagyon szívesen választják a svájci válogatottat az eredeti nemzetiségük ellenében, hiszen ahol születsz és szocializálódsz, na azt a backpack-et amit kapsz, nehezen teszed le. Itt vannak a barátaid, sok esetben anya, apa nem azért jött el egy bizonyos országból, mert imádta azt ami ott van, szal olyan nagy nyomás sincs a kölkökön, hogy mondjuk csak horvátok, vagy albánok lehetnek. Mondom, minket az a „veszély” nem fenyegetett, hogy sportolási szempontból a fiamnak országot kellett volna választania, de érdekes lett volna megtapasztalni mit választ miután Magyarország neki inkább egy olyan hely, ahol nyaralni szoktunk néha, mint valami, amihez érzelmileg ténylegesen kötődne.

Mondok egy hozzávetőleges sztárt, aki nem lett siccerlandi, pedig rengetegszer játszott az utánpótlás korosztályokban. A volt barcelonai, most talán sevillai (?) Ivan Rakitic, aki horvátként passzolgatott válogatott színekben. Megkérdezték tőle, hogy miért választotta a horvát válogatottat. „Hát, mert a svájciak pár nappal később küldték a meghívót és nem volt pofám visszamondani a horvátoknak a dolgot. Sajnálom is egy kicsit.” Ennyike.

Granit Xhaka, olyan bázeli gyerek, hogy a fal adja a másikat, a siccertücsök mintapéldánya. Viszont az édesapja megjárta a koszovói szerb börtönöket, gondolom nem azt mondta a fiának, hogy menj oszt csókolgassad Mitrovic-ot. Mellé meg a jó déli szomszédaink végig kedélyesen énekelgették a „vágjátok el az albán gecik nyakát” sorokat is tartalmazó, kellemes dallamú szerb gyerekdalt. Aztán jött az ominózus albán sasos ünneplés, a felhördülés, meg mittomén. Bevallom, hasonló helyzetben én lőttem volna gólt, hát ha van nálam, kézigránátot is hajingáltam volna, nemhogy mutogatok egy kicsit. Most is ez volt, Pavlovic, Milinkovic-Kabbeovic, ..... folyamatosan provokálták őket, minden svájci játékos erről nyilatkozott a meccs végén, szóval ájde bráte, ez nem volt szép.

Nézem, ahogy a FIFA csaképpen nem a leláton elégiti ki orálisan a helyi sejket, meg a pereputtyát. Meg, hogy nem lehet ám ilyen keresztes lovag jelmezben meccsre menni, mert a helyi kultúrát ez bizomány nagyon sérti. Mert Katarban van 15%-nyi olyan ember, aki úgymond katari és a kereszteshadjáratokkal kellnek és fekszenek. A jó édesanyukájukat közelítsék meg hátulról. Egy olyan „országról” beszélünk, ahol a VB évében több ún. becsület gyilkosság történt, ahol apa, fiútestvér vízbefojtotta a lányát, feleségét, mert például északról délre nézett, mikor délről északra kellett volna. Ez kultúra, ezt kellene nekem tisztelnem?! Mellesleg meg évtizedeken keresztül a terrorista csoportok safe heavenje, támogatója volt (?) a sejk meg a sejtje, erre a FIFA vazze egy halom dollárért eladta nekik a focit. Azt az egyet nem értem, hogy hogyan nem jött még rá a többi 85%, hogy az sokkal több mint a 15, szal le lehetne küldeni az egész bagázst a tenger fenekére cölöpnek. Persze erősen túlzok, de jobb ha ma túlzok, mint ha holnap kihal a túzok.