Adjona! Azt hiszem ez ilyen kis vakációs, vírusos beszámoló lesz, hátha nem kerülök ismét a népnemzeti trollhadsereg listájára, nem mintha az annyira izgatna. Mivel a nemzetközi helyzet fokozódik, gondoltam beleszövöm a Covid-al kapcsolatos tapasztalataimat is.

Nos, hosszas, a fejünkben lejátszódott agymunka eredményeként úgy döntöttünk, hogy rövid baráti látogatásra érkezünk Magyarországra és ezt áthaladóban egy kisebb ausztriai tartózkodással fejeljük meg. A sógoréknál Hallstattot néztük ki, igen, nagyon túristás, de nagyjából útbaesik és még nem jártunk a környékén. Nekem meg azért is jön be egy ilyen program, mert egyre kevésbé szeretem ezeket a be az autóba 13-18 óra autóút szerencsétől függően és ripsz-ropsz otthon is vagyunk stílusú utazásokat. Utána merev vagyok vagy két napig, meg kapkodom álmomban az ágy szélét, mert „billeg” alattam az alom. Jobb az ilyen etapokat részletekben lenyomni. Így aztán röpke 9 óra alatt (....., azaz vazze.... Münics-Sóvár, te csodás...) ott is teremtünk egy kis tó partján egy hyper apartmentben, amit egy – valószínűleg – szimpatikus osztrák, idősebb házaspár üzemeltet.

Az az igazi, echte hegyi házikó, amiben rendkívül meglepő módon minden megvolt. Még mindig találkozni olyan aranyáron bérelhető kérókkal, hotelekkel, hogy a wifi-től kezdve az égvilágon minden pénzbe kerül, nos ez nem olyan volt. Tényleg tip-top kis cucc, meg tudom erősíteni a minden szájton bőven 9 feletti értékelést a tizes listán.

Ebben a házikóban laktunk

Mikor megérkeztünk még azt hittük, hogy nincs az idővel nagy szerencsénk, de aztán kiderült, hogy ad1 a borús, esős idő itt a sztandard és a verőfényes napos szakaszok a ritkábbak, nemhiába volt rengeteg business esernyők és esőköpenyek eladására specializálva, ad2 így sokkal kevesebb a túrista, ami üdvözítő. Hogy milyen a hely, annak megítélése mindenkinek saját ízlése szerinti, nekem, nekünk über alles bejött. Saját véleményetek kialakítására azt javaslom álljatok meg néhány napra a falucskában, nomeg ideteszek néhány fotót, megszakértés végett.

Az ott lent Hallstatt, a kilátóból készült képen

Innen láttunk ki

Kicsit rázoomoltam

Egy jellemző kép Hallstatt belfalujáról

Program gyanánt a sok séta és kilátás, kilátó és társai mellett javasoljuk, hogy a kabinos felvonóval megközelíthető sóbányát ne hagyjátok ki, egynek jó és érdekes. Kezdésképpen felöltöztetnek mindenféle munkaruhába a saját ruháitok fölé. Kint érdekes élmény lehet nyári hőmérséklet esetén a külön cucc, de hamar végeszakad a saját levetekben való fővésnek, mert a hegy gyomrában stabilan 8 fok van. Bent kettő alkalommal is bányászcsúzdán kell a lentebbi járatokba lemenni, akik fosnak mondjuk talán le is gyalogolhatnak, de azt nem nagyon ajánlják. Én ilyen tériszonyos, mittoménmi fosós ember vagyok, de tanúsíthatom, ez a kis csúzdázás belefért a világomba, tehát nektek is bele fog. Volt még lent fénysó, bánya- és sótörténeti előadás, Európa legrégebbi fa lépcsője – a só tartósít rengeteg dolgot, például Heinzet is – kisvonatozás, szóval ahogy mondtam, egy ilyen túrát megér a hely. Érdemes reggel menni, előre váltott jeggyel, mert amikor kifelé jöttünk már rengetegen várakoztak, hogy a turnusuk elindulhasson a mélybe, valamint mikor leértünk a hegy lábához nagyon hosszú sor várakozott a kabinok előtt a felmenetelre. Nagyon fontos! Annyi a magyar mint a nyű, ami nektek nem meglepő, de mi családilag dzsungel magyart beszélünk, ha nem akarjuk, hogy értsenek minket az emberek. Nos ez Svájcban nagyon jól működik, itt viszont nem, a fele túrista született szittya volt, tehát nem árt vigyázni a „némá, ez úgy gyön le, mintha felfelé menne” jellegű megjegyzésekkel.

