2020. ápr 23.

Megkoronázom eddigi tevékenységemet

írta: zuzzer
Megkoronázom eddigi tevékenységemet

Mivel már több mint egy hónapja ülök itthon és szórakoztatom a családot határtalan értelmem és humorérzékem folyamatos csillogtatásával, úgy gondoltam, hogy itt az ideje, hogy erről az időszakról levonjam a konklúziót. Főleg, hogy az előzőleg említett okokból a család fel akar áldozni Wakantanka oltárán, de legalábbis szívlapáttal szeretnének a helyes irányba terelni. Mindez velős ősmagyar kifejezéssel: “hallgass má el vazzzze….”. Itt hozzátenném, hogy jó Zuzzeres szokás alapján a posztot még húsvét előtt kezdtem el írni és most, április mittomén hanyadikán fejeztem be. Vigyázat, nyomokban fideSS imádatot is tartalmaz, csak óvatosan!

Karanténos gondolataimat megpróbáltam pontokba szedni, természetesen jó boxolóhoz illően jobbra-balra kitérve koronavírus barátunk témájából.

Azért kezdjük azzal, hogy Kellemes Húsvétot mindegy kinek! Remélem még bírjátok a bezártságot.

Ijesztően sok a hülye ember a Földön. Mondjuk ezt a nagy számok törvényéből, a káosz elméletből és még sok mindenből le lehet vezetni, de most a koronavírus erre ráerősített és rengeteg véglény bújt elő, vagy erősítette fel tevékenységét.

A maradék ismerősök között is vannak még maradék idióták (a lenti példában szereplő delikvens egyébként már nem ismerősöm. a szerk). Írtam már párszor, hogy saját egészségem, szellemi képességeim megőrzésére törekedvén a fideSS rajongókat, “C-vitamin gyógyítja a rákot” poszt osztogatókat, konteó hívőket vasvillával szórom kifelé az ismeretségi körből, de vannak lappangó IQ bajnokok. Olyanok, akik miközben az összes elérhető információforrás a virus ellenes intézkedéseket harsogja, valamint könyörög nekünk, hogy lécci-lécci ne menj sehová, maradj otthon, mennek vazze kirándulgatni, de nem ám a falu szélére, hanem mittomén, tavat kerülgető túrára, ilyenek. Persze faszául megmondanák, ha kommunikálnék velük, hogy “nem volt ott senki” meg ilyenek, de én erre meg azt mondnám, hogy “tudod miért nem volt ott senki? Mert mi komolyan vettük a szabályokat és eljátszottuk álompolgári kötelességünket és otthon ültünk a picsánkon, vazze!” És ezen ismerős a konkrét példában képzett ember, képzett feleséggel, nem az a mezei idióta. Persze a fércbukon a sok ember meg lájkolgatja a gyönyörű tájak fényképeit, mindezt gondolom otthonról a karanténból teszi a többségük. Az elsődleges nemi jellegem tele az ilyen felelőtlen idiótákkal, mert az ő példájuk miatt rajzik kifelé a sok aggyal alulellátott, mert “hánéki szábád, akkó én mér rohadjak benn?”, amiben persze van egy jó adag igazság is egy bizonyos szempontból.

