Kolbászkerítésország

Igaz nem vagyok tévedhetetlen, de legalább mindig igazam van!

2020. jún 30.

Hol sírjaim domborulnak, kollégáim leborulnak

írta: zuzzer
Hol sírjaim domborulnak, kollégáim leborulnak

Szasztok jóarcok!

Szokás szerint belassultam, most lépi át megint helyenként az agyamban folyó Duna a gátakat, szal most írok, ha kell ha nem.

Nos éppen ledobom a láncot egy olyan ügyben amiben nem nagyon tudok segíteni magamon, hacsak nem azzal, hogy kiengedem a picsába a gőzt az által, hogy leírom mi a helyzet. Volt egy posztom a sarkunkon taposó korosztályokat illetően, amiben nagyon kedves voltam, most nagy valószínűség szerint ezt a hibát nem fogom elkövetni. Persze kéretik nem félreérteni, általánosítok tapasztalataim alapján, tudom ez nem így van mindenkivel.

A mai nap, délután három óra harminc perckor a team munkát azonnali hatállyal abbahagytam! A mögöttem figyelő 26 évnyi egy vállalatnál való dolgozás egy igen ...

Tovább Szólj hozzá

2020. máj 26.

Magyargyűlölő rémhírterjesztők

írta: zuzzer
Magyargyűlölő rémhírterjesztők

Mogyorók, én nem értelek Titeket, úgy, ahogy Ti se értetek engem. Úgy gondolom talán hasznos lesz néhány fogalmat rendbetenni, mielőtt jobb sorsra érdemes zombiként átrágjuk egymás nyakát. A rémhírek (magyar olvasatban = a valóság) és magyargyűlölet (ejtsd = nem ért egyet velem) korában itt az ideje, hogy tisztába tegyük legalább ezeket a fogalmakat tisztán népnemzethy, pántlikás, matyóhímzéses perspektívából. Ha valaki találva érezné magát ezen lingvisztikai kísérletem során, az nem a véletlen műve. A normális gondolkodásúak világnézettől függetlenül nem fogják magukra venni a vizes lepedőt. Ha kérdést teszek fel lentebb, megköszönöm előre is a válaszokat, de az értő olvasó talán el fogja tudni különíteni a ...

Tovább Szólj hozzá

2020. máj 05.

Covid, vagy amit akartok!

írta: zuzzer
Covid, vagy amit akartok!

Szasztok jóarcok, zuzzer testvér újra jelentkezik - remélem utoljára - a koronavírus frontról. Legalábbis a legutóbbi hírek elég pozitívan hangzanak, tehát szerény személyem is azt várja, azt szeretném, hogy magunk mögött hagyhassuk ezt a szarságot és legalábbis egy bizonyos szinten visszatérhessünk az életünkhöz ott, ahol azt ideiglenesen felfüggesztettük.

covid.jpg

Tehát utoljára, de nem utolsósorban, mostani bejegyzésem témája is az aktuális egészségügyi válság, mindez egy kedves ismerősöm által a fércbukon megosztott poszt apropóján.

Először is - esküszöm nem akarom az időtöket rabolni - engedelmetekkel ideszúrom a szokásos disclaimer kicsit bővebb verzióját, mert minden erőlködésem dacára néhányan egyszerűen nem értik ...

Tovább Szólj hozzá

külföld egészségügy svájc korona Svájc Neuchatel Swiss Switzerland Suisse Magyarorszàg koronavírus Covid-19

2020. ápr 23.

Megkoronázom eddigi tevékenységemet

írta: zuzzer
Megkoronázom eddigi tevékenységemet

Mivel már több mint egy hónapja ülök itthon és szórakoztatom a családot határtalan értelmem és humorérzékem folyamatos csillogtatásával, úgy gondoltam, hogy itt az ideje, hogy erről az időszakról levonjam a konklúziót. Főleg, hogy az előzőleg említett okokból a család fel akar áldozni Wakantanka oltárán, de legalábbis szívlapáttal szeretnének a helyes irányba terelni. Mindez velős ősmagyar kifejezéssel: “hallgass má el vazzzze….”. Itt hozzátenném, hogy jó Zuzzeres szokás alapján a posztot még húsvét előtt kezdtem el írni és most, április mittomén hanyadikán fejeztem be. Vigyázat, nyomokban fideSS imádatot is tartalmaz, csak óvatosan!

