A zuzzer jól megmondja sorozatom egy újabb darabja következik, a biztonsági öveket csatoljátok be.

Tavalyról néhányan emlékezhetnek a nyaralásunkról összehozott rövid kis posztomra, amiben elkövettem az elkövethetetlent, azt írtam, hogy fasza hely Horvátország, de nem jött be a kaja, mert a mennyiségre alapoznak és nem a minőségre. Ezt pedig magyaroschnak találtam, ami ebben az esetben nem dícséret.

Mindenesetre felkerült a poszt a Határátkelő egyik válogatásába is én pedig lettem hirtelen minden, mint amit egyébként a magyar olvasóközönség nagy részétől általában megkap az ember. A legkevésbé személyeskedő hsz-ek egyike, sőt többike az volt, hogy “eriggyé te öccsillagos hotelbe, ha nem jó, amit kaptál”.

Nos, örömmel számolhatok be, hogy a tanácsot az utolsó betűig megfogadva egy hotel 5 csillagos részén töltöttünk el egy hetet Jelasicslend nyugat-isztriai részén, Porec kikötőjével szemben a Sveti Nikola szigeten. Gondoltam röviden beszámolok milyen volt, hátha elküldtök egy 6 csillagos hotelbe ennek folyományaképpen :), én az ilyet meg szeretem, bár lehet dubajozni kell érte.

Tehát valamikor év elején eszméltünk szokás szerint, hogy nem hogy nyaralás, de telelés se lesz, ha gyorsan nem foglalunk valamit valahol, mert vitték az ajánlatokat mindenütt mint a cukrot. Én persze szokás szerint nyugat felé akartam indulni, esetleg délre, de el kellett fogadnom gyermekeim anyjának érvelését miszerint a gyerekeink nagyszülei már koros emberek, inkább úgy nyaraljunk, hogy egy nyúlfaroknyi magyarországi nyaralás is odaférjen a végére. Ezenkívül tenger, hajó, meg ha lehet jó idő is legyen a palettán, szal maradt Taljánfölde és Horvátország mint közös nevező. Múlt évben pedig a Valamar szállodalánc baskai kirendeltsége bejött, így maradtunk velük, de hozzánk közelebb, az említett Porec és a Valamar Isabella Island Resort mellett tettük le a voksot.

Írtam már arról is posztot, hogy miféle extrém sporttá változott az utóbbi időben az autózás Európában, szal erre csak néhány szót pazarolnék. Elindultunk reggel 3 körül tőlünk, Svájcból Horvátország felé, hogy ha lehetséges azért a nagy dugók egy részét elkerüljük. Nos, sajna gyakorlatilag már nincs olyan napszak, amikor a sebességkorlátozó tábláknak bármilyen szerepe lenne, inkább szívatásnak tűnik max 80 km/h átlaggal cammogni a 120, 130 km/h limit táblák árnyékában. Már a Gothard alagút se volt egy hajde, de aztán Olaszországban alig volt olyan szakasz, ahol 100-nál jobban lehetett volna kenni a gépnek. Mindegy, behelyeztem magam a jól bevált katatón állapotomba és lenyomtam az egészet aránylag elfogadható idő alatt. Mondjuk az utolsó 53 km azért rázós volt, minden balkánt és népet sajnos vagy megérdemelten, vagy nem, elküldtem a … messzire. Vazze…. 5 km-es kikerülhetetlen autópálya szakasz miatt álltunk fél órát a jegyért sorba…. aztán a bolhafingnyi áteresztő képességgel rendelkező szlovén-horvát határ, ésatöbbi… Ja, a nagy találmány mittomén milyen kütyüsök is ott álltak szépen sokszor, mert vagy nem ment a rendszer, vagy egy sávot hagytak nekik.

Mindegy, olyan 10-11 óra alatt lent voltunk Porecben és kezdődött a havaj-dídzsé! Leparkoltunk a hotel poreci parkolókomplexumában, ahol azon nyomban x ember kezdett el sürgölődni körülöttünk, fogták-vitték-pakolták a csomagjaink, ha kell, ha nem. Kínáltak kávéval, üdítővel és végül elvittek minket egy mikrobusszal a kikötőbe, ahol egy hajó csak minket várt és szállított át a szigetre. Ott aztán becsekk és már fuvaroztak is kis golfautóval a bérelt “villánkhoz”, mert olyat vettünk ki, hogy a tavalyi tanácsokat megfogadjuk :).

Ônagysága yachtja fedélzetén bizakodóan tekint a jövőbe

A sziget szélén sorakoznak a házak, a mienkhez szerencsére tengeri kilátás is tartozott; nem nagyok, két szoba, közlekedő, terasz, WC, fürdőszoba. TV, légkondi, ingyenes wifi, minibar, szal a szokásos felszereltség, olyan 50 négyzetméterre saccolom. A házak körüli tereket és általában az egész szigetet is hyper jól karbantartják, éppen virágzott az ezerféle levendula, trombita virág, jól nézett ki az egész.

A szigeten körbe bárhol le lehet menni úszni és strandolni, bár vannak homokosra kiépített népszerűbb szakaszok is, ezenkívül két épített medence is van, ezek közül az egyikhez – és így volt ez egyéb dolgokkal is – korlátozott a hozzáférés, fenntartják az olyan nagyképű öcccsillagos vendégeklnek mint mi voltunk. A nagyobb strandoló komplexum egy családosoknak ideális hely csúszdával, étteremmel, bárral, ilyesmi, míg a másik, ahol mi többet előfordultunk amúgy, meg tengervizes kis gyöngyszem, remélem a fényképek visszaadjàk egy kicsit a feelinget.

