Tisztelt Vidnyánszky Attila, nemes és nemzetes úrnak az ő gyémántokkal kivert kezeibe!

Levelem hadd kezdjem azzal, hogy bevalljam, pár évvel ezelőttig azt se tudtam, hogy létezel. Ja, bocs, hogy tegezlek, de úgy gondolom az az 5 év amivel korban tőlem elhúztál azért nem akkora generációs szakadék, hogy esetleg bácsizásra tarts igényt irányomból. Attila, druszám, mi a kanparipa pudvás pipilőjét csinálsz te szép kis hazánkban mostanában?!; márha megengeded nekem, hogy a saját magad ácsolta művészi priedesztálról lerángassalak ide közénk, a pór nép szintjére nyelvezetileg.

Nézem, olvasom, értékelem, megpróbálom megérteni, de nem értem. Velem született képességem, hogy rengeteg irányból megvizsgálom az ügyeket mielőtt véleményt nyilvánítok, bár azt készséggel elismerem, hogy a „hajrá Diógyőr!”, „utállak szar ferencváros” és az „ allez Xamax!” ebből a szempontból kivételt képez, azok adottak. Akárhogyan olvasom viszont a nyilatkozataidat, nem értem mit akarsz, mi fáj neked és miért akarsz lódarázsként berontani egy olyan kaptárba, ahonnan az ország legjobb színészei, rendezői, filmesei eredeztetik művészi gyökereiket. Megpróbálotam elképzeléni, hogy jót akarsz, hozod magaddal a modern kor minden vívmányát, a digitalizációt az oktatásba, esetleg a modern és külföldi színész képzési központokkal szeretnéd összehozni ezt a "besavanyodott" magyar egyetemet, modern darabokat, tehát újat akarsz behozni a repertoárokba, mert te onnan fentről belátsz faszául a begyepesedett fejekbe és kell a változás. Nem apám, utána(d) olvastam, te olyan színházat akarsz teremteni, ahol a halott szerző a jó szerző, az meg már csak előny, ha paszományos atillában adta elő anno a döbrögiséget mikor a Kárpátok lankáin búsongott, vagy esetleg magyar zászló volt a jele az óvodában.

Nos, gondoltam képbe helyezlek egy pár dolgot illetően úgy a hogy én látom. Ez téged baromira nem érdekel, nem csak az én, hanem senki más véleménye sem, szal megtehetem, mert engem meg a tied nem érdekel.

Nekem a jáóisten annyira felvitte a dolgomat, hogy Magyarországon, közös hazánk Trianon után körbekerített, megmaradt területén születtem, míg neked sajnos az elszakított területeken kellett megmaradnod magyarnak, ezért fórral indultál nálam, mikor létezésedről meggyőződtem. Minőségi különbség, nekem nem kellett külsőségekben lázadnom, lehettem szimplán óhazai magyar míg neked és sok-sok magyar nemzetiségű honfitársunknak ez a lehetőség nem adódott meg, gondolom te is küzdöttél az ukrán többséggel, hogy magyarságod úgy éld meg ahogy szeretted volna. Nem tudom biztosan, majd elmondod, csak következtetek, hogy törekvéseidben sikeres voltál, hiszen a kijevi Dva Kupicu Palinku egyetemen azért valahogy csak kiharcoltál egy rendezői diplomát és megalakítottad utána a beregszászi magyar nemzeti színházat.

Sajnos nekem Kárpátalja eddigi életemből kimaradt, ott még sose jártam. Öreg hiba, de én is öregszem, így ígérni semmi sem tudok. Jártam viszont párszor például Erdélyben, így nem csak képekről volt alkalmam megítélni, tapasztalni, hogy az elszakított területeken minden más, olyan dolgoknak is nemzetmegtartó jelentősége van, amit esetleg óhazai környezetben másként értékelünk. Ott sokkal inkább helye van a kívül hordott magyarságnak mint a jelenkori Magyarországon és például én is másképpen értékelem, ha ilyet látok.

Viszont Attila, hidd el, ma Magyarországon nem kell sújtásos, paszományos attilában magyarkodni ahhoz, hogy elhigyjük neked, közénk tartozol és szeretnél is tartozni. Nem kell magyar zászlót lengetni ahhoz, hogy magyarnak érezd magad. Ez Ukrajnában biztos adott egy bizonyos hovatartozási megerősítést és hidd el, kárpátaljai környezetben akár még el is tudom ez képzelni. Nálunk, Magyarországon nem kell ez, nem kell nemzetiszínű paprikával szegélyezett tojásrántottát reggelizni, mert helyből és ébredés után egyből magyarok vagyunk. Nem kell bizonygatnod minden álló nap, hogy magyar vagy, szólalj meg és ha értjük mit mondassz, útlevél ellennőrzés nélkül elhisszük neked, hogy közénk való vagy. Nekünk sem kell hozzád, hozzátok idomulni, mi már akkor itt (ott) éltünk, amikor te még talán nem is utazhattál szabadon, hogy anyaországba szakadt barátaidat, vagy ahogy Ti szeretitek mondani, nemzettársaidat meglátogasd.