Hallstattban, az éttermekben találkoztunk először direktben érdekesebb Covid jellegű intézkedésekkel, Svájcból jövet az, hogy a boltokban távolságtartás és maszkviselés van, teljesen természetes volt. Nos, ez az éttermes dolog viszont olyan mint a népmesében, mikor Juliska vett fel melltartót, de bugyit nem, mert vinnie is kellett, meg nem is ajándékot a királynak, fel is legyen öltözve, meg nem is. (ínyencek kedvéért : „... a mejjem magam nevelgöttem, megtartom magomnak, a csunyámat viszont a jáóisten teremtettye, aztat ezír nem takarom el ....”). Szóval bemenni csak maszkban lehet, aztán megmondják melyik az asztalod és veheted is le. Mondjuk így legalább lehet enni, de aztán semmi, nokedli, olyan dolgok, amik nekünk Svájcból természetesek lettek volna, mint az egymástól 2 méterre tett asztalok, vagy plexi lapok az asztalok közt, semmi ilyesmi az ég egy világon. A pincér is vigyorgott kicsit, mikor látta, hogy ezt bizony nagy marhaságnak tartjuk, főleg, hogy még rajtuk se volt maszk az esetek többségében. A sóbányában kellett a maszk végig, be is rohadtunk alatta, de inkább ez, mint valami nyavaja.

Aztán továbbálltunk Pumaföldre, kies kis hazánkba, de oda se úgy mentünk, hogy egyből beleessünk a mindenkit meg kell látogatni programba. Először – ezt elnéztük a térképen – Visegrádra mentünk, ott foglaltunk a Sylvanus hotelben szobát, ha jól emléxem három éjszakára. Röviden, de velősen: ez a hely 4, azaz négy csillag alatt fut, csak azt nem tudom melyik koordináta rendszerben. Apám, ha ez lenne 3 csillag más helyén a világnak, az a kilátás miatt lenne, mert egyébként igencsak eljárt már az idő a hely felett. Pár példa a teljesség igénye nélkül: a kinti medence mellett bokát lehet törni a térköveken, nem 5 millimétert mozog, hanem 5 centit billen, a növények vagy hiányoznak a cserepekből, vagy kihalófélben vannak, miközben láthatóan ezek is a design részei lennének, a légkondi nulla egész nulla percet működött és egyértelmű volt, hogy ez a standard, mikor a recepción jeleztem „tudtak róla, de majd a Béla egyszer eljön és meghegeszti”. A bowling pálya az egy tekepálya. Csak a miheztartás végett, bár a második naptól nem működött. A félpanzió foglalásánál tűnt fel, hogy azzal, vagy anélkül alig volt árkülönbség az ajánlatban. 7 frank, vagy ilyesmi volt a félpanzió felára, amit meg tudok erősíteni, annyit is ért... Barátságos volt viszont a személyzet, a Panoráma étterem a la carte verzióban nagyon jó volt, a sör pedig folyékony, szóval nehogy úgy képzeljétek, hogy az említett negatívumok miatt magunkban üldögélve búsongtunk! A kilátás a Dunakanyarra kifogástalan, azt pedig azóta se néztem meg, hogy vajon Pénztáros Lőrincet, vagy a királyi vőt gazdagítottuk, csak, hogy ne legyek ideges.

A Dunakanyar sörrel az előtérben. Ismeretlen művész műve én fényképeztem

A Dunakanyar, sör nélkül (a művész nagyon szomjas volt)

És még mi röhögünk a spanyol néni által, szakszerűen restaurált, ún. bundás Jézus freskón. Apám, ezért valószínűleg valaki pénzt kért és kapott is egy valaggal. Több túristával egyetemben röhögtünk és szavaltuk a "hová merült el szemed világa" örök érvényű sorait. Helyszín:visegrádi vár, van több is.

