Adnék néhány a jelenből eredeztetett tanácsot, azaz inkább elmondanám hogyan látom most a biznicet a munkám szűrőjén keresztül. Egy része szerintem a jövőben is megállja majd a helyét, hacsak nem jön a zatombomba, eltrumposodás és armaggedon.

Ahogy most látom az innováció, az innovációra, változásra való képesség fogja egyre jobban uralni az ipart és ez fogja meghatározni, hogy milyen végzettségű emberekre lesz szükség a jövőben a vállalaltoknál. Ha csak azt nézem, hogy az a termék, aminek a fejlesztésében derékig jártam az utóbbi években a kollégáimmal, most hol tart – és mindezt nem egészen egy évvel azután, hogy átléptem egy másik mókuskerékbe -, azt kell mondjam, hogy erre nem számítottam. Tisztára átmentünk ájfónba, azaz miközben azon megy a ping-pong, hogy az éppen piacra kerülő verzió minél jobb legyen, már legalább öt brossúrával előrébb gondolkozunk a fejlesztés vonalán. Nekünk a most már a múlt, azaz nem a termék generation 1, hanem a generation 2 és társai okozzák az álmatlan éjszakákat.

Termékinnováció ezerrel, hogy a változó fogyasztói szokásokkal legalább egy rövid ideig szinkronközeli állapotban tudjunk lenni. Elég egy TV-s, netes említés és vagy zúgz lefelé a fejlesztéseddel a budin, vagy ott találod magad egy akkora rakat rendelés alatt, hogy gyakorlatilag a saját sikered áldozata leszel. Nos ez a második eset a kellemesebb a céged számára, viszont hirtelen olyan nyomás alá kerül a szervezet, hogy néha már álmodban is technológiát fejlesztel, telepítessz, prezentációkat tartassz. Az említett új termékkel pontosan ez történt, nem elég, hogy tökéletesre fejlesztettük J még a fogyasztóknak is bejön, szóval nagy a hype minden szinten. Az egyik fő piacunkon ázsiában pedig egy TV showban volt valamiféle kéretlen reklám is, azaz megjelent a termék meglehetősen pozitív szövegkörnyezetben, így másnap arra ébredtünk, hogy limitált készletekkel felszerelt kioszkjaink előtt “a la iphone”, sorban álltak az emberek, hogy vehessenek belőle és kipróbálhassák végre a cuccot. Nekik mondd, hogy elfogyott…

Minden ahogy mondtam “e örö és bódottá”, viszont a szokásos kézrázások, váll lapogatások, hátbaveregetések, jutalom osztogatások után hamar eljutottunk a “mivammá, mikor lesz má több” fázisba is, azaz “kétségbeesve” invesztálunk és rohanunk a piac nyomában. Amit termelünk, elmegy napok alatt és már készen vannak a stratégia tervek, vezetjük befelé a terméket Alsókukutyinban, Messzitávolban és egyéb egzotikus helyeken. Ami egyszer egy pár ember – és baromira büszke vagyok, hogy ebbe beleszámíthatom magam – fejlesztési problémája, projektje volt, most a vállalatunk zászlóshajója egy multicég minden erőforrásával nyomatva.

Milyen végzettségű embereknek áll a világ egy ilyen folyamatosan gyorsuló világban? Ahogy én látom mérnökökre, informatikus szakemberekre és tudósokra van szükség legfőképpen folyamatosan aktualizált tudásanyaggal, valamint olyan projekt menedzserekre, akik otthon vannak, vagy hamar képesek otthon lenni speciális projektekben és akik képesek egymástól nagyon különböző szakértőket egy irányba navigálni.

Amit még látok, hogy folyamatosan vékonyodik a választóvonal bizonyos iparágak elvárásai között, ismét csak az innovációnak köszöhetően, hasonló profilú embereket keres minden vállalat. Jellemzően azt gondolják például a zemberek, hogy egy dohányipari vállalatnak semmi szüksége elektronikai fejlesztőkre, míg a valóság azt mutatja, hogy ez volt a múlt, míg a jövőben ez másképpen lesz. A technológia, informatika, mikroelektronika és mechanika mindenhová beteszi a lábát, csakúgy mint a material science, amit megint egy olyan vonalnak érzek, amin tanuló emberkék előtt nagy távlatok nyílnak majd a jövőben. Annál is több mint amennyi most van.

Majd ti megmondjátok, hogy erre mi a jó magyar szó, de olyan emberekre van szükség, akik elviselik az ambiguity-t, ami minden projektünknek, megoldásra váró feladatunknak az alapja. Bizonytalanság talán a szó, de nem vagyok vele elégedett. Szal az a fajta állapot, mikor gépeket, technológiákat, kell rendelned fejlesztened úgy, hogy a specifikáció nem létezik, “fogalmad sincs semmiről”, csak egy termék konszept áll rendelkezésedre. Viszont cserébe menni kell előre, nem várhatsz semmire, mert különben bukod az összes határidőt. Asszem legalább három kollégámat emésztette fel a szemem láttára ez a helyzet, divatos kifejezéssel élve, burnout lett a vége, volt aki el is ment, volt aki visszajött segéd viráglocsoló munkakörbe. Magamon azt vettem észre, hogy vigyáznom kell, hogy ne menjek a családom idegeire, meg, hogy a szokásosnál is többet káromkodok, de ahogy a mûvelt francia mondaná, ça va, szóval túlélem. Az utóbbi 23 év a cégnél rakott rám olyan páncélt, hogy megnézem magamnak, aki azon keresztül tud menni. No meg, hogy lökjek a fajmagyaroknak is, szerintem nekünk magyaroknak van valamiféle ösztönös önvédelmi rendszerünk, ritkábban lehet minket lenullázni mint Sajtfölde és egyéb landek fiait.

Egy másik nagyon fontos dolog az assumption making skill, avagy az a képesség, hogy az információ tömegben fennálló lyukakat be tudjuk tömni a saját helyzetértékelésünkön alapuló feltételezésekkel. Ezzel szenvedek a legtöbbet az embereimet illetően, el kell fogadnom, hogy van olyan ember, akinek valamiféle saját döntést hozni, feltételezni valamit (vazze de szar szó ez, kérlek javasoljatok magyar megfelelőt az “assumption” szó helyett) fizikai fájdalommal jár. “Ez lehet ződ, piros, kerek, tavalyi, idei, krémes, rémes….. de nincs benne a speckóban. Akkor mit csinálsz barátom ? Várok, hogy a product designer eldöntse, stb…. » No nem, soxor nekünk kell javasllatot tenni az alapján, ahogy a különféle mérnöki szempontok alapján látjuk a dolgot. Nincs idő arra várni, hogy majd Wakanraanka megsegít és más ilyen dolgok. Nem ! Egy mérnökbe kell szoruljon annyi kurázsi és lendület, hogy adott kérdésre meg tudja mondani ő mit javasol.

Na, ennyi ződség után zárjuk ezt az agymenést valami biztatóval ! Hajrá én :)