Mindig is érdeklődéssel olvastam azokat a posztokat, cikkeket, amiben álláskereséssel és az ahhoz szervesen kapcsolódó interjúkkal, magával a folyamattal foglalkozik az író. Ebben a nem kevéssé bonyolult világban nem árt tisztában lenni a trendekkel és a lényegesebb történésekkel, mert az ürdüng mint tudjuk nem alszik.

Nos mostanság volt alkalmam folyamatba tétetni egy kiválasztási folyamatot, azaz embert kerestem az osztályunkra, így belekóstoltam, hogy hogyan zajlik ez manapság és tapasztalati szinten találkoztam azokkal a dolgokkal, amiket a posztokban és cikkekben találtam. Gondoltam megosztom a meglátásaimat, ha gondoljátok esetleg reagáhattok a posztra kommentben.

Először is, miután megindítottam a folyamatot, azaz megjelent a álláshirdetés a céges szájton, kiderült, hogy a vállalatomnál egy ennedik rendszer is létezik, amibe újabban transzferálták át az összes személyügyi folyamatot, a CV-ket, motivációs leveleket és egyebeket. Megjelent nálam egy HR szagértő és rendesen kifaggatott, hogy hány éves legyen a jelentkező,  mekkora mellbőséggel.... na jó, rossz poén volt, „inkább” a professzionális oldaláról közelítettük meg a kérdést :)

Napjainkban egyébként megkerülhetetlen kérdés a nemi diverzifikáció, így megegyeztünk, hogy nem lenne rossz a csoport nemi megosztásán is javítani egy kicsit, jó lenne egy hölgyet alkalmazni - persze csak ha amúgy megfelel a szakmai követelményeknek – szóval egy eléggé részletes keresési feltétellistát raktunk össze. A félreértések elkerülése végett leszögezném, hogy semmilyen előzetes szűrést nem alkalmaztunk, kortól, nemtől, etc függetlenül indult a szörcs, azaz akárki jelentkezett, ha a feltételeknek megfelelt, figyelembe vettük az értékelésnél.

No, néhány sorban a tapasztalataim, először a CV oldalról. Hát – amivel nem kezdünk mondatot – istentelenül durva szórás volt a CV-k színvonalát ielletően és most nem a tartalmi részről beszélek. Volt egy csomó olyannyira áttekinthetetlen, a falusi óvodai évektől precízen vezetett CV is, amit – bár szégyenlem, hogy nem voltam kitartóbb – ránézésre és a times new roman letter height 6-tól halálra rémülve shift-deleteltem ki a bánatba. Egyszerűen egyesek egy szemétlerakatnak kezelik a CV-t, minden érdektelen infót beleraknak lehetőleg értelmetlen rövidítésekkel megszórva, hogy esélyem se lenne egy óránál rövidebb idő alatt átolvasnom. Azt meg tegyük hozzá, hogy végül több hullámban kb. 100 CV-n kellett keresztül verekednem magam. Sajnos nagyon hamar kialakult bennem a személyügyes szindróma, azaz ami olvashatatlan, csiricsáré, áttekinthetetlen elsőre, az második mozdulatra ment a kukába.

Aztán ott vannak azok, akik valami igazán fényes életpályát osztanak meg, ahol hosszas és szorgalmas felfelé lépdelés hatására aktuális pozícójuk vagy direktor, vagy CEO éppen. Ja és mellesleg beadják hozzám az életrajzukat és jelentkezésüket egy process development engineer belépő szintű és megbecsültségű pozícóra... Magyarázzam? Kuka. El nem hittem, hogy ez nem valami rendszerhiba, de ott figyelt ám a motivációs levél is, láthatóan félreértésről nem beszélhetünk...

Másik kedvenc csoportomat alkotják azok, akik például programozói, kecsketenyésztői, vagy általános relativitáselmélet gyakorlati alkalmazásában szerzett végzettséget igazoló papírokkal és tapasztalattal jelentkeznek gyöngyhalásznak. Ezeket a fószereket konkrétan nem értem.

Apropó... motivációs levél. Van ezeknek az HR rendszereknek egy diszkrét „bája”, nekem mondjuk nem igazán szimpatikus oldala. CV, motivációs levél nem vész el, sőt át sem alakul. Így aztán vannak olyan jelöltek dögivel, akik párszor már jelentkeztek a céghez, csak más állásra. Arra viszont nem sikerült megtalálniuk az időt és energiát, hogy a motivációs levelet is felfrissítsék. Így aztán volt olyan, aki vályogvetőtől kezdve fegyverkovácsig és QA engineerig mindenre lőtt, de csak és kizárólag a pozíció nevét cserélte ki a levélben. „.... rendkívüli módon érdekel és rengeteg felajánlható tapasztalom van a(z) xxxxxxx pozíciót illetően...” Nem tudom, lehet én vagyok túl régi motoros, de nekem az magas, hogy valaki az égvilágon mindenhez ért, sőt minden nagyon érdekli. No ilyen hibát se kövessetek el, egy jó állás csak megér már egy pár perces, a pozícióhoz ténylegese hozzáillesztett motivációs levelet.

