2024. jan 25.

Make love not war

írta: zuzzer
Make love not war

Szevasztok Béláim, gondolkodjunk! Rég nem találkoztunk, ennek személyes és egyéb okai is vannak. Mondjuk inkább úgy, hogy személyesen tele van a batyum úgy cuzammen mindennel, megint ott oszcillálok, hogy írnom mindig lenne valamit, de kedvem hozzá, na az nincs elvtársak. Azaz ott a téma szépen kifejtve a fejemben, mire esetleg a csillagok is együtt állnak és lejegyezni is lenne kedvem, no akkorra meg elfelejtem mit is akartam mondani. Öregszem a fenébe!

Most nem tévednék be, ha lehet – de be fogok 😊, ismerem magam – a zsírgombóc kisgömböc, zseb Napoleon játszóterére, legyünk egy időre bolygószintű álompolgárok és lássuk hogy alakul a „béke”. Nos, nincsenek jó híreim, a sáska módjára szaporodó idióták elözönlötték minden sarkát a világnak és valószínűleg a nemzetközi gyíkemberek belekevertek valamit a vízbe, mert ennyi szart másként egy halomba, egy időben nem tudom, hogy lehet összehordani. Hajlok arra, hogy nagy eséllyel egy kívülről csesztetett szimulációban élünk és a játékos már unta a banánt, így belenyúlt a script-be.

Vessünk egy sanda pillantást a headlinerek alapján a világon jelenleg zajló válságokra, általában a helyzetre.

Adott egy csapat, aki úgy gondolta, hogy gyerekek, nők leöldösése, elhurcolása fogja megoldani a majd évszázados problémáit, a másik oldal meg erre válaszul gyerekeket és nőket bombáz halomba a collateral damage kifejezés mögé bújva, mert féreglyukakat gyanít minden tégla alatt, mondjuk nem is véletlenül. Az egyiket se értem, mert ha akkora macsók, miért nem a fegyveres férfiakat támadták és próbálták meg elhurcolni? A másikat se értem, mert milyen beteg elme az, ami gyerekek megölésére még több gyerek megölésével válaszol? Bár, ha a bibliát veszem alapul, gondolom a tóra is dícséretes, kívánatos dolognak mutatja be a gyilkolást, főleg ha azt a jáóistén úgy gondolja.

A harmadik egylet eközben serényen rakétáz mindenkit, aki arra téved azokkal a fegyverekkel, amit a negyedik csapattól szerzett be. A „mi a fészkes fenét csinálok én itt, világméretű péniszméretkezésen kívül” csávók meg hajókról lövik a harmadikokat, mert ez a legjobb módja a „térségbeli stabilitás fenntartásának”. Térségbeli debilitás lesz az cimbik inkább!

A negyedik csapat baromi jó ötletnek találja, ha egy másik, az adott pillanatban csendben szunnyadó, amúgy mellesleg atomhatalom ország szuverén területén támad mittoménkit, mert el akarnak állítólag foglalni három sziklát, egy kecskét, meg egy mindenre jó is sátort. Erre az atomhatalom is visszahajít néhány rakettát, mintha csak valami elcseszett krikett meccset néznék, még jó, hogy nem keverték össze a robbanófejeket a raktárban. Majd kölcsönösen biztosították egymást jóindulatukról.

Második számú játékosunk szomszédja meg konkrétan elvesztette az állami szuverenitását területének egy része felett, mindenféle turbánok alatt szerveződő miliciák lőnek át a határon a mindent elsöprően békés vallásuk tanításainak maximálisan megfelelve.