Karanténos gondolataimat megpróbáltam pontokba szedni, természetesen jó boxolóhoz ...

Tovább Szólj hozzá

2020. ápr 03.

Ki vagyok, vagy kivagyok?!

írta: zuzzer
Ki vagyok, vagy kivagyok?!

Szasztok jóarcok, itt ismét Zuzzer tezsvér jelentkezik a nagybetűs életbű. Megtiszteltek, ha ezt a videót is megnézitek, főleg, hogy írni lassan el is felejtek, meg lusta is vagyok.

Aki szeretne, az nyugodtan szóljon hozzá, innen embert még nem tiltottam ki, bár ídösanyám emlegetését lehet rossz néven veszem.

Üdvözlök mindegykit innen a messzi távolból,

Jenő

Tovább Szólj hozzá

2020. már 18.

#Stayathome #Svájc #Coronavirus

írta: zuzzer
#Stayathome #Svájc #Coronavirus

Ránéztem ma a pronote-ra, 43 üzenetünk volt; a pronote a fiam iskolájának software-e, ezen kommunkálnak velünk, osztanak meg mindenféle infót. Most persze a koronavírus a téma, ugyanis hétfőtől a gyerekek itthon április 30-ig, apa home office-ban beláthatatlan ideig, anya a home-lokát masszírozza amíg a nyakán lógunk, azaz fiam sulijában szervezik az oktatást ezerrel. Mit szervezik, csinálják vazze! Meg is érkezett az első lusta-lista ami az angolt és a matematikát öleli fel, földjeim és birtokaim elsőszámú örökösének hihetetlenül nagy örömére. Már hétfőn, pedig ő csak keddre várta, mert Madame Mittudomén akkorra mondta.

Mellesleg meg aki mától beleszáll a svájciakba, az kapja be a bütykömet. Nem hiába nyomjuk itt a 20.-ik ...

Tovább Szólj hozzá

svájc Svájc Swiss Switzerland Suisse Magyarorszàg koronavírus Covid-19

2020. már 09.

Helyzetjelentés Svájcból, a koronavírus frontról

írta: zuzzer
Helyzetjelentés Svájcból, a koronavírus frontról

Mivel egy két lábon járó egészségügyi lexikonnal élek együtt :), azaz életem párja szakmai képzettségéből és érdeklődési területéből adódóan is "kissé" otthonosan mozog az egészségüggyel kapcsolatos kérdések körében, ezért nekem minden igazi, vagy feltuningolt pánikhelyzetnél egyszerű dolgom van. Hagyom a bennem élő hipochondert kitörni és aztán figyelni a kedvest, hogy mit tesz. Néha ad egy tablettányi valamit és ennyi volt, miközben - mondjuk így - jól elmulatozik rajtam, aki általában minden tünetet képes vagyok 5 perc alatt előállítani. Na most is így alakultak a dolgok, mikor először haza állítottam, hogy két raklapnyi tartós élelmiszer megvásárlására a javaslatom megtegyem, mert elkezdett bűzleni nekem ez a ...

Tovább Szólj hozzá

2020. már 06.

Koronavírus

írta: zuzzer
Koronavírus

Kedveseim, ismerőseim és mindenki, aki kaland- vagy egyéb vágyból néha olvassa néha az írásaim!

Rövid leszek és egyszerű mint a faék. Külön szólok azokhoz is, akikkel tényleg ismerjük egymást és nem nagyon értitek miért írkálok olyan fércbuk posztokat és hozzászólásokat, amik szerintetek eltúlozzák a koronavírus szituáció veszélyeit, estébé.

https://experience.arcgis.com/experience/685d0ace521648f8a5beeeee1b9125cd

Nagy szeretettel kérnélek titeket, überegészséges “nem más ez mint egy szezonális influenza”, meg “többen halnak meg autóbalesetben mint a Covid-19 miatt” emberek, hogy vegyétek figyelembe a következőket.