Kérlek viszont, hogy viselkedj is úgy, mintha közénk tartoznál és főleg, ne beszélj rólunk úgy ahogy manapság teszed. Lehet, hogy a kedves vezető, mikor ellát a napi betevővel és kifejti előtted az elvárásait akkor libernyákoknak nevezi népének úgy 50%-át (ha mindenkit hozzácsapok, aki inkább őt és barátait szeretné csapkodni), de - nehogy megorrolj rám- tőled sem fogadjuk ezt el.

Ne légy megélhetési színházművész, van belőle már elég nekünk, nem szorolunk külföldi importra.

Nem, nem vagyunk külföldről pénzelt zsoldosok, akkor se ha esetleg külföldön kell élnünk, mert ott van a munkánk és a családunk.

Nem, nem kell a paszományos múlt, nekünk a modern és tudásalapú jövő kell.

Igen, tudjuk ki volt Petőfi, Kossuth, Márai, nem tőled tanuljuk ezt meg, hanem az iskolában tanították meg nekünk.

Nem, nem fogom az általad propagált eszméket megszeretni csak azért, mert te elfoglalod a magyar kultúrát és csak és kizárólag a neked tetsző dolgokat engeded be a színházakba.

Hadd oszlassak el egy hatalmas félreértést, ami te és a hozzád hasonlóan „gondolkodók” agyába baromira befészkelte magát. Nem kell nekünk megmondanotok, hogy mit gondoljunk a világról, rengetegen vagyunk, akik erre az atyáskodó baromságra nem vágyunk. Magunktól is tudjuk, hogy a bezárkózás, agyatlan nacionalizmus, kardcsörgető vitézkedés hová vezet, történelmi előképeiteknek köszönhetjük országunk számtalan „nyertes” csatáját és azt, hogy „imádnak” bennünket Eurpában. Azt meg csak zárójelben teszem hozzá, hogy az általad képviselt eszmék és meghaladott kor hatására akkora kicsiny hazánk, amekkora. Ti akkor is harcoltok valami ellen, ha azt se tudjátok mi ellen harcoljatok, ez valószínűleg ilyen kényszeres emberkedés, mint a madaraknál a pótcselekvés. Ja, ha látod, üzenem a kedves vezetőnek is, hogy saját magától kéne egyszer már ezt a végtelenségig szétzilált országot megvédenie. Arra meg ott a revolver a fiókban.

Tudod a magyar történelemben mindig is akkor kezdődött a baj, mikor egy ilyen hangos, árpádsávos alsógatyás, hétszilvafás, büszke magyarosch réteg ráerőltette az akaratát a csendes többségre. Ez a fajta hozzáállás ebben a korban már meghaladott, azt csinálsz amit akarsz, mi akkor is azt fogjuk gondolni rólatok és az eszméitekről, amit ti és azok a gondolatok megérdemelnek. Ja, légy szíves felfogni ha már érteni nem érted, hogy nem azért gondoljuk, hogy a színházas, valamint gondolkodásmódbeli einstand kísérletetek egy bazi nagy parasztság, mert Alföldi Róbert, Jordán Tamás, Koltai Róbert, Mudruczó Kornél, Enyedi Ildikó vagy egyebek megmondták nekünk, hogy mire gondoljunk. Ezt is benéztétek cimbi, ebből fakadóan rendezhetsz te fáklyás zászlós felvonulást is a Nemzetiben, mi akkor is a helyén fogjuk kezelni szűklátókörű, a 19.-ik században ragadt attilás, paszományos vitézi látás- és gondolkodásmódotokat.

Attila, elmondjam, vagy művelt, tanult emberként tudod magadtól is, hogy melyik volt az a korszak és mi lett a vége, amikor az antiszemitizmus, külső ellenségkép kreálás, „kívülről pénzelt” belső ellenség sejdítés töltötte ki nem csak a politika, hanem a kultúra mindennapjait is? Na ebből nem kérünk cimbora.

Attila, druszám, végtelenül elkeserítő, amit a hírekben látok, olvasok. Mondod, hogy te keresztény vagy és keresztény színházat akarsz csinálni. Melyik fajta keresztény vagy, Böjte Csaba féle, vagy az a Tömjén Zsót féle megélhetési, fegyverkeresztény? Erős a gyanúm, hogy sajnos az utóbbi; általam tisztelt és szavahihető emberek állnak elő olyan történetekkel rólad, aminek ha a felének a negyede igaz, akkor igaz keresztény emberként már valahol Compostela felé kellene gyalogolnod bűnbocsánatért esedezve. Álkeresztény.

Távolléted szerintem segítene rengeteg kommunikációs probléma megoldásában, szóval nyergelj, fordulj! Ahogy anno nagyapám mondotta volt, akkora szükségünk van nekünk rád, mint üveges tótnak a hanyattesésre...