Az uralmat azért átvettük felettetek. Bár lehet, hogy néhányan elbuktok, de erre az áldozatra hajlandó vagyok.

Maga Visegrád számomra egy kisebb csalódás volt egyébként. Miközben szokásom Egert ekézni, hogy megelégednek egy jó magyarosch szinttel, Visegrádon ez sincs, semmi sincs, egy kicsi magyar falu. Azaz erősen túlzok, mert például a királyi palota és a benne lévő kiállítás megéri az árát, de kábé ennyi. A vár szerintem eléggé elhanyagolt, azaz inkább azt mondanám, hogy messziről sincs kiaknázva benne, rajta keresztül az a túrisztikai lehetőség, amivel ez a hely kétségkívül rendelkezik. Sajnálatos, de egy nap Visegrád és kész, nincs mit csinálni. Mi marhák persze befizettünk egy hajóútra jó túrista módjára, azaz majdcsak lesz valami. Há nem lett, mert kiderült, hogy ha valahol leszállunk nincs másik, amire visszafelé fel tudunk szállni. És ezt.... tadámmmm..... hop-on hop-off járatnak hívják. Ültünk két órát egy hajón, ami lement egy kicsit, felment egy kicsit, majd kiszálltunk és ennyi. Arról talán nem is kellene beszélnem, hogy a jegyeladó bácsi meg csak kimondva nem küldött el az anyámba, mikor kérdezni mertem. Szó nékül odabaszott egy másik példányt abból a manetrendből, ami alapján kérdeztem és ott se volt. Mindezt olyan arccal, mintha elfogadhatatlan módon valami isténvérte küffődi nyelven próbálkoztam volna.

Által mentünk aztán ladikon, ja nem, Esztergomba, ha már a lányom Eszter, gondoltuk elvisszük gomba. Na, ez a hely szintén zenész, a Bazilikát és annak környezetét kivéve nem nagyon van rendbehozva a város, szóval elég rövid kirándulás is elég az egész kultúrális ajánlat kivesézésére.

Esztergom, Eszter nélkül

A Portobello – valami ilyesmi – nevű négy csillagos helyen szálltunk meg, ez viszont jó döntésnek bizonyult. Nagyon jó volt még a félpanziós kaja is, a hely újnak tűnt, tiszta volt, kényelmes és modern szobák, estébé. Talán még jobban élveztük volna néhány évvel ezelőtt, mert a saját aquaparc-ja a mi tinédzser kölkeinknek nem bírt valami nagy vonzerővel, régebben a hotelből se mentünk volna ki. Teszteltünk pár helyet, jobb éttermet, amik közül a Prímás pince a bazilika alatt nagyon jó volt, főleg, hogy olyan 60 fokos körte pálinkát ajánlottak, hogy észre se vettük az alkoholfokát, sima volt mint kisfiam popsija ezelőtt 14 évvel.

Elmentünk valami főtérszerű helyre is, volt ott egy pálinkákra specializálódott hely, ahol aztán az első 5 lövésünk nem talált. Kérnénk ezt, nincs, és az, az sincs, akkor mi van? Ez. Szíííp hosszú itallap, miközben 3 fajta pálinka van valójában.

Esztergomi főtér

Egy régi főiskolai évfolyamtársam ajánlására bevettük Szlovákiát is, azaz átmentünk Sturovo (valami ilyesmi) egyik, Green pub név alatt futó helyére is csapolt söröket csemegézni. Jól sikerült a kis séta, jó hogy nem autóval mentünk, mert nekem nagyon kellett a Mária Valéria híd korlátjára koncentrálnom a rendezett visszavonulás során. Elég bizarr, sőt érdekes volt, hogy miközben minden vendéggel – mármint a magyarokkal – anyanyelvi szinten és mélységben diskurált a személyzet, egymás között sztrapacskául, azaz szlovákul mondták a frankót.