Na most, egy kicsit keletebbre kalandozva a nagy kapitalista-kommunista édes-savanyú ország meg kerül amibe kerül alapon próbálja visszaszerezni azt a területet, ahova anno azon állampolgárai menekültek, akik nem annyira értettek egyet a komenista einstand művelettel. Mellé felmelegített néhány remek, a vízből éppen csak kilátszó ráklelőhely tulajdonjogáért zajló kötélhúzást, mert őrmesterből több van náluk mint máshol házmesterből. A jáóistén se fogja őket megállítani, ha egyszer felgyűrik az ingujjat, mert erősen kétlem, hogy bármely oldali ámérikai kormányzat, vagy egyebek ténylegesen beállnának a szigetlakók mellé lövöldözni. Majd küldenek az ENSZ-el karöltve néhány száz utolsó figyelmeztetést, meg kivonulási felszólítást a nagytesónak, amit az majd szépen és akkurátusan telibeszar.

tankok_basznak.png

Említsük meg azért a pohos felcsúti minigeci kedvenc keleti diktátorát, mert övé az ország és a hatalom, aki az EU belső bomlasztását jutalmazva adja nekünk a gázt meg olajat baromi drágán, mert a magyar álompolgár (ejtsd fideSS birka) nem lát vazze 2 centinél messzebb. Azt hiszi neki csökkenti Préselt Malacarc a rezsit, holott lassan „kevesebbet” fizetek Tücsökföldén rezsire, mint a magyar átlagember. Nem fogok vetíteni, a rezsi nálunk nem tétel a családi költségvetésben, fogalmam sincs mennyi a gáz, víz, vagy elektronyos áram kilaja. Az meg alapvetés, hogy egy turul sokkal többet ér, mint egy gyerek élete, hát még az olaj! A ruszkik komótosan bombáznak mindent amit érnek, óvoda, iskola, piac, főváros, kulipintyó, Moldova, minden jöhet és jó orbáni módszerrel persze a másik a hibás, mert visszaütött. Rögzítsük a hajónapló kedvéért: rohadjatok meg a kibaszott háborútokkal együtt, kisebbségi szindrómás sztyeppei parasztok.

Nem baj, majd a világ önjelölt Sztárszki meg Haccsa odavág és kirángatja a planétát a szarból! Peeersze..... csak meg kell nézni a legutóbbi közvéleménykutatások eredményét, beérett a sok-sok évtizedes munka, ami szerintem a Köpcösnek is a mintát szolgáltatja. Végy vagy kreálj egy kritikán aluli, elcseszett, kizsigerelt, lebutított oktatási rendszert, tenyéssz ki több millió embernek kinéző viszont szavazati joggal bőven ellátott véglényt és nyert ügyed van. Megválasztanak apám kilóra, akkor is ha a bűneidet lajstromozó lexikonokkal teli kiskocsi rároskad a postásra. Az államokban konkrétan az zajlik, amit évekkel ezelőtt megjósoltam Viktátori körökre vonatkoztatva ; az orange monster, az idiótaság csimborasszója, a leírhatatlan szellemi zsákutca, nárcisztikus személyiségzavaros komplett elmebeteg, Voldemort jó eséllyel újra visszatér. Legjobb agyarországi tanítványa, a felcsúti dombok géniusza, a hatvanpusztai Rinyáldó is errefelé tereli a hűbérbirtokot egyébként, a leválthatatlanság hullámhosszára.

Nos, szerény véleményem a következő. Egyszerűen nem tudom hova tenni ezeket a „befolyási övezet”, meg „érdekszféra”, meg hasonló faszságokat, amiket a politikai kommentárokban emlegetnek mint trigger erre a faszkalap lövöldözésre, meg határ átrajzolgatásra, öldöklésre ami most zajlik. Én eddig azt hittem, hogy nagyon hasonló genetikai állománnyal ellátott faj tagjaként élek a Föld nevű bolygón, ahol alapból és ideális esetben mindenkinek ugyanannyi joga van mindenhez, mint a több 9 milliárdnak, persze ettől sajnos azért komlikáltabb a helyzet. Leszarom vazze hol van a földön egy képzeletbeli vonal, leszarom, hogy XY ország mit tesz a határai közé szorulva, csak engem hagyjon békén. Igérem nem megyek oda még myaralni se, ennek a reciprikát elvárom cserébe. Élni és élni hagyni, a mindenféle ideológiák mázát lemosni, mert szavak miatt, mit mondott ki, mikor, embert ölni, megtámadni nem fasza.

