2017. aug 18.

Autós kalandjaim Európa útjain

írta: zuzzer
Autós kalandjaim Európa útjain

 No drága feleim, elkezdtem extrém sportokat űzni, gondoltam beszámolok hogy haladok. Ja, ezt a sportot autózásnak hívják és például ezen a nyáron nagy adagokban volt hozzá szerencsém. Lentebb írok még a svájci autózást illető tapasztalataimról is.

A nyaralás dandárja után a családot Magyarországon hagytam néhány extra hétre, nekik nem kell kötött és végesszámú szabadsággal számolniuk mint nekem. Tehát összességében ezen a nyáron néhány héten belül ismét beleraktam a gépbe olyan 7000 km körüli utat, ami főleg az olasz- és horvátországi utunkból, magyarországi kalandozásokból és a fent említett család begyűjtő túrából tevődött össze.

Mostanában volt valahol egy cikk, ami az utazási szokásokkal foglalkozott és adatokat is gyűjtöttek arról, hogy vajon a buszt, repülőgépet, vagy autót részesítik-e az emberek előnyben. Rengetegen válaszolták azt, amit én is, azaz az autót preferálják, mert akkor és ott állnak meg ahol és amikor akarnak, plussz mobilak maradnak a nyaralás során, nem kell ehhez autót bérelni, ilyesmi alapokon. A véleményem nem változik, de a körülmények rákényszeríthetnek, hogy elgondolkozzak a teleportáláson például.

Ami most megy Európa útjain, az katasztrófa; mondom ezt úgy, hogy 17 éve rovom az utakat Tücsökfölde és Pumaland között, esetleg más viszonylatokban is és láttam már dugót közelről. Amit ma csúcsforgalomnak mondunk, annak semmi köze sincs akár még a 2-3 évvel ezelőtti helyzethez sem. Mi Neuchatelből a sztandard útvonalon utazunk általában haza, tehát Neuch – Zurich – St Gall – Lustenau – Munich – Salzburg – Wien – Budapest – Eger az utunk. Régebben este utaztunk, mert olyankor “alig vannak” az utakon és a gyerekek is kicsik voltak, végig húzták a lóbőrt. Ma már tök mindegy mikor megyünk, előre be kell kalkulálni, hogy Münchenbe eljutni Lindau felől kétszer annyi lesz mint amennyit a GPS mond, valamint München – Salzburg az autózás rémálmává vált. Volt szerencsém a nyáron háromszor megkísérteni ezt a 145 km-es szakaszt, volt benne egy 4 órás lépésben tökölés, meg egy már lassacskán remek eredménynek számító 2 órás lötyögés is. Pár éve ez kevesebb mint egy órába telt, mondjuk azt nem áll módomban kijelenteni, hogy betartottam a sebességkorlátozásokat J.

A németeknél lassan viccként sincs egyébként értelme a felső sebességkorlátozás hiányára hivatkozni, sok helyen az a bódottá, ha 60-al lehet ballagni. A mostani hazautam még meg volt fűszerezve 5 balesettel, amiből az egyik – fogalmam sincs hogy lehet ezt megcsinálni 60-as limitnél – a német-osztrák határvonalon történt, két idiótának sikerült elérnie, hogy a határ német oldalán az utolsó 19 km-t 2 óra alatt tettem meg…

Aztán ott vannak még a határőrizet visszaállításából adódó élvezetek; fogalmam sincs, hogy mi értelme egyébként lépésben engedni az autókat, mikor se az útlevelet, se az autót, se az utasokat, se semmit se ellenőriznek, ez színtiszta szívatás. Esetleg van olyan átvilágító kütyüjük, mint amiket a reptereken használnak a csomagok ellenőrzésére? Fogalmam sincs, az utazók szívatása viszont garantált.

Ami még a tisztes utazóközönség elrettentésére alkalmas dolog, az az autópályadíj beléptetőkapus rendszerben való beszedése. Hogy ezt ki az úristen találta ki, azt nem tudom, de meggyőződésem, hogy a horvát, olasz, francia gigadugók kialakulásának elsődleges oka ezeknek a szarságoknak a létezése. Elég néhány Marinénnye a sorba, aki a boltban megszokott sebességével kezd el a pénztárcájában apróért vakarászni és garantált a 100 méteres sor. A horvát tezsvérek ezt még megfejelik azzal, hogy változatos sorminta elérése érdekében véletlenszerű számú kaput nyitnak ki. Az autós tömeg meg csak a legutolsó 50 méteren jön rá, hogy fasza, hogy 8 sorban állunk, de össze kell sorolni 3 sorba. Mindezt a balkánon. Èletveszélyes fenyegetések és heveny anyázás nélkül.

Nézem a hírekben, hogy sok helyen turista ellenes megmozdulások vannak, lehet ez a beléptetőkapu háború is ennek a része?

Ahogy csúnya magyarsággal mondani szoktuk volt, Sajtföldén is sikerült manapság beállnom néhányszor a szopóágra. Valamelyik nap békésen száguldozok hazafelé a munkahelyemről, mikor gondoltam megtöltöm a tankot a szomszéd faluban lévő benzinkúton. Egyszer csak a szemem sarkából látom, hogy egy igencsak ideges, hörcsögszerű valaki toporog és mintha hozzám beszélne. Odafordultam hozzá és reflexből angolul kérdeztem, hogy tudok-e segíteni (az se volt világos hogy hozzám intézi a dörgedelmeket, vagy sem, valamint egész napos angol meló után viszonylag nehezen állok át franciára). Erre mint a mérgezett egér elkezd ordítani, hogy ő bizony rendőr és feljelent azért amit “letagadtam”. Mondom neki franciául, hogy tesó, mi van vazze? No még jobban pörög és megy visszafelé a gépéhez vadul feljelentősdiről ordibálni. Na mondom, hé ájjá má meg, mi van??? Több se kellett neki, bepattant a gépbe és elment. Èn meg álltam ott nem tudva mit tettem, mikor tettem, meg úgy általában, hogy MI VAAAAN vazze? Persze az égvilágon semmi se lett a dologból, nem kaptam fekete autós látogatást azóta se, de azért utána megpróbáltam rekonstruálni mi lehetett a hörcsög baja és nem sokra jutottam.