Sokan a válság első napján eldöntötték, hogy “ez ürdüngtő való turpisság” és tudós társadalmi konszenzus ide, vírust túlélők beszámolói oda, ők vazze, nem hisznek ebben az úri huncutságban. Osztogatják ezerrel a mindenféle szcientológus orvosbácsi és egyéb ecserin vett doktorival rendelkező majom megmondóember videóit, stb. A kedvencem az a stílus, aki lehet csak a kötőszavakat érti, de engem vegzál, hogy én cáfoljam meg a lexikonnyi baromságot, mert addig az igaz, amíg én, Zuzzer, meg nem mondom neki tudományos alapokon, hogy miért nem igaz, ami dr Kispista Jónás vett fel a hátsókertben vidinyóra. Peeeersze, majd én is tanulmányt írok a szarszagról vazze, csak hogy bebizonyítsam, hogy nem parfüm. Hát apáim, léteznek olyan szervezetek, amik az IGAZI tudósokat és nem megmondóemberek tömörítik és hamarabb hiszek el bármit is azoknak mint ezeknek a hétszilvafás barmoknak. Kivéve a fideSS tudósokat. Az orvosok, tudósok 95%-a kéri, javasolja, hogy maradjunk otthon, jelennek meg a tanulmányok a cuccos hatásmechanizmusáról, példák tömkelege, túlélők videós, nem videós megszólalásai, tömegsírok ésatöbbi, de neeeeeem, én mondjam meg miért nem elég mittomén pálinkát inni, meg iszappakolást venni. Térden állva könyörgöm értsék már meg ezek az emberek, hogy nem pánikolunk, hanem próbáljuk megmenteni, akit lehet. Azért mert valaki nagymamája 8o felett van, haljon meg? Azért mert valaki, esetleg gyógyítható rákbeteg, haljon meg? Milyen világban élünk? Szarjunk le mindenkit, mert én vazze még csak húsz-harminc-negyven éves vagyok? Nos, írtam valakinek a fércen, gondolom jól meg is sértődött, hogy én olyan vírust szeretnék, ami szelektíven írtja az olyan megmondóembereket, akik a tornádó kellős közepén is azt szajkózzák, hogy minden rendben, nincs itt semmi látnivaló, még szellő sem.

Nem szeretek én annyira otthon héderelni, mint gondoltam. Sokszor volt, hogy egy vakáció végén még nagyon lett volna kedvem néhány napnyi semmittevéshez, de menni kellett gödröt ásni, ami nem esett jól a sejtjeimnek. Nos, így hogy a viszonyítási alap majdnem teljesen kiesett a rendszerből derült ki, hogy a “végtelen” otthonlevés baromira fárasztó. Kell a munka, az abban való elfáradás ahhoz, hogy értékelni tudjuk azt, amikor nem kell a melóval foglalkozni. Így, hogy itthonról gályázok már vagy 6-7 hete, látható, hogy ad1 nem vagyok hatékony, ad2 ezt rohadtul nem nekem találták ki. A munkámból is adódóan persze, azzal, hogy itthonról telefon konferenciázok, meg ilyenek, csak azon része nőtt meg a napi programomnak, amit amúgy is a hátam közepére se kívánok. A mindenféle rendkívül képzett, de a nagy egészet baromira nem átlátó szakértővel való vitatkozás telefonon keresztül. Nos, ez nekem nem hiányzik, viszont a személyes interakció, az értelmes feladatokon való szellemi elfáradás az igen.

Odaadtuktátok az országot egy talicska aprómajomnak. (No ez csak érintőlegesen korona cucc, de mivel Viktátor egyébként is erre vágyik, ha leírom amit szeretnék, hátha valóra válik az álma….) Ez nem új, a legutóbbi országgyűlési választások után egy másodperccel ez volt a helyzet, mint sajnos már néhány ciklus óta. Azóta Magyarország egy kifordított világ, minden józan ésszel szembemenő elmebetegek által vezetett banánköztársaság. Most – mert vannak még otthon akikért aggódok – kicsit többet néztem oda arra az elmebetegek gyülekezetére, ami parlament fedőnév alatt fut ott messze távol, sajnos. Mármint hogy fut, mert hogy távol van, az zsír. Hihetetlen, hozzá nem értéssel pácolt arrogancia, undormány, hányinger megy, egyszerűen el nem tudom képzelni, hogy ellenzéki politikusként hogyan lehet megállni, hogy ne bazookával, páncélököllel, vagy uzival menjen be az ember dolgozni. Itt van például Szabó Tímea esete. Bírom a csajt, igazi kemény nő, azokat a kérdéseket próbálja feltenni a parlamentben, amit egy ellenzéki politikusnak fel kell tennie és egy politikai kultúrával megáldott helyen a kormány, vagy a megszólított felelős vezetőnek pedig kutya kötelessége kielégítően válaszolni. Ott meg mi megy ehelyett? Ez a patkány fideSS a házelnök cinkos együttműködésével belefojtja a szót a “tisztelt ház” egyik tagjába. Kezdjük ott, hogy ha az én fiam így viselkedne, ezt tenné egy nővel, szívlapáttal basznám szájba. Elég egyértelműen fogalmaztam? Aztán előzőleg említettem, hogy az ellenzék dolga a számonkérés, a hatalmon lévőknek pedig az átlátható működés és ebben az esetben a kielégítő válaszadás. Emberek! Az ellenzék az nem a hazaárulás szininímája bármit is szajkózzon a lakájmédia, hanem a serpenyő másik oldala. Az ellensúly nélkül a piacon is átvágnak, hát még a politikában. Mi megy viszont a magyar parlamentben? Mint ebben a példában is az alpári, nem hogy a parlamentbe, de még az utcára se való hozzáállás, belefütyülgetés, széttapsolás, démonizálás. UNDORÍTÓ! Mindezt persze bajúszkirály házelnök asszisztálása mellett. No EZ Magyarország manapság sajnos, hogy a jégeső verje el az összes szemellenzős fideszbarmot, akik miatt szinte minden nap szégyenkeznem kell.

