Valahogy úgy voltam ezzel a zenés-táncos mulatságot ígérő estével, hogy “Zsóti bátyáér mindent”, bevállallom, hogy elmegyek Kornért úgy, hogy – szánom-bánom béna bűnöm – életemben kábé 3 számukat hallottam eddig. Ez mondjuk kicsit költői túlzás, de nagy rajongó nem voltam sose, élőben meg abszolúte nem láttam még a bandát. Ilyen indíttatással vagy nagyon jó élmény lehet valami, vagy nagyon szar. Eddigi tapasztalataim alapján, ha egy zenekar zenéjét nem hallgattam rendszeresen, vagy nem szerettem, koncert tapasztalat ritkán írta felül a véleményemet.

Rockerek, mert a rock kerek!

A Korn még ráadásul hendikeppel indult nálam, mert valahogy – nem tudom mér – nálam anno bekerült a hülyegyerek metal kategóriába és nem nagyon vettem a fáradtságot, hogy innen elmozdítsam. Láttam egyszer egy unplugged koncsertó egy részét, ami nekem nem nagyon jött be, mert kifejezetten súlyos, ütős, ledöngölős basszrajongó vagyok. Sose felejtem el például, mikor Yverdonban egy Sonisphere fesztivál keretében előbb a Slayer szétbontotta a mellkasomat, a később következő Metallica meg a “sad but true”-val gyakorlatilag élveboncolt, főleg persze a fülemet, amire azóta se hallok jól.

No, zsák meg a fóttya, kinek a papa kinek a papné és egyéb okosságok, mindenesetre gyanakodtam, hogy a Korn nem fog meghatni. Geoltie – ejtsd “Zsolti” – barát ellátott tanácsokkal, azaz tippekkel mit hallgassak meg előzetesen, hogy legalább a stílusra ráálljon különösen jelentős méretű fülem (apropó, a péniszméret és fülméret közötti összefüggésről hallottatok már? ;) ). A legutóbbi – tán 2 éves? – albumot ajánlotta és nem volt nagy tévedés, a legtöbb mjúzikot erről a lemezről vezették elő Kornék (nem összetévesztendők a Croodékkal!).

A koncertet magát egy metálzenei koncertnagyüzemben a Prattelnban található Konzertfabrik Z7 klub mellé épített színpadon szervezték, nagy szerencsére volt annyi érdeklődés a Korn-ra, hogy nem magába a zárt koncertterembe szervezték a bulit. A helynek amúgy nagyon jó atmoszférát teremt a körítés, egy völgyszerű helyen megy keresztül egy út, amit lezárnak és az útra építik a színpadot. A katlanszerű elhelyezkedés miatt is szerintem a hangminőség is teljesen rendben volt, nem vagyok viszont arany-, ezüstszínű jackdugók előnyeiben, hátrányaiban jártas, szal ez lehet csak az én félművelt fülem véleménye.  Oldalt persze sörcsapokkal bőven ellátott sátrak, kolbász vételezési lehetőség, szal minden, ami miatt egy rocker otthon érzi magát.

Mivel a svájci autópályákon pár éve már lassan virágot szedni is lehet, de haladni nem, elég hamar elindultunk Neuchatelből, nehogy lemaradjunk valami lényegesről, előzenekarról, szájtátásról és sörözni is maradjon elég időnk. Az egész tipikus svájci szervezés volt egyébként, minden klappolt; a parkolótól már iránybusz vitt minket a klubhoz. Ott aztán hamar rájöttünk, hogy a bejárat előtti káosz nem véletlen, hanem reflexió a jelenköri rögvalóságra, V alakban elrendezett kamionokkal blokkolták a közúti hozzáférést a beléptetőkapukhoz, nyilvánvalóan azért, hogy Ahmednek nehogy egyszerű legyen netalántán egy teherautónyi trotillal behajtani a mi utcánkba…

Bent meg kis várakozás után olyat láttunk, amit még nem; eccer csak felvonult egy dekoratív nőci a színpadra és metal DJ-skedett, rakosgatta be a kedvenc számait és rázta egy kicsit a fejét. Apám, öreg vagyok, ilyet még nem láttam, pedig igény az lett volna rá.

A Korn elég későn kezdett, 21:30 körül tévedtek fel a színpadra valami erősen lefelé közepes helyinek tűnő, a szó szoros értelmében mezitlábas előzenekar után, de ha már ott voltak nyomtak egy iszony jó koncertet. Amit nagyon utálok, ha érezni egy bulin, hogy a zenekar mindenütt akar lenne, csak a bivalybasznádi falunapot még rájuk erőltette a menedzsment, mert hátha ott is tőtenek le ájtyúnsszal, vagy hallottak már a Spotify-ról. Nos ilyen feeling itt nem volt, beleálltak mint Pista bácsi a szántásba és heveny támadást indítottak a hallójárataink ellen, jól is szóltak, ilyen aránylag kis helyen hangosak is voltak és ami a fő, szívből nyomták a (majd Ti tudjátok mi a helyes stílusmeghatározás) urban pszihedelikus metált. A fénytechnika egy része is velük volt – gondolom nagyobb színpadra valójuk is van – tehát nagyon rendben volt a megjelenés és felszolgálás is. Az énekes gyerek átlag két számonként annyira kikészült, hogy suttyomban maszkból fogyasztott valamit, oxigénre gyanakszunk, ami mondjuk az egészsége szempontjából nem jó hír.

Ami miatt újra felfedeztem magamnak ezt az állítólag már leszállóágban lévő bandát, az ahogy mondtam a bassz. Apám, ezek minden számba by default beépítenek egy tisztességes hájrengető blokkot, jobbak szerintem mint a fitness termekben előforduló rázógépek. Mellé még az énekes csóka hol dallamos, hol hörgő, hol rapes éneke nagyon bejött nekem így élőben, véleményem szerint jobban is mintha csak az albumokat hallgattam volna.

Másfél óra döngölés után voltunk kénytelenek elköszönni egymástól, én és az újra felfedezett Korn, gondolom ez egy gyönyörű relationship kezdete lesz. Ha lehetőségetek van rá és még nem tettétek meg, menjetek el egy Korn koncertre, ha itt van a környéken, engem is hívjatok!