Az Adriai medence partja

Medence kilátással

Ungarische schellő a tengervizes medence partján

Ilyen strand is volt

Étterem is volt rendesen a szigeten, bár mi inkább átjártunk Porecbe vacsorázni, néha ebédelni is, így végigteszteltünk egy pár éttermet. Ezek között akadt olyan, amiról megint leírhatnám, hogy tucatmenza, meg olyan is, aminél nagyon kellemes meglepetések értek, szóval a szokásos.

Én kifejezetten szeretem, ha a vendégbecsábítok visznek valami lendületet, poént a dologba, nem azért megyek be, de azért eljátszom a szerepem, ha egyébként is a kiszemelet helyre akarnak bevonzani. No itt aztán volt minden, szerintem néhol csacsacsáztak is volna, csak ott ott költsük el az estebédet, vagy villás ebéduzsonnát. Itt kell megjegyeznem, hogy ezek a tripadvisor jellegű oldalak azért keményen veszítik elfelé megmaradt hitelességük morzsáit is, mert mindenhol ugyanaz van; szar helyeket értékelnek szupernek, szuper helyeket szarnak, azaz csalnak a helyek az értékelésekkel legyen szó étteremről, vagy hotelről.

Porec by messzirôl (nincs a képen filter, jött a vihar, de nem érkezett meg sose)

Sveti Nikola by este

Mi évek óta úgy csináljuk például a hotelekkel, hogy bookingon, egyebek kinézzük, majd sokszor sokkal olcsóbban mint a legjobb ajánlat lefoglaljuk a hotel oldalán a szállást. Anno a lanzarotei nyaraláson ha jól tévedek több száz ajrót (500?) spóroltunk így meg. No commission a booking.com-nak = 20 – 40%-al olcsóbb foglalás.

Reggeli pedig oltári döbbenetemre – tádámm, ilyen is létezik! – pont olyan időzítéssel van, mint amilyet az olyan ember kedvel mint én; nem kellett egy nyomorult reggeliért a kokasokkal kelni, mert 7-től 11-ig lehetett burkolni. Nekem ez vesszőparipám, sok helyen ma is csak 9-ig lehet enni valamit, én meg akkor szeretek balfülre fordulni, ráadásképpen meg ha nyaralok, ne kelljen már korábban kelnem mint egy prosztó hétvégén. Vélkám to Zuzzer, aki addig alszik, amíg a takarója bírja. A választék is nagyon jó, helyi specialitások, meleg cucc ha kell, hidegből mindenféle és ráadásképpen ultra udvarias fogadtatás, bár ezt általában a hotel minden részéről és dolgozójáról elmondhatom.

Jegenye sörözik

Mivel már akkor kánikula volt – azaz káni, mert szerencsére kulával nem találkoztunk – igazából a sportolási lehetőségeket kihagytuk majdnem teljes egészében. Egyszer mentünk le az izmozó terembe, egyszer meg a család úgy döntött, hogy tekerhetem a vízibiciklit, de ennyi. Nem annyira kultiváljuk a 35 fokban teniszezést, falmászást és egyéb nyalánkságokat, de ez a mi szociális problémánk.

Egy másik a kétoldali heveny lustaságunk, kirándulni végül csak nem mentünk el, bár mikor a hajók kiöntötték a partra a pirosra főtt emberek csoportjait, mindig el is ment kicsit a kedvünk a dologtól. Abban meg biztos vagyok, hogy a delfinek újra le fognak lécelni a horvát Adriáról. Mostanában fedezték fel, hogy néhány kisebb populáció visszatért, de nem sokáig lesz ez, mert még Marcsi néni is mindenféle delfinzargató túrát árul, jetskitől kezdve repülőgéphordozó anyahajó méretű járműig bezárólag. Delfin lennék, feltartanám a nem létező középső ujjamat, aszt meg se állnék Gibraltárig.

Volt még egy kis fűszer a nyaralásunkon, mivel a labdarúgó VB éppen akkor ment, volt szerencsém rögtönzött angolként (nekik szurkerolok, ha nincs Mo) kiélvezni, mikor az “égő” Porec lángjai festik vérvörösre az eget. Horvát barátaink ünnepelni azt tudnak, halivudi katasztrófafilmekben lehet olyat látni, mint itt egy gólnál; a villódzva “égő” láthatár előtt Porec épületeinek árnyéka.

Porec pont olyan mint amit az ember elképzel, ha már látott akár egy horvát települést legalább, szép kis tengerparti város óvárosi negyeddel, rengeteg étteremmel, hajóval, nyüzsgő túristákkal. Az egy hét amit ott töltöttünk az pont elég volt arra, hogy minden utcát kétszer bejárjunk, sok helyen töltekezzünk élelemmel és sörrel, jól érezzük magunkat. Egy második hét már nem fért volna bele, hacsak nem kezdtünk volna el mi is túrázni és delfint nézni.

Porec a vízrű

A nép

A többit mondják el a képek, szép ország és a közlekedési dolgokat kivéve minden jó volt, de szerintem jövőre odébbállunk.