Jelenleg a Covid-19 mortalitási rátája sokkal nagyobb mint a szezonális influenzáé; számokat nem ...

Tovább Szólj hozzá

koronavírus immunszupresszàns

2020. feb 25.

Én, "diplomás kommunista" fogadom...!

írta: zuzzer
Én, "diplomás kommunista" fogadom...!

Parental advisory: aggyal nem rendelkez ő nerol ó giai szakemberek ennél ne olvassanak tovàbb!

“Őszinte leszek, igaz nem tudom, de legalább helikopterről szarom le, hogy a zsebfasiszta minigeci megemlékezett-e rólam is aktuális förmedvényében. Még őszintébb leszek, az egész kuplerájt a madammal együtt leszarom; tele a merevlemezem, a meglévő kapacitást nem fogom egy ilyen kisebbségi komplexusos nerológiai szempontból túlképzett, okosba megoldott népre és felhúzós, órarugógerincű führerjeire pazarolni. Lélekben is kijelentkeztem.”

Igen, ezt kommenteltem a napokban a határátkelő blog egyik posztja alá. Büszke nem vagyok rá, másrészről viszont bár könnyen eljár a szám, azért öncélúan nem nagyon szoktam vagdalkozni. Most viszont ...

Tovább Szólj hozzá

vélemény politika nihil Orbán Magyarorszàg diplomás kommunista Viktátor

2020. jan 06.

Megfogadtam, hogy nem fogadok meg semmit

írta: zuzzer
Megfogadtam, hogy nem fogadok meg semmit

Szevasztok jó arcok, hogy teltek az ünnepek? Fine, thank you, me too? Boldog új évet kívánok mindegykinek, remélem jobb 2020 köszöntött ránk, mint amilyen szar egy év 2019 volt. Legalábbis nekem perszonális, professzionális és minden egyéb szempontokból is elég messzire kell visszaásnom a múltba, hogy csak egy hasonlóan szar évet találjak. Volt itt minden; eltávozott családtag, betegség, leszármazottak iskolai előmenetelén való folyamatos agyalás, munkahelyi idegeskedés, csőtörés a házban, szomszéd által kiszárított bonsai… szal úgy mentem neki az év végi két hetes eltávnak, hogy azt se tudtam megyek valahová, vagy éppen jövök valahonnan.

Tényleg, nem emlékszem még egy olyan évre, ahol például a melóban Murphy akár az ...

Tovább Szólj hozzá

2019. dec 16.

Mindmeghalunk

írta: zuzzer
Mindmeghalunk

Mostanra lett tele a hátizsákom, pedig fegyelmeztem magam keményen.

Csak azért nem árulom el, hogy hány éves vagyok, mert akkor megtudnátok, hogy 50. Ez egy komoly szám, bölcsebb, jobb ember, vagy akármiképpen több mint mások ettől nem lettem, viszont egyre inkább érzem, hogy valami nem kóser a világban. Valami olyasmi, amiről az életben nem gondoltam volna, hogy időnként ennyire fogja csípni a szememet.

Elég régen meg vagyok egyébként róla győződve, hogy mi, emberek, csak vírusok, vagy baktériumok vagyunk Földanya testén, amit aztán majd jól leráz magáról és nyom nélkül eltűnünk a …ba. Manapság egyre több erre utaló jel van, nem én találtam ki és nem csak én látom, hogy rohanunk a végzet felé ezerrel. Most éppen nem is a ...

Tovább Szólj hozzá

Greta Thunberg klìma

2019. okt 29.

Jönnek a ....

írta: zuzzer
Jönnek a ....

Jönnek a fiatalok, hát jöjjenek, vazze. De ahogy a kor nem érdem felfelé, nem az lefelé se. Néha azon kapom magam, hogy időgéppel vissza kéne menni vagy 25 évet és különböző okokból jól nyakon hajintani magamat. Nem azért, mert annyira hülye, vagy elviselhetetlen lettem volna, csak hogy egy kicsit lelassuljak. Ez meg azért jutott az eszembe, mert manapság egyre több olyan meetingen veszek részt, ahol az aktuális ifjú titánt úgy szeretném nyakonvágni, hogy szinte fáj.