A bazilika Szlovákia felől a Mária Valéria híd részleteivel

A bazilika megér egy misét, viszont az a szuper szervezettség, ami ott van, nos az fántásztikó. A Covid miatt állt egy jóember a főbejáratnál és megrevolverezte a fejünket, hogy van-e valami helyzetkomikum. Rólam hamar megállapította, hogy zombi vagyok 34,2 fok testhőmérséklettel, majd megtudakoltam, hogy a bazilika megtekintéséhez kell-e, hol és mennyiért jegy. Azt mondta nem kell. Utólag érzem én mit szeretett volna mondani, azaz azt, hogy a bazilika fő hajójának megtekintéséhez nem kell jegy, viszont minden egyébhez kell. Külön. Egyenként...

Ezért voltam én Dulifuli harminc perc múlva, mikor fel szerettünk volna menni a kupola alá és onnan nézni szerte-szét, bámulni a fák lehulló levelének lágy neszét. Nem baj, visszakeccsöltem a főbejárathoz és az ajándékboltban vettem ilyen toronyjegyet, mikor a nénje mondta, hogy halt, quo vadis domine? Vissza a családhoz, mászás indul fölfelé, csak hogy néhányszáz lépcső után elguruljon a gyógyszerem. Ikszedik emeleten ismét jegyszedő, hogy itt a mittoménmit akkor nézhetjük meg, ha az arra az emeletre vonatkozó jegyet prezentálok. Kicsit kibuktam, mondván, akkor miért nem mondják ezt innen 2 kilométerre, ahol az egyetlen jegybeszerzési pont található. Szerencsére csak kifelé mentünkben jegyezte meg a drágám, hogy valami nem túl szépet és udvariasat szólt utánunk a néne.... magamat ismerve svejci – magyar diplomáciai botrány bontakozott volna ki. A gyönyörű megjegyzés érdemi része alapján megpróbáltuk a nagy táblát ezen információkkal megtalálni, de semmi, sehol. Az ajándékboltban vettem észre, hogy a pénztáros előtti asztalt borító üveglap alatt voltak kis blokkok – sima pénztárgépes blokkok – és melléjük valaki kézzel odaskrájbolt néhány hireoglifát, amit akkor se értettem volna, ha odanézek. Na ennyi, ha a bazilikába mentek vegyetek vagy 5 jegyet fejenként, mert csak úgy ér.

Kilátás a bazilikából a kupola alatti sétányról

A bazilika melletti vár, ami majdnem 100%-ban új építés, érdekes kiállításnak ad helyet, mondjuk gondolom sok történelem tudós forog az ágyban álmatlanul, azon merengve, hogy már megint miért egy elképzelt állapotra újítanak fel, vagy építenek vissza egy történelmi emlékhelyet. Volt ott egy bácsi, aki nekem megtestesíti azt az embert, amiből sok kellene, hogy Magyarország egy európai jellegűen élhető hely legyen. Meghallotta, hogy olyan „4o éve tanultam az oskolában” stílusban mondok a gyerekeknek néhány szót és a teremőr kisöreg nyomott egy komplett prezentációt a várról, meg hogy mit érdemes még megnézni. Aranyos volt, természetesen a gerincműtétjétől kezdve mindent beleszőtt, de azt mondom, látszott, hogy nem csak azért áll ott, mert ezért fizetik.

Tróntermemben, híveim körében

Ezután meglátogattuk anyámat Szerencs mellett, valamint voltunk pár napot szűkebb hazánkban, Egerben is. Erről sok érdekeset mondani nem tudok, tömtük a fejünket jó kajákkal és rokonlátogattunk. Mikor ezt írom jut eszembe, hogy jártunk mi Szentendrén meg egyéb helyeken is, ültünk bobban, ilyesmi, de már nincs energiám ezeket az eseményeket is dokumentálni.

A magyar Covid jellegű intézkedésekre és emberi viselkedésre meg sok szót vesztegetni nem érdemes. A rengeteg veszélyeztetett, aki panyókára vetve, jó esetben az orra alá akasztva viseli a maszkot és jóindulatú megjegyzésre odaveti, hogy „má meggyógyútam”. Anyád. Valamint a tíz oldalas leírás a hotelben létező szabályokról, amiből semmi, de semmi sincs betartva és a társai. Nem baj, BCG, meg ilyenek, a rothadó nyugat mételye nem rág a magyarokon. Főleg, ha nem is érdekel minket, hogy ki fertőzött és ki nem.

Tezsvéreim, ennyi volt, legyen nektek szép a nyár és könnyű az élet!