2020. nov 05.

Megy-e a big orange monster?

írta: zuzzer
Megy-e a big orange monster?

Nos, úgy látom, hogy ez a politikai maszturbáció, ami az államokban megy egy darabig még nem áll le. Ami a legijesztőbb a helyzetben, hogy bebetonozódik szerintem egy jó időre, na nem az elnök, vagy az elnököt adó párt, hanem a fifty-fifty körüli és egyes helyeken végletetes társadalmi megosztottság. Egy olyan országban, ahol kultúrája van a viták lőfegyverrel való lerendezésének és ahol a különféle ideológiai irányzatok zászlói alatt masíroznak a miliciák, komoly esélye van annak, hogy eszkalálódik a helyzet. Nem feltétlenül gondolok konkrét polgárháborúra, de hogy – ebből a szempontból tuti mindegy melyik irányba dől el majd a verseny – növekedni fog a lövöldözések, erőszakos cselekmények száma, azt biztosra veszem.

Már most is elképesztő fenyegetőnek tűnik, ahogy a trumpisták táboroznak az arizónai szavazatszámláló helység előtt, be is próbáltak jutni, de szerencsére az egy fokkal gyengébben felszerelt GI Joe-k ki tudták őket szorítani az épületből. Olyan fegyverek lógnak, persze teljesen legálisan a nyakukban, amit én tartani nem bírnék, nem hogy masírozni vele. Olyan kaliberekkel mennek beszélgetni, amivel nem hogy a falat, de az épületet is át lehet lőni. Őrület az egész, bár én ezt akkor is annak tartom, ha nincs választás. Csak egy példa, Texasban lehet fegyverrel menni NFL meccsre, ami agyrém.

Nos, amikor írok éppen jön felfelé Biden Trump-ra Georgia-ban, ami óriási meglepetés lenne, ha megfordulna. Ahogy az összes hírportál, TV is kiemeli, ha Trump-nak nincs meg Pennsylvania és Georgia, akkor game over, neki ez az egy pist maradt meg akkor maradhat elnök, ha ezt a két államot viszi és behúz még mellé valamit a maradék Nevada, Arizona kettősből. Persze North Carolina-t beírtam neki by default. Arizonában sajna fordított a helyzet,Trump jön fölfelé és a számításaim szerint, ha a trend marad, van esélye a fordításra. Nevada is necces, vezet Biden, de borotvaélen táncol az egész.

Amiben Biden és a demokraták bízhatnak az a tény, hogy amit most számolnak az a legtöbb helyen levélszavazat és abban durván túl vannak reprezentálva a demokrata szavazatok. A Covid miatt és – ahogy a riportokban nyilatkozták sokan – a felfegyverzett barmok hordáitól tartva rengetegen adták le előre a szavazatukat. Erre a legjobb példa egyébként Pennsylvania, ahol 600’000+ Trump előny úszott el pár óra alatt, most éppen 114’011 maradt még belőle és még van vote bőven.

Persze Trump nem hazudtolja meg magát, nyomatja a fake news-t olyanokat írogat, hogy szerintem az már büntetőjogi kategória. Indíttatott mindenféle vizsgálatot, követeli a számolás leállítását és minden egyéb aljasságot. Kamerán kívül és név nélkül persze már a saját emberei is azt nyilatkozgatják, hogy ez meg az az ügy konkrétan azért indult, mert az elnök követelte, ők nem támogatták. Amit nagyon érdekesnek találok, hogy ahhoz képest amihez szokva vagyok és ahogy a választási műsort kezdték, rengeteg TV-n, hírportálon kezdték el az „elnök megkérdőjelezhető kijelentéseit” simán hazugságnak hívni. The president lies!

tr2.jpg

Ezt se gondoltam volna az életben sem, hogy az államokban egy elnököt – persze teljes joggal – egyenes adásban így ekézzenek. Folyamatosan nyomják, hogy fake news, lie, mert például mindkét oldal ott lehet ahol éppen számolnak, be van minden kamerázva, dupla-tripla.... ellenőrzésen esik át minden voks. Trump meg nyomja és nyomja, hogy Biden szavazatokat „találnak”.... Pont most zúzták századszor szét az összes hazugságát. Keep on counting, all vote counts, in all the states. Mert azt persze ne felejtsük el, hogy ott, ahol ő van pár ezer szavazattal lemaradva, na ott követeli, hogy folytassák a számlálást. Ez az ember nem normális, de azoknak a szoftverében is van egy bug, akik rá szavaztak.

Az előbb nyomtak le egy olyan szimulációt, amiben 269-269 jött ki, na ettől óvja minden as USA-t, akkor nem lesz elnök jövő év közepéig se.

Szólj hozzá

politika választások USA CNN elektor Foxnews Biden Trump Fake news