2019. jan 10.

Tücskök lettünk!

írta: zuzzer
Tücskök lettünk!

Rövid leszek kedveseim, nagy híreim vannak!

Írtam már nektek vagy két posztot arról, hogy múlt évben beindítottuk a svájciasodási folyamatot kicsiny, ámde jelentős családunkat illetően. Vártuk is az első interjú és dokumentum szolgáltatási kör lezárulódásával – erről itt és itt olvashattok -, hogy majd jön az a kemény megbeszélés, ahol az olyanokat szokták megkérdezni, hogy hol folyik az Alpok, hány méter hosszú a Conseil Federal férfi tagjainak egyesített bajúszhossza, ilyenek, de nem és nem! Egészen egyszerűen senki se érdeklődött a Svájcot illetően felhalmozott töméntelen tudásunkat illetően, simán bevettek a buliba.

Pedig én még arra is vetemedtem, hogy leteszteljem, hogy nulla készüléssel átmennék-e egy Neuchatelhez képest sokkal bizalmatlanabb kantonban az újonnan kifejlesztett írásbeli, feladatválasztós teszten. Saját magam „meglepetésére” is, igen, átmentem volna.

Itt a link a teszthez franciàul.

A lényeg az, ami miatt én az Egyesült Államokban használatos feleltválasztós vizsgákat parasztvakításnak tartom. Adott egy kérdés négy lehetséges válasszal és általában van két olyan lehetőség, ami nonszensz, azaz elég könnyen le lehet a kérdések nagy százalékát redukálni kettő elképzelhető megfejtésre. Szóval kattintgattam ide-stova és anélkül, hogy némeckaja Svájcról tudnék sok mindent, megoldottam a tesztet 70%-os eredménnyel, ami passing grade, szal lehetnék akár siccertücsök is. Ha meg őszinte akarok lenni, akkor szerintem 50%-nyi kérdésnél voltam abszolút biztos a dolgomban.

Nos, ahogy mi szoktuk mondani, svájci „álompolgárok” lettünk, kaptunk négy darab, a képen látható Acte de Naturalisation-t arról, hogy Réplublique et Canton de Neuchâtel veretes polgáraivá váltunk. Mellékeltek a dokumentumok mellé egy levelet is a Conseil d’Etat-tól, hogy nemsokára mehetünk valami pezsgőpartyra, hogy minket és egyéb újonnan becserélt svejci játékosokat felköszönthessenek.

act_1.JPG

Soha rosszabb hírt ne hozzon a postás!

(mától nem tud, csak kitsi mádzsár, mer lenni svejci :) )

Szólj hozzá

külföld svájc Svájc Neuchatel Swiss Switzerland Suisse àllampolgàrsàg àlompolgàrsàg