Talán: pár kilométerre a helytől összezár két sáv egybe és 60-as tábla van. Emléxem, hogy nem tudtam besorolni, így halált megvető bátorsággal felgyorsultam 70-re és beálltam a három gép elé, de abszolúte kényelmesen, őket nem zavarva. Ezek egyébként gondos egymás seggében való gurulással elérték, hogy ne tudjak besorolni közéjük. Ennyire jutottam, más nem jutott az eszembe. No, ez egy kedves témám, főleg a lassítás nagy barátjainak országában. Utána kéne már néznem, hogy itt is úgy van-e a kresz, mint máshol, azaz bizonyos forgalmi helyzetet például meg lehet-e oldani gázra lépéssel, vagy fékezéssel. Szerintem itt csak fékezni lehet.

Magyarországon rengeteg a mazsola az utakon, Svájcot illetően ezt úgy mondanám, hogy itt meg csak három réteg van; a leengedett gatyás autóval emberkedő elmeháborodott napszemüveges bézbólsapkás 18 éves idióták, az érzelmivilágilag korán megöregedett középkorúak és a 80 éves aggastyánok, akik már szarni se tudnak egyedül, de jogsijuk az van, mert egy életre szól.

Na most a bézbólsapisok 180-al közlekednek a bukkanók között, amiken persze 0,2 km/h sebességgel képesek csak átkelni. Ezeknek az apja kap néha 100’000 frankos bírságot. Volt egy nagyon humoros eset, kölkek leszerelték a rendszámtáblát és egy fix trafipax előtt száguldoztak oda-vissza. Legalább 30 fotó készült róluk, csak éppen elfelejtették, hogy volt egy olyan horpadás az autón, ami miatt rendőrségi ügy is volt, így simán beazonosították a gépet és a tulajt. “Akkor lesz 30 x 2000 CHF, maradhat?”

Az öreg fiatalok meg a megfontoltan, az útnak és a látási viszonyoknak mindig megfelelően vezető emberek, akik ezt úgy érik el, hogy 50-es táblánál max 30-al mennek, autópályára 80-al akarnak besorolni, ha meg valahogy bent vannak, akkor 100-al száguldoznak lehetőleg a belső sávban. Ezenkívül bármely napszakban hajlandóak neked részletes és tárgyszerű információkat nyújtani arról, hogyan kellene neked vezetned. A zöldet nem szeretik, a sárga és főleg a piros a nagy barátjuk. Ha zöld lámpa van előttük, akkor folyamatosan lassítanak és nagyon nem szeretik, ha nem tudnak megállni, ezért aztán blokkolós fékezésre bármikor képesek. Egyszer még pont meg tudtam állni, de persze ezt mögöttem nem tudták megtenni. Aki okozta az egészet, gondosan, a forgalmi helyzetet értékelve és a sebességhatárt maximálisan betartva, elhajtott a helyszínről. Az index a leghasznosabb dolog az autójukban, ha Geneve-be mennek, néha már Lausanne-nál kiteszik.

A papik, mamik meg a legkedvencebb korosztályomat képezik az utakon. Meglepetésszerűen tűnnek fel 10 méterszer 10 méteres Cadillac-ek, Suzuki Swift-ek és Lamborghinik kormánya mögött, de ugyanúgy teszik dolgukat, bármi legyen alattuk. Az utóbbi években tele volt a sajtó olyan hajmeresztő kalandokkal, mint a papó, akit le se lehetett állítani, ledarált 3 autót a parkolóból való kiállás során, majd mikor hiába ugráltak elé, hogy “stop!”, pár kilométerrel később sajnos halálra gázolt egy 15 éves biciklistát…. Èn és kislányom csak azért élünk, mert egy papi autója lefulladt mielőtt áthajtott volna a gyalogátkelőn és a közepén elcsúszásból kifolyólag a gyerekével az ölében ücsörgő Zuzzeren. Mondjuk kicsit leszedtem a hyper autójáról a lámpatörlőket, valamint olyat öklöztem bele a csodás motorháztetőjébe, hogy darabig még sajgott a kezem. Ja, azért csúsztam el, mert menekülni kellett a papi elől, aki felénk se nézve közeledett a böhöm cuccal. Svájcban élethosszra szól a jogsi és baszott vaknak kell lenni, hogy elvegyék. Azért nem tudom kell-e egyáltalán bármikor orvosira menni, mert itt nekem még soha se kellett, pedig lassan papi lesz belőlem és kezdhetem az ámokfutást.

Amivel meg kategóriától függetlenül ki tudnak készíteni, az a körforgalmakat illető tudásanyaguk. Az, hogy kihalt úton, éjnek évadján is megállnak előtte szétnézni, az egy dolog. De például, hogy többsávos verzióban melyik sávban lehet körbeforogni, hogyan kell kijönni, ilyenek, nos arról halvány lila segédfogalmuk sincs. Ha valahol baleset fog érni, attól tartok az egy körforgalomban lesz.

 

 

Szólj hozzá

auto vezetés kaland Svájc Suisse