Ugyanez igaz a CV-kre; please... a megpályázott állás legyen már a fejetekben és azt domborítsátok ki, ami miatt azt hiszitek, hogy ti vagytok a cég megmentői az adott munkát illetően. Elárulom kik lettek behívva személyes interjúkra. „Rendkívül meglepő” módon azok, akiknek a CV-je arról szólt, amiről az állás. Volt még 30, aki megtehette volna, hogy kicsit átírja a CV-t, de annyira büszke volt minden a pozíció szempontjából irreleváns infóra, tanfolyamra és végzettségre, hogy egy kerek sort pazarolt csak el arra a végzettségre és tapasztalatra, ami alapján akár ő is lehetett volna az emberem. Komolyan... kit érdekel, hogy 2005-ben dolgoztál egy angliai pubban nyelvtanulási célból?

Először egy nagyobb mintát hagytunk meg és skype interjúk következtek, ahol a célunk az volt, hogy a személyes meghallgatásokra leredukáljuk a szóba jöhető jelöltek számát. No, ott is volt érdekes tapasztalat, volt egy fiatal csávó, aki nem csak hogy azt se tudta milyen állásra jelentkezett, de azt se igazán, hogy milyen céghez. Kérdeztük például, hogy mit tud a vállalatunkról, hát apám, azt mondta, hogy a „nevét már hallottam... hol is a központja?” Merci pour votre temps.... au jamais revoir.... Elmagyarázzam? Micsoda elhivatottságra és motivációra lehet egy olyan embertől számítani, aki olyan szinten érdeklődik egy pozíció iránt, hogy a céget se ismeri egyáltalán, ahová jelentkezett?

Aztán persze jöttek a kiválasztott delikvensek személyes pofavizitre, amit úgy terveztünk meg, hogy kaptak tőlem egy case study-t, egy kvázi aktuális és létező (bár már lezajlott) project leírását, amire megadott szempontok alapján vártunk egy prezentációt és műszaki megoldási javaslatot. A megközelítés volt a lényeg nem a konkrét eredmény, mert infót direkt nem osztottunk meg sokat.

Jött is egy högy, aki nagy flopp lett végül, nagyon bizonytalan volt és ami igazán sokkoló volt egy olyan öreg motorosnak mint én, hogy azt se tudta miről beszél. Mittomén, említette, hogy az „ABCD” project management approach alapján ez meg az, én meg rákérdeztem, hogy ez mit jelent, minek a rövidítése, ilyenek. Halvány lila segédfogalma se volt, „ezt használjuk a mostani cégemnél, de hogy ez mi, azt nemtom”. Köszönjük szépen, a „viszonlátásra”!

A másik egy csávó volt, veszélyes jelölt, mert belső ember némi hátszéllel; azaz PMI dolgozó, csak egy másik országból. Minden aránylag jó is volt, persze tudta a folyamatainkat, tudta mit kéne válaszolni, ilyenek. Kérdeztük is persze, hogy mivel belőlünk ennyi elég, neki van-e kérdése. No ebből egy olyan jó 15 percnyi ingatlanbörze lett, mert az egyetlen dolog, ami érdekelte, az az volt, hogy mennyiért lehet itt házat venni, meg ilyenek. Tezsvéreim! Nagy szeretettel javaslom, hogy egy állás interjú során mutassatok némi érdeklődést... na mi iránt? Hát az állás iránt. Mily meglepő, hogy végül arri vederszén, örülök, hogy láttalak lett az ügy vége.

Végül megtaláltam az emberem, a puding próbája az evés, szóval majd a próbaidő leteltével megmondom, hogy very good, vagy flopp, de legalább jelenleg kényelmesen érzem magam. Az interjúk alatt pontosan azt kaptuk vissza, olyan képességek ígéretét lebegtette meg, amikre szükségünk van.

Nos, mint írtam, el szoktam olvasgatni ezeket a „mit ne írj a CV-be...” estébé cikkeket, de eddig sokszor csak röhögtem, mert „senki se lehet olyan eszement mint ...”. Tévedtem, érdekes és számomra felfoghatatlan módon, a 21-ik században is léteznek emberek, akik például egy „Kukutyinban születtem, kispolgári család tizedik gyermekeként ...” szerű ””CV-vel”” jelentkeznek be, akik úgy gondolják, hogy a felsőfokú gombaszakértői tanfolyam elég lesz egy mérnöki álláshoz. Ti ne legyetek ilyenek!