Ehhez képest ahogy látom az emberiség egy igencsak jelentékeny része akkor érzi magát jól, ha nekem megmondja, hogy éljek, mit gondoljak, kit szeressek, kit utáljak, valamint, hogy őneki valamiféle joga van másokra, népekre az ő világlátását, határait, érdekeit erőszakkal rákényszeríteni. Csak a fentiek közül kiemelve egy példát, valamelyik pártfunkcinak nem fog felállni, ha hagynák a faszba a tajvani embereket úgy élni az életüket ahogy akarják? Körbe víz van vazze, nem fognak átúszni és megenni a pirított hasaalja szalonnát. Mi lesz, tovább savanyodik az édes-savanyú, ha nem csatolják vissza a szigetet? Az elmúlt X évben azért volt drága a 100 napos tojás, mert Tajvan úgy élte az életét, ahogy az ottani emberek szeretnék? Agyrém vazze.

Mitől betegedett meg ennyire az emberi faj? Mitől őrülnek meg emberek annyira, hogy képesek mondvacsinált okokból ölni, megtámadni másokat? Tisztára mint az óvodában, Pistike aszonta hogy, én meg bevertem az orrát érte, de aztáén felnőttem, szocializálódtam és nem lehet hülyeségek hangoztatásával „radikalizálni”. Miféle ökör szó ez má? Radikalizálódni. Mitől, miért, nem leszarom ki mit mondd, hirdet, eszik, szarik? De. Miért élnek egyes népek a múltban? Miért lehet milliókat tündérmesékkel annyira megvadítani, hogy ún. „szent” könyvek lapjaira leírt, évszázados marhaságok miatt képesek a szomszédot megölni?

Az egyik oldalon megyünk a Holdra, a Marsra, a Mariana árokba, nagy lépéseket teszünk előre a betegségek megelőzése terén, másrészről sose volt még annyi síkidióta laposföld hívő, Qanon sámán, madártagadó, oltástagadó, ..... elmebeteg a világon mint manapság.

Olvastam valahol egy nagyon jó példát az elbutulásra, meg a szelektív látásmódra. Egy több tonnás, szárnyakkal ellátott, szivar alakú fémcsőbe minden további nélkül beülünk, mert repülni fog. Nem értjük mögötte a tudományt, fingunk nincs a felhajtóerő és leszorítóerő közötti összefüggésekről, elhisszük, amit a szakértők mondanak, nem akarjuk „do my research-ölni” a dolgot, ez a cucc bizony repülni fog, ha a fene kerozint eszik, akkor is.

Ugyanezen egyedek közül sokan nem oltatják be magukat, mert nem fogadják el a tudomány tényeit, mert „nem értem”, vagy „do your research” és sikoltós faszkalapságokat hamarabb elhiszik Donald kacsának, mint egész életüket kutatással töltő tudósoknak. Aztán persze hullanak mint a legyek, a tiktok tele a példákkal mikor csonttá aszva hörgik a halálos ágyon, hogy „fasz voltam, oltassátok be magatokat”.

A természetes kiválasztódás jót tenne az emberiséggel. Ricky Gervais jól mondta, harminc éve repülő autókat vizionáltunk 2024-re. Ehhez képest ma minden konténer sósavra rá van írva, hogy „ne idd meg”. Bár ő azt is hozzátette, hogy meg lehetne az ilyen idióták kérdését oldani szimplán azzal, hogy két éven keresztül nem kerülne fel ez a felirat a sósavas üvegekre....

Nem tudom mit gondoljak, olyan vagyok mint Old Sam, azaz öregszem, a világot meg jó lenne úgy hátrahagyni a gyerekeinknek, hogy még legyen a történetben néhány emberöltő. Sajnos most úgy látom, hogy ha a klímaváltozás el nem töröl minket hamarabb a Föld felszínéről, megtesszük mi ezt magunktól, mindenféle futóbolond hagymázas, politikusnak csúfolt elmebeteg gondolatai miatt. Mert egy négyzetméter szikla, egy kib..ott vallási baromság, egy státusszimbólum autó még mindig többet ér mint több milló emberi élet.

Szólj hozzá

amerika háború war biblia propaganda ruszkik Orbán Izrael Európa Irán Oroszország Föld Ukrajna Hamas Pakistan Gaza àlompolgàrsàg fideSS kERESZtény Főtörzsőrmester Agyarisztán propaganda média