De ez még itt sem a vége a példának felhozott esetnek. Ráuszították a nyomorult kúrmány propaganda sajtót szerencsétlenre és most rengeteg erdélyi ember anyázza a csajt, mert csak és kizárólag ennek az elmeháborodott, hatalomittas bandának a hangját hallják, mert csak a királyi TV, királyi media szolgáltatja nekik a napi információt. Szögezzük le mi történt. Szabó Tímea felolvasta a listát, hogy a magyar kúrmány hová küldött orvosi maszkokat és egyebeket, majd szerette volna azt is felolvasni, hogy miközben kifelé a barátoknak, biztos szavazóknak hálás kormány további szavazatokért elosztogatta az ország védőfelszereléseinek – abban a pillanatban – java részét! Miközben a kórházak meg éppen könyörögtek, hogy adjanak már nekik cuccot, mert jönnek a betegek, vazze. Nem, Szabó Tímeát kell most démonizálni, magyargyűlölőnek beállítani egy előnytelen fotóval, ésatöbbi magyarországon már jól bejáratott lejárató módzser is beindult. A döbbenet meg az, hogy a jelek szerint olyan, általam tisztelt személyiségek, mint Bölöni László is simán bedőlnek a törpegeci stratégiájának és nyílt levelekben osztogatják a csajt. Akkor ezt is szögezzük le. Azért, mert valaki azt mondja, hogy először az anyaországnak adjunk, azoknak, akik ott adóznak, utána menjen csak oda, ahol a nemzet határon kívüli részei élnek, nos ez teljesen normális kell hogy legyen. Mint ahogy a fideSS-es képviselők folyamatosan hangoztatják, hogy akkor szarnak a zsebünkbe amikor akarnak, mert legitim módon lettek megválasztva, Szabó Tímea is mondhatja ugyanezt. Szarul hangzik lehet, de nem Észak-Piripócs lakóit képviseli a parlamentben, hanem az anyaországi szavazók egy bizonyos hányadát. Hányadékok között próbál ember maradni és ezért becsülöm. Nem biztos, hogy mindenben egyetértek vele, sőt! De ne …. már meg az a kacskaringós…. el…. kutya…..! A parlament bizony arra való, hogy értelmes döntéseket hozzunk értelmes vita után, ahol akár azt is felhozhatom, hogy Piri nénjének miért lila haja és nem lesz senki « nemzetáruló », csak mert nem ért egyet az ország nagyon magasra felkent legalacsonyabb óriásával. Nem azért van, hogy a köpcösnek tapsoljunk, meg egy nap alatt hozzunk olyan törvényeket, amik 5o évre elintézik az országot, hozzáláncolják ehhez a maffia bandához. A vélemyények és ellenvélemények ütköztetése, a legjobb az országnak döntés kiválasztása, ez lenne a fákin demokrácia kérem szépen, nem a más ellehetetlenítésére törekvő totális letámadás, amit ez a sötét tunya tömeg által támogatott, kisebbségi komplexuszos, rablóbanda művel már évek óta.

Gondolom az első komment – ha lesz - az lesz majd, hogy “nem kellene gyűlölni a magyarokat”. Iszonyat mi megy az átlag magyar agyakban, totál elfogadhatatlan, Rákosi rendszerben megszokott kommunista tempóban “””””vezeti””””” az országot ez a csürhe, várom már, hogy aki nem tapsol a trehány törpének azt elviszi a fekete autó.

Addig is, engem valszeg nem fog elvinni, mert maradok ahol voltam, Normália, je t’aime!

Szólj hozzá