Mint minden véresen komoly témában, így Zara-ügyben is muszály megszólalnom. Na most akkor Béláim az úrban, ne csak puffogjunk, hanem gondolkozzunk is mellé egy kicsit, ártani nem használ.

Adott egy édi-bédi kis szurikáta, emberbarátjának nagy kedvence és még pocakos is, tehát cuki ezerrel. Hozzávalónak ott egy rakat kölök, akik közül az egyik jó parasztgyerekhez illően (elárulom, fogalmam sincs paraszti származású-e) megpiszkálta bottal, miegymás, a szurikáta meg tette a dolgát és jól megharapta a csávót. (Már a bot se biztos, apuka szerint ugyebár nem volt bolt.) Az meg sajna eldobta, lerázta, földhözkente…. Mindenki válassza ki a valóságot számára legjobban leíró kifejezést. Sajnos Zara ezt nem élte túl, aránylag kevés szurikáta ütésálló, vagy hord bukósisakot. Ezért most Magyarországnak rágcsáló gondjai vannak, mert ez ám a legnagyobb problémák Csimborasszója nemhogy Kerítésföldén, de még az Univerzumban is.

Lássuk mi az amit erről az ügyről elmondhatunk, vagy belőle leszűrhetünk tanulságul, vagy csak úgy, ami róla eszünkbe, eszembe jutott.

Adott a kis állatka gazdája. Jogosan baszta fel magát, hogy a bides kölke minek nyúlkák, piszkál, miegymás ? Teljesen jogosan, azt hiszem hasonlóképpen lettem volna, sőt, nem leszek népszerű, de hirtelen haragú emberként kapott volna a harapás mellé egy oltári nagy seggberúgást is tőlem, csak hogy megmaradjon szimmetrikusnak.

Nyilvánvaló, hogy egy gyerek viselkedése kizárólag a neveltetésétől, szüleitől függ ? Lófütyit, kedves olvasóim ! Állhattok ti a kis Pistike lába nyomában fél méterre mögötte, olvasgathatjátok nekik a jó példákkal teletűzdelt meséket, Pistike mikor nem látjátok úgy viselkedik, ahogy akar.

Véletlenül nem mutatom én meg – sőt, nem is tudja, hogy van ilyenünk – a két rigófészket a sövényünkben földjeim és birtokaim örökösének? Nem. Nem akarom kísértésbe vinni, vannak haverjai is például, azokért én pedig felelősséget vállalni nem tudok. Azért sem, hogy csemetém egy elborultabb pillanatában milyen beavatkozásról gondolná azt, hogy nagyon fajin ötlet. Ettől még biztosíthatlak titeket, hogy egy jócsávó, köszönni is szokott, aránylag kevésszer győzi meg havonta a szomszéd gyereket, hogy jó ötlet bitument kenni a hajába. Pedig erre is volt példa.

Sajnálom a kis állatkát ? Naná, hogy sajnálom ! Szegény csak tette a dolgát, harapott mikor kellett.

Volt nekünk egy kis arany hosszúszőrű tacskó kutyánk, Artúr. A szüleim leköltöztek anno falura, vitték persze őt is magukkal, apámmal aludt, ilyenek, szal az a tipikus családi beépült állatka volt. Volt, sajnos. Némi idilli falusi élet után a szüleim szeme láttára megölte egy másik kutya. Akkor nagy volt a sokk, “megazarohadtdög….”, de az csak tette a dolgát, Artúr bedugta az orrát a kerítés alatt, a másik meg védte a házat és a területet, ráfogott és eltörte a felső álkapcsát, el kellett altatni. Ilyenek az állatok, ösztönből reagálnak. Az ember is ilyen. Ha nekem átharapja a körmöm tök mindegy miért egy szurikáta, valszeg elhajítom Püspökladányba, ha jó ötlet ez, ha nem, ha terhes, ha nem. Egyszer sajnos az imádott Cirmi cicánkat is megreptettem, mikor a szájából mentettem ki egy madarat, de nem nagyon akarta hagyni én meg berágtam. Utána meg beláttam. Hogy mekkora köcsög vagyok, beavatkozok itt a természet rendjébe és rendszabályozom a ragadozót, mert “rossz” volt.

Ti hogyan reagáltok mikor valami megcsíp, megharap? Èn valószínűleg az állatvilág elsőszámú közellenségének számítok, mert odacsapok ha kell, töméntelen ártatlan szúnyog, bögöly, légy és egyebek halála szárad a lelkemen, a gyerekkkoromban tetszés szerint rosszul tartott akváriumi halaimról nem is beszélve. Nagymamám pedig egyszer akaratán kívül elsütötte minden kannibál viccek Kilimandzsáróját, sajnos a kedvenc és kézhez szoktatott tyúkocskámat illetően. “Szereted Rozikát kisfiam? Igen nagyi! Akkor egyél még belőle.” Rozi volt ugyanis a menü aznap, mert faluhelyen az állat, csak állat, kivéve talán a jobban megszemélyesülő kutyákat. Nálunk ugyanis a macskák is csak a “parizeres”, “kolbászos” jelzőket bírták kiérdemelni, attól függően mit loptak.

Hibáztatom-e Zara halála miatt a kiscsákó szüleit? Megmondom a zőszintét Máunika, megfordult a fejemben. De ha jobban belegondolok, mint fentebb is írtam, lehetnek ők a világ legprofibb szülei, mikor nincsenek ott, Pistike egy másik Pistike. Ő az “önálló”, azaz ebben a korban inkább önjáró Pistike. Hozzátok nem jött még a szomszéd, mittomén panaszkodni, hogy a gyereketek ezt-azt csinált az ő minden gyanú felett álló gyerekével? Dehogynem! Aztán vagy elhiszem, vagy nem, általában korrektív eksönt foganatosítok, elmagyarázom, hogy nem kóser a kisebbeknek szivecske alakú kutyakaját osztogatni, majd elvonulok és a sötétben némán vonítok a röhögéstől, remélve, hogy nem hallja meg.

Tűrhetetlen, a fiam néha úgy viselkedik mint a gyerekek!

No egy szónak is száz a vége, ennek az ügynek egy egyetemes tanulsága van. Ha én fideszguru, orbánviktátor lennék, már meg is lenne a stratégiám a következő választásokra. Ha túl sok lenne a leleplezett tiborc, vagy stadionmutyi, vagy egyéb korrupciós ügy, egyszerűen megkérném rezsibiztost hogy hajítson már el egy zsiráfot, vagy elefántot, azt a magyar népnek meglenne pár hétre a gumicsont, a szurikátát se érdekelné többet hogy Pénztárosnak honnan lett valahonnan saját Somogy megyéje, vagy hogyan vetette be disznóval az Alföld potom 56%-át.