Nagy élettapasztalat, hogy nincs sok új a Nap alatt, csak új technológia van ugyanazt, más név alatt, másképpen eladni, mint hihetetlen nagy felfedezést. Ha meg még valami rövidítés is van hozzá, akkor már könyvet is lehet írni a témáról. Ma is felhív egy kolléga ...

Tovább Szólj hozzá

munka fiatalok VP multinational

2019. okt 22.

Választgatunk, választgatunk?... Oszt engedélyünk van-e?!

írta: zuzzer
Választgatunk, választgatunk?... Oszt engedélyünk van-e?!

Szevasztok Béláim, azaz ősi orosz összefoglaló néven, Szevasztopol!

Mentek itt a történések mintállat, szavazás ott, szavazás itt, minden volt mint a moziban. Először is Zuzzerségem alhasi hájat növelő elégedettséggel vettem tudomásul, hogy egy kicsit egészségesebb irányba mozdult el a magyarországi politikai paletta, sikeresen visszafoglalt a normalitás néhány várost. Ahogy egy kedves ismerősöm megosztásában olvastam mint kommentet: “beigazolódott a káosz elmélet… Borkai megdugott Győrben egy pillangót és a keletkezett vihar elsöpörte Tarlóst a fővárosban!”. Ezen én, akit ilyen perverz humorral és nagyon nagy adag szarkazmussal vert meg a sors, napokig mulattam J. Ennél jobb, lényegretörőbb leírása a történetnek azóta se ...

Tovább Szólj hozzá

politika külföld választások svájc Fidesz Svájc Neuchatel Swiss Switzerland Suisse àllampolgàrsàg àlompolgàrsàg

2019. okt 10.

Tömegoszlatásra alkalmas vélemény

írta: zuzzer
Tömegoszlatásra alkalmas vélemény

Állítólag kettős mérce szerint látom a dolgokat; kedves olvasóm és kommentelőm (nem szarkazmus, tényleg korrekt a komment-kapcsolat) véleménye szerint. Tehát pártunk és népünk nagy embereit, a kedves vezetőt kritizálom, de nem beszélek a Hagyó Miklósokról, meg az aktuális félrekefélő cocialista és egyéb magukat szarrá égető embrerekről. Ennek apropóján engedjétek meg, hogy ugyanazon a témakörön rúgózzak még egy kicsit, amit ti már biztosan, én meg lassacskán kezdek unni.

Hogy miért nem írok a vörös bárókról és viselt dolgaikról, az abból az egyszerű tényből fakad, hogy mióta re-aktiváltam magam mint blogger, az aktuális állam-maffia van hatalmon. Ők viselik a kormányzás felelősségét, ami szar az utóbbi – mennyi is ...

Tovább Szólj hozzá

vélemény politika választások tolvajok Fidesz

2019. okt 09.

Edami lakosok lettünk!

írta: zuzzer
Edami lakosok lettünk!

Szerintem eddig még nem mondtam, hogy miközben változatos módokon és posztokkal próbálok az idegeitekre menni, sajnos Wakantanka keze hozzánk is bette a lábát. Azaz kicsit szétesett a házunk, lett nekünk egy csőtörésünk, amire nem nagyon volt pedig igényünk. A második emeleten egy valamilyen fűtés, vagy melegvízszállító cső elpukkant és szép lassan telenyomta a ház szerkezetét vízzel.

Van egy második hűtő a földszinten a kamrában (ezt hívjuk mi celier-nek (szölié), mert mazsarul nemtudd csak kicsi már), ahol a mindenféle rövidéletű sörgyűjteményem tartom. Már ha ki nem ürül a múzeum, akarom mondani a hűtő. Nos, a legritkább esetben esek a zugalkoholizálás bűnébe, azaz ott sokszor a lámpát se kapcsolom fel, csak kipattintok ...

Tovább Szólj hozzá

Svájc Beáztunk biztosìtás

2019. okt 07.

Isten, haza, család? Anyád

írta: zuzzer
Isten, haza, család? Anyád

Latiatuc feleym ʒumtuchel mic vogmuc, avagy látjátok feleim szümtükkel mi megy megint az « istenhazacsalád » vonalon ? Csupa keresztényi szabadság!

Járkálgatnak jachtozgatni, kurvákkal bőven ellátva, mert a lopásban megfáradt családapáknak is rettentően fontos ám, hogy megfelelő keretek között tudják elverni (vagy ki? :)) a megannyi ebül szerzett jószágot. Gondoltam azért nemzeti konzultációt folytatok és egyből az érintetthez folyamodtam információért, kérdezvén, hogy vajjjon a fidesz választási győzelem esetén nekünk is bevezeti-e a « családapa » támogatást pünkösdi túrák esetére és hogy vajon mától a pornhubon lehet-e majd az összes fideszes meeting « jegyzőkönyveit » megtekinteni.

Szerintem teljesen ...

Tovább Szólj hozzá

politika választások tolvajok pornhub Fidesz Borkai Zsolt Borkai Gyôr Magyarorszàg

2019. sze 11.

Húzd rá Herbert, húzzad jobban!

írta: zuzzer
Húzd rá Herbert, húzzad jobban!

Van Svercárszkajában egy, ha jól tudom az UNESCO által is valamiféle “emberiség öröksége”, vagy ökörsége (?) címmel elismert esemény, ami a mottója szerint is minden generáció életében egyszer kerül megrendezésre, mondjuk ezt elég szabadon kezelik. Ez a Fete des Vignerons, azaz a Borászok ünnepe Vaud kantonban. Az előző kiadás 1999-ben volt, a mostani pedig ez év jùlius-augusztusában, Vevey városában.

Ezt úgy kell elképzelni mint egy gigantikus szüreti fesztivált, guggen music bandekkel, számtalan színpaddal, fellépővel, street és egyéb food truckok, sátrak, sörözők és borozók garmadájával. Ehhez társult még a vevey-i főtéren felhúzott huszonikszezer férőhelyes mobil stadion, amire még Vikus is csettintett volna az ...

Tovább Szólj hozzá

party svájc Svájc Vevey Swiss Switzerland Suisse Fete des Vignerons 2019 Fete des Vignerons

2019. sze 10.

Csak mondom a magamét

írta: zuzzer
Csak mondom a magamét

Itt az ideje, hogy személyi kultuszt teremtsek magam körül.

Nektek nincs néha olyan érzésetek, hogy Ti vagytok a Terminátor ? Megvallom az őszintét, én sokszor érzem magam 18 éves élő szövetnek egy öreg, fém vázon, azaz minden reggel őszinte meglepéssel tekintek arra a szőrös öreg csókára, aki a tükörből néz rám, láthatóan meglepődve, hogy má megint nőtt valami bibircsók valahová, ahol előtte csak az a szép ződ, ja nem, az a szép feszített bőrtükör volt. Isten igazából amúgy mentálisan érzem magam az idő igen jelentékeny százalékában lesen, főleg ha olyan emberekkel találkozom a múltamból, akik agyilag megöregedtek.

img_3207_1.JPGAsztalra vissza, bébi!

Néha persze a külső is visszatükrözi ezt ; rendszeresen megdöbbenek, ...

Tovább Szólj hozzá

2019. aug 27.

Randa dolgok

írta: zuzzer
Randa dolgok

Na emberek, “randa” dolgok történtek velem a hétvégén!

Kezdjük azzal, hogy nyomdafestéket nem tûrő kirohanásra késztetett méltán szeretett csapatom, a Neuchatel Xamax szombati teljesítménye, mikor megfeszített munkával sikerült három kolbászt begyûjteni a Basel-től. Maga a vereség talán nem is annyira meglepő, egy Basel-től ki lehet kapni, de ennyire és ilyen reménytelen játékkal azért talán mégse kellene. Mivel errefelé is az “épíccsükbeafiatalokat” buzzwork és stragédia a legújabb módi, mindezt egy halom fejetlen csirkeként szaladgáló fiatal játékossal értük el. Ennek persze az a folyománya, hogy az újságban úgy dícsérgetik az első 55 percünket, mintha meccset nyertünk volna. Na mindegy, az elfogyasztott 10 sör ...

Tovább Szólj hozzá

2019. aug 16.

Riviéra te csodás

írta: zuzzer
Riviéra te csodás

Hosszas hallgatásom alatt elég sok minden történt, amit így már nagyon nehéz visszafelé lekövetni, de a nyaralásról gondoltam azért összerakok néhány képet és sort, hátha adok néhány ötletet a jövőbeli utazásaitokat illetően. Ez évben a Côte d’Azur-re, az Azúrpartra (van ilyen magyarul?) utaztunk le a francia Rivierára. Sok szállásfajtát kipróbáltunk már, most egy mobil home-os megoldást választottunk egy rengeteg csillaggal rendelkező tengerparti komplexumban, Port Grimaud-ban.

img_1635.JPG

img_1710.JPG

img_1783.JPG

Magában ebben a tengerparti kis faluban már jártunk vagy 12 éve, így megörültünk, hogy megfelelőnek tűnő szállásra bukkantunk a település területén és előző évi nyaralásainkhoz képest baráti áron ; olyan 3500 EUR volt a 9 nap. Megmondom ...

Tovább Szólj hozzá

2019. aug 14.

Rajongóimnak tőlem

írta: zuzzer
Rajongóimnak tőlem

Drágáim, megmondom a zőszintét; elszomorodtam egy kicsit.

Ugyanúgy mint néhány éve, amikor még blogzöldfülű koromban írtam valamiről egy posztot (lehet nem is a blog.hu-n), ahol ugyancsak összeszedtem pontokban a véleményem és roppantul meglepődtem, hogy az emberek olyanokkal se tudnak egyetérteni, hogy a lopás az lopás, legyen akárki az elkövetője. Èn ezt nem értem, hol ment annyira félre a világ, hogy még ilyen látszólag egyszerű dolgokban se tudunk egyetérteni ? Valahol érthető, hogy jelenlegi rezsimünknek lekenyerezett, kila krumpliért, pozícióért, akármiért megvett rajongói találva érzik magukat és hőbörögnek, de sajnos az értelmesebb része se áll le érvek mentén beszélgetni, csak odavágja, hogy liberálgeci és jó napot.

...
Tovább Szólj hozzá

2019. aug 08.

Milyen Magyarországot szeretnék?

írta: zuzzer
Milyen Magyarországot szeretnék?

Régen jelentkeztem már, sokan gondolom pezsgőt is bontottak, hogy elt ű ntem a balfenéken. Különösebb okom erre nem volt, csak annyi, hogy mostanában a kedv, hogy megírjam a gondolataim valamiről általában a hetvenkettedik helyen szerepel a prioritási listán.

Az, hogy végül felteszek valamit annak köszönhető, hogy néhány esemény lecsapta nálam a biztosítékot és - mint tudjátok - átlag félévente politikai indíttatású cikkel kell előállnom, hogy a nyomás a fejemben normális szintre csökkenjen.

Nos, aki nem szereti a politikát, vagy nem különösebben szeretné az én sommás véleményemmel tölteni a napját, vagy csak simán ki nem állhat és csak mint valamiféle extrém sport olvassa a posztjaimat, az most akár hagyja is abba. Èn ...

Tovább Szólj hozzá

vélemény politika élet egészségügy Fidesz Magyarorszàg fideSS

2019. máj 15.

Japppán villámlátogatás

írta: zuzzer
Japppán villámlátogatás

Az élet nem egy habostorta ! Mondtam volt valahol Tokyo felett útban Kagoshima felé, ahová priznic miatt szólított az élet. A messze földön híres Solaseed airline fedélzetén “élveztem” éppen a két napon belül lezavart 17-ik effektív repülési órámat, amit három útból férceltem össze.

ZRH - PKV, azaz Shanghai viszonylattal kezdtem, azt hittem soha nem lesz vége, a seggemre vérhólyagot ültem, megnéztem vagy négy filmet, próbáltam aludni, de veszett fejsze nyele féle próbálkozás volt. Nos, befutottunk helyi idő szerint reggel hatkor, ami a biológiai órám szerint éjfél volt és mehettem is nyihaóékkal értekezni. Mint kiderült több mint két órás autópályaküzdelem is feszült még köztünk és a biznisz partner között, szal ...

Tovább